Itthon

Nem hiszed el: Varga Juditnak még a nőnapi köszöntés se megy transzfób gyűlölködés nélkül

Miután tavaly ősszel a járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva 90 napra bevezették a rendeleti kormányzást és a kormány gyorsan betiltotta a tüntetéseket, Varga Judit igazságügyi miniszter rögtön benyújtott két törvényjavaslatot.

Az egyik az örökbefogadás kérdését szigorította, és az egyedülállók, így az azonos nemű párkapcsolatban élők kérelmeiről március 1-től már nem szakemberek, hanem Novák Katalin dönt. A másik pedig az Alaptörvény módosítása volt, amelybe bekerült az elhíresült „az apa férfi, az anya nő” kitétel, tavasszal pedig a transznemű és interszex emberek jogi nemváltásának tiltását is bebetonozták.

Ezek után Varga Judit a nőnapot érezte a megfelelő alkalomnak, hogy szimbolikusan még egyet rúgjon az érintettekbe, amikor az alábbi szöveggel sikerült felköszöntenie „a valódi nőket”:

„Ez a nap különösen fontos egy olyan világban, ahol már bárki szabadon választhat a majdnem száz féle nem közül…”

 

 

Természetesen Varga Juditnak szíve-joga azt gondolni társadalmi kérdésekről, amit csak szeretne, csakhogy elfelejti, hogy ő még csak nem is egy választott politikus, akit a szavazói juttattak a székébe, hanem a miniszteri posztra kinevezett jogász, akinek kutya kötelessége a hazáját és annak minden lakóját azonos módon képviselnie.
Eddigi munkásságából annyi már kristálytisztán látszik, hogy ezt, valamint a hivatalával járó méltóságot és eleganciát még gyakorolnia kell.

A nemzetközi nőnapon Varga Judittal ellentétben mi biztosan felköszöntenénk – a teljesség igénye nélkül – Petra De Suttert, Belgium miniszterelnök-helyettesét, Dr. Rachel Levine-t, az Egyesült Államok egészségügyi miniszter-helyettesét és Audrey Tang tajvani digitalizációért felelős minisztert, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a 24 milliós távol-keleti szigetországban a mai napig mindössze 10 fő életét követelte a koronavírus-járvány.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin