Tíz évvel ezelőtt indult útjára a Run for Rights, amely a sporton keresztül hívja fel a figyelmet az elfogadásra, a közösség erejére és az emberi jogok fontosságára. Az idei esemény ráadásul jubileumi: immár tizedik alkalommal gyűlnek össze azok, akik szerint a közös mozgás és a közös kiállás kéz a kézben jár. A kezdeményezés alapítójával beszélgettünk arról, hogyan született meg az ötlet, miért lett a futás az aktivizmus egyik formája, és mit jelent számára tíz év távlatából ez a közösség.
A Run For Rights idei Pride-rendezvényét június 13-án szombaton 10:00-kor tartják a Margitszigeten. Fuss velünk egy 5 km-es kört és ünnepeljük együtt az emberi jogokat. Facebook-esemény itt, regisztráció itt! A gyülekező 9:30-tól lesz a Margit-szigeti Zenélő Szökőkút mögötti füves területen.
Tíz éve indult útjára a Run for Rights. Honnan jött az ötlet, és hogyan kapcsolódik össze a futás az emberi jogokkal?
Igazából most, hogy a tizedik évfordulónál tartunk, már elég távolinak tűnik az indulás. Talán onnan ered minden, hogy egy ötéves külföldi élet után vágytam egy olyan közösségre Magyarországon, amely befogadó és elfogadó. Olyan közegre, ami nekem gyerekként nagyon hiányzott.
A futás pedig mindig az életem része volt. Rendszeresen sportoltam, versenyszerűen is. Valahogy szerettem volna létrehozni valamit, amihez személyesen is kapcsolódni tudok. Nekem a futás nagyon sokat adott az életben, ráadásul van egy szimbolikus jelentése is: az ember halad előre, túljut nehézségeken, továbblép. Szerintem valahol innen indult ez az egész.
Ez egy nagyon személyes ügynek tűnik. Az elejétől fogva egyedül szervezted, vagy áll mögötted egy csapat?
Az ötlet teljesen tőlem származik, de az elején volt egy segítőm, akivel együtt szerveztük a programokat az első pár évben. Nagyon aktívan dolgoztunk rajta, együttműködtünk például az Atlasz Sportegyesületettel voltak közös futóedzéseink, sőt egyszer még Londonba is elvittük az eseményt, a London Pride programjai közé.
Később ismét külföldre kerültem, immár öt éve Angliában élek, de fontos volt számomra, hogy a kezdeményezés tovább működjön. Pont azért, mert azt éreztem, hogy az üzenete egyre fontosabb. Részben az is közrejátszott ebben, hogy annak idején én magam sem láttam már a helyemet az akkori magyar közéletben, és ezért döntöttem a külföldre költözés mellett.
Az elmúlt tíz év alatt komoly támogatói kör épült a Run for Rights köré. Az idei esemény mellé a HUMEN Magazin, a Nyitottak Vagyunk és az Amnesty International is odaállt. Mennyire fontos ez a fajta összefogás?
Nagyon fontos. Idén is velünk van a Humen Magazin, a Nyitottak Vagyunk és az Amnesty International. Az Amnesty talán a harmadik vagy negyedik év környékén csatlakozott hozzánk, de korábban dolgoztunk együtt nagykövetségekkel is, például az amerikai és a brit nagykövetséggel. Ez persze időről időre változik, attól is függ, hogy milyen a politikai és társadalmi klíma. De szerencsére kialakult egy stabil közösség és támogatói kör, akik hosszú évek óta mellettünk állnak.
Mi a legfontosabb cél, amikor évről évre megszervezed ezt az eseményt? Az, hogy az emberek együtt fussanak, vagy ennél többről van szó? Van benned egyfajta üzenet is arról, hogy a Pride vagy a közösség ünneplése nem csak felvonulás formájában létezhet?
Ha nagyon idealista akarok lenni, akkor azt mondom, hogy világot szeretnénk váltani. De maradjunk a realitások talaján. Hiszek abban, hogy egy kisebb közösség is képes példát mutatni, és ennek valódi ereje van. Akár egyetlen résztvevőre, akár egy járókelőre gondolok. A változás sokszor nem nagy gesztusokkal kezdődik, hanem azzal, ahogyan egymáshoz fordulunk a mindennapokban.
Nem a szexuális beállítottság, a politikai nézetek vagy a véleménykülönbségek a legfontosabbak. Ezek az élet természetes részei. Ami szerintem igazán számít, az az emberi, tiszteletteljes és alázatos kapcsolódás egymáshoz.
Az, hogy képesek legyünk nyugodtan és kulturáltan egyet nem érteni, hiszen nem vagyunk egyformák, és ez így van jól. Az alapvető emberi jogok azonban mindenkit egyformán megilletnek. A kisebbségeket érő támadások, a kirekesztés és a méltatlan bánásmód elfogadhatatlanok. Ezek nemcsak az érintetteknek okoznak fájdalmat, hanem az egész társadalmat rombolják.
Sajnos a mai világban sok politikai vezető és számos befolyásos közéleti vagy üzleti szereplő olyan minősíthetetlen hangnemet enged meg magának, amely jelentősen rontja az emberek közötti kommunikáció minőségét. Ennek következtében sokan azt érezhetik, hogy ez a stílus a mindennapi életben is elfogadható vagy akár követendő. Pedig éppen ellenkezőleg: ez rendkívül káros. Ezért különösen fontos, hogy tudatosan figyeljünk arra, hogyan szólítjuk meg egymást, hogyan vitatkozunk, és milyen módon kapcsolódunk a másik emberhez.
Szeretném megmutatni, hogy nem az számít, ki honnan jön, kit szeret vagy mit gondol a világról. Az számít, hogyan bánunk egymással, mennyi tisztelettel és emberséggel fordulunk a másik felé, és hogyan tudunk kapcsolódni egymáshoz akkor is, amikor nem értünk mindenben egyet. Azt is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem mindig másoktól kell várnunk a változást. Nem csak politikusoktól, szervezetektől vagy cégektől.
Nekünk is van felelősségünk abban, hogy alakítsuk a környezetünket és a közösségeinket. A változás nem kizárólag felülről érkezik. Sokszor azzal kezdődik, hogy mi magunk milyen példát mutatunk a saját közösségeinkben és a mindennapi kapcsolatainkban.
Szerintem sokaknak pont az szimpatikus ebben az eseményben, hogy nem egy teljesítménykényszerre épülő futóverseny. Nem 40 kilométert kell lefutni, nem stopperórával mérik az időt. Miért volt fontos, hogy megmaradjon közösségi élménynek? És hogyan lett végül a Margitsziget az otthona a Run for Rightsnak?
Az elején mi is gondolkodtunk rajta, hogy csináljunk-e belőle egy klasszikus futóversenyt. Végül arra jutottunk, hogy nem ez a cél. Azt szerettük volna, hogy minél több ember magáénak érezhesse ezt az eseményt. A Margitsziget pedig tökéletes helyszín ehhez, hiszen adott egy kör, amit közösen lehet teljesíteni.
Számomra ennek van egy nagyon erős szimbolikája is. Elindulunk együtt valahonnan, mindenki a saját tempójában halad, mindenki a saját nehézségeivel küzd meg közben, aztán visszaérünk ugyanoda, ahonnan elindultunk. Mégis történik valami. Talán változunk egy kicsit.
Lehet, hogy ez romantikusan hangzik, de én hiszek ezeknek a szimbolikus gesztusoknak az erejében.
Neked személyesen mit ad a futás? Mi az, ami miatt ennyi év után is heti négy-öt alkalommal felhúzod a futócipőt?
Rendszeresen futok, heti négy-öt-hat alkalommal is. És őszintén szólva ez nem mindig kellemes. Nem úgy működik, hogy az ember minden reggel boldogan pattan ki az ágyból, hogy most aztán milyen jó lesz futni. A futás a fegyelemről, a kitartásról és arról szól, hogy vannak dolgok, amelyeket meg kell tenni ahhoz, hogy fejlődjünk.
Persze fontos a fizikai egészség, de én azt gondolom, hogy a mentális egyensúlyhoz is szükség van arra, hogy az ember karbantartsa a testét.
A HUMEN olvasóinak szemszögéből nézve érdekes kérdés a sport és a testkép kapcsolata is. A meleg férfiak között különösen erős tud lenni a testkultusz, ami sokszor inkább nyomást jelent, mint motivációt. Érzed úgy, hogy a Run for Rights egy kicsit más megközelítést képvisel?
Abszolút. A közösségi média világában szinte lehetetlen kikerülni azt a nyomást, ami a külsőnkkel kapcsolatos. Ez a meleg férfiakat is nagyon erősen érinti. Sokszor azt látjuk, hogy minden a tökéletes test körül forog. Talán éppen ezért fontos egy olyan esemény, ahol nem az számít, hogy mennyire vagy kigyúrva, hány órát töltesz az edzőteremben, vagy milyen tempót futsz. Nem kell rekordokat dönteni, és nem kell bizonyítani semmit.
A lényeg az, hogy együtt mozogjunk, jól érezzük magunkat, és közben tegyünk valamit magunkért és a közösségért.
Mit üzennél azoknak, akik most olvassák ezt az interjút, szimpatikus nekik a kezdeményezés, de attól tartanak, hogy nekik csak három kilométer megy, vagy esetleg még annyi sem?
Azt, hogy mindenképpen jöjjenek el. A Margitszigeten van lehetőség rövidíteni a távot, akár fél kört is lehet teljesíteni. Senkinek nem kell attól tartania, hogy nem bírja végig.
És azoknak, akik egyáltalán nem szeretnek futni?
Nekik is azt mondom, hogy jöjjenek. Ez nem csak a futásról szól. Lesz közösségi piknik, a gyerekeknek arcfestés és lufihajtogatás, az Amnesty International pedig különböző programokkal és információs anyagokkal készül. Ez egy közösségi nap, ahol mindenki találhat magának valamit. Nem kell futónak lenni ahhoz, hogy valaki részese legyen ennek az élménynek.
A lényeg, hogy mozduljunk ki, találkozzunk egymással, és tegyünk egy apró lépést egy nyitottabb, elfogadóbb jövő felé.
Egy utolsó gyakorlati kérdés: kötelező előre regisztrálni?
Nem, a regisztráció nem kötelező. Inkább azért ajánljuk, hogy nagyjából lássuk, hány résztvevőre számíthatunk, tehát elsősorban szervezési szempontból hasznos. De aki az utolsó pillanatban dönt úgy, hogy csatlakozik, ugyanúgy szeretettel várjuk.
A Run For Rights idei Pride-rendezvényét június 13-án szombaton 10:00-kor tartják a Margitszigeten. Fuss velünk egy 5 km-es kört és ünnepeljük együtt az emberi jogokat. Facebook-esemény itt, regisztráció itt! A gyülekező 9:30-tól lesz a Margit-szigeti Zenélő Szökőkút mögötti füves területen.
