„Nem elég jónak lenni, kellenek bizonyos csillagállások is” – Interjú Fejérvári Zoltán zongoraművésszel

Csupán húsz éves volt, amikor 2006-ban Kocsis Zoltán meghívta, hogy a Nemzeti Filharmonikusokkal játsszon. Azóta számos nemzetközi díjat kapott, elvégezte a Zeneakadémiát, tanult külföldön, most pedig már ő tanít az alma materben, és még mindig csak 30 éves. Fejérvári Zoltán zongorista rövid távú célokat tűz ki maga elé, emellett szerinte a munkabírás elengedhetetlen a sikerhez. Egy tökéletes napon, ha éppen nem zongorázna, akkor valószínűleg kertészkedne.

Kocsis Zoltánnal, Fischer Ivánnal és Steven Isserlisszel is dolgozott már, csak hogy pár nevet említsek a legnagyobbak közül. Melyik közös munkára a legbüszkébb?
Mindegyikre nagyon büszke vagyok, és értékelem a szerencsémet, hogy összehozott velük a sors. Nem akarok álszerénynek látszani, de nem elég jónak lenni, kellenek bizonyos csillagállások is egy-egy ilyen találkozáshoz. Kocsis Zoltánt azért emelném ki, mert vele meglehetősen sokszor dolgoztam együtt 2006 óta, amikor először hívott meg a Nemzeti Filharmonikusokhoz eljátszani Beethoven G-dúr zongoraversenyét. Ő univerzális zenész volt – szörnyű, hogy múlt időben kell róla beszélni –, zongorista, karmester, zeneszerző egy személyben. Ilyen kaliberű zenész dirigálása mellett elképesztő inspiráló zongorázni – a legmagasabb igényességre késztet.

Kivel szeretne még együtt dolgozni?
Ha fel kellene sorolnom, végtelen hosszúságú lenne a lista.

Dolgozik most valamilyen nagy projekten?
Nagyon sok ötletem van koncertsorozatokról, fesztiválokról, de még nem tartok konkrétumoknál. Természetesen folyamatosan készülök valamilyen koncertre: szólóestre, kamarakoncertre vagy versenyműre. Ezenkívül meg kell írnom a disszertációmat is.

Még csak 30 éves, de már számos nemzetközi díjat kapott. Melyikre a legbüszkébb?
Talán az idén tavasszal elnyert Borletti-Buitoni Trust Fellowshipnek örülök a legjobban. Szándékosan nem használom a büszkeség szót, mivel a díj végső soron nem az elért eredményre, hanem a zenei munkásságra reagáló külső elismerés. Büszkének arra lehetek, ha megfelelő módon viszonyulok a díjhoz, úgyhogy ez csak további kemény munkára sarkall.

Mit gondolt, amikor megkapta a Junior Prima-díjat?
Csupa jót. Természetesen nagyon örültem. Azt hiszem, mindenkinek fontos, hogy a hazájában is elismerjék és értékeljék a pályafutását.

Mik a jövőbeli célok?
A céljaimat szeretem minél rövidebb időre meghatározni. Egyszerűbb és hatékonyabb is így. Koncertező zongoristaként ez annyit jelent, hogy a lehető legmagasabb szinten kell felkészülnöm a következő fellépésre, amivel természetesen elégedetlen leszek. De ez így van jól, ez visz előre, ettől fejlődöm.

Zoltán Fejérvári performs Liszt Legend No 1 St François d’Assise, S175

Liszt – Legende no 1 St François d’Assise: la prédication aux oiseaux Live recording, 2011 http://zoltanfejervari.com/ https://www.facebook.com/zoltanfejervari

Hány évesen és miért kezdett el zongorázni?
Zenészcsaládból származom, a nagymamám zongoratanár volt, a szüleim is mindketten zenészek. Tehát mióta az eszemet tudom, zenei közeg vesz körül: kották, hangszerek. Nyolc évesen kezdtem el hivatalosan zeneiskolába járni, de akkor már évek óta zongoráztam otthon. Próbálkoztam a hegedűvel is, de nagyon hamar kiderült, hogy szükségem van a harmóniákra, akkordokra, amiket a zongorán lehet a legteljesebben megszólaltatni.

Mennyit gyakorol egy nap?
Nagyon változó. Ha tehetem, három-négy órát gyakorolok.

Mennyi volt a legtöbb, amit egy nap gyakorlással töltött?
Talán nyolc óra volt a legtöbb. A jó gyakorlás egyébként rendkívüli mértékben igénybe veszi az embert, mind fizikailag, mind szellemileg. Sőt, érzelmileg is. Tehát öt óránál hosszabban nem hiszem, hogy lehet igazán jól gyakorolni.

Egy koncert mennyire fárasztó fizikailag és szellemileg?
Nagyon fárasztó. A koncert egy felfokozott állapot, ilyenkor még több koncentráció szükséges, tehát jobban el is fárad az ember.

Mi kell a tehetségen kívül ahhoz, hogy valaki olyan sikeres zongoraművész legyen, mint Ön?
Munkabírás, szenvedély, a zene szeretete, némi ész és szerencse.

Ha egy mondatban kellene megfogalmazni, hogy mit jelent Önnek a zongorázás, mit mondana?
Alapvető szükségletet. Gabriel García Marquez írja: az legyen író, aki nem tud nem írni, aki nem tud írás nélkül élni. Ez van a zongorázással is.

Concierto de piano de Zoltán Fejérvári / 23 de octubre 2012

23 de octubre de 2012 | Auditorio Jorge Luis Borges Zoltán Fejérvári (Hungría) interpreta obras Ferenc Liszt, Béla Bartók, György Ligeti, Leó Weiner y Zoltán…

A fiatalok körében talán kevésbé népszerű a komolyzene. Ön mit gondol erről?
Ez tény. Nem elég menő. Én nem gondolom, hogy mindenkinek szüksége van az úgynevezett “komolyzenére”. Lehet nélküle élni. De abban biztos vagyok, hogy sokkal többen közel kerülhetnének hozzá, ha jókor és jól találkoznának a klasszikus zenével. Nagyon sok biztató tapasztalatom volt, többször játszottam például 15-16 éveseknek rendezett koncerten. Magam is meglepődtem, milyen figyelemmel, már-már megrendüléssel hallgatták végig a műveket ezek a fiatalok.

Mivel lehet még a fiatalokat becsalogatni a klasszikus zenei koncertekre?
Ismét csak azt tudom mondani, hogy borzasztó fontos a jó találkozás a zenével. Ez megtörténhet koncerten kívül is, barátok közt, netalán egy zseniális énektanár által az iskolában. Ha megvolt a jó élmény, akkor már sokkal nagyobb eséllyel közelíthetőek meg a fiatalok. Természetesen az is fontos, hogy az ő nyelvükön szóljunk hozzájuk, invitáljuk be őket a koncertekre. El kell, hogy higgyék: ez nem múzeum, hanem egy élő valami, ahol emberek kommunikálnak emberekkel, zeneművek által.

Kamarazenét oktat a Zeneakadémián. Mit jelent Önnek a tanítás?
A tanítás egy fantasztikus lehetőség a művekben való elmélyülésre. Tudatosan készültem a tanításra, vártam, hogy taníthassak. Nagyon inspirálónak találom.

Milyen tanár Ön?
Úgy érzem, mindig is jól meg tudtam fogalmazni a “zenei” gondolataimat, szerettem szavakba önteni azt, amit ösztönösen tudok. Ezt jól tudom hasznosítani az órákon. Azért sokszor oda is ülök a zongorához mutatni. Egyébiránt elnéző vagyok, talán túlságosan is.

Ön tanul a diákjaitól?
Igen. Még pontosabb kifejezés, hogy tanulok általuk. A közös munka során oda-vissza hatunk egymásra. Ez engem is új utakra visz, a művek új dimenzióit tárja fel.

Mi a kedvenc komolyzenei műve?
Nem tudok ilyet mondani. Túl sok van és változik. Na jó, azért mégis mondok egyet: Leoš Janáček Szimfoniettája.

Milyen zenéket szokott hallgatni? Mi a kedvenc zeneszáma?
Ha itt a nem klasszikus zenére gondol, akkor jazzt. Mást nem. A kedvencem talán Erroll Garnerrel az “I get a kick out of you”.

Ha tudna utazni az időben, melyik zeneszerző korába menne vissza?
Schumannhoz, tehát a 19. század első felébe. Akkor egyébként Chopinnel, Liszttel, Mendelssohnnal is összefutottam volna.

Leoš Janáček: Po zarostlém chodnícku – On an Overgrown Path, Zoltán Fejérvári

Leoš Janáček: Po zarostlém chodnícku – On an Overgrown Path 00:00 – Naše večery – Our Evenings 02:54 – Lístek odvanutý – A Blown-Away leaf 05:45 – Pojďte s n…

A zenén kívül melyik a kedvenc művészeti ága?
Az irodalom nagyon fontos a számomra, állandóan olvasok utazás közben.

Mi a kedvenc műve?
Ismét nehéz helyzetben vagyok… Marqueztől a Szerelem a kolera idején.

Mivel lehet kihozni a sodrából?
A tanításnál az érdektelenség, a közöny nagyon bosszant. A mindennapi életben a hivatalokban vesztem el nagyon hamar a türelmem.

Hogyan néz ki az Ön számára egy tökéletes nap?
Egy jó nagy alvás után hosszan reggelizni, de keveset, közben olvasni. Azután gyakorlás délelőtt, ebéd után egy hatalmas séta, utána ismét zene, majd este beszélgetés sör vagy egy pohár bor mellett. Most körülbelül leírtam Thomas Mann egy napját. Ilyenről én csak álmodom.

Ha nem zongorázna és nem oktatná a zenét, akkor mivel foglalkozna?
Irodalommal és kertészkedéssel.

Zsebedits Patrik