Nagyvilág

Nem büntetik többé a homoszexualitást Bhutánban

Bhutáni LMBTQ-aktivisták a Nemzetgyűlés épülete előtt

 

A bhutáni parlament két kamarájának decemberi 10-i egyesült ülésén a jelen lévő 63 képviselő egyhangúlag megszavazta a homoszexualitás dekriminalizációját, számol be róla a Reuters.

A büntető törvényköny 213-as és 214-es paragrafusai alapján a „természet rendje elleni” szexuális cselekedeteket eddig egy hónaptól közel egy évig terjedő börtönbüntetéssel szankcionálhatták. A paragrafusokat azonban már nem alkalmazták azután, hogy tavaly a parlament alsóháza hatályon kívül helyezte azokat.

A most a felsőházzal együtt megszavazott módosításokat Dzsigme Keszar Namgyal Vangcsuk királynak is szentesítenie kell. Tasi Cseten emberi jogi aktivista igazi győzelemként értékelte a döntést az LMBTQ közösség számára.

„Úgy vélem, hogy az emberi jogok világnapján elfogadott törvény mindenki számára nagy jelentőségű nap Bhutánban.”

 

A 800 ezer lakosú, buddhista többségű királyságban az LMBTQ emberek viszonylagos nyugalomban élhetnek – ennek egyik oka, hogy a társadalom gyakorlatilag nem is tud a létezésükről. Korábban nemzetközi megbeszéléseken az ország vezetői is azt állították, hogy náluk nincsenek melegek.

Mindez annak fényében érhető, hogy a bhutáni kultúrában ismeretlenek a heteroszexualitásról és a homoszexualitásról alkotott tipikus nyugati nézetek. Méghozzá annyira, hogy az ország hivatalos nyelvében, a dzongkhában nem is léteztek erre megfelelő szavak, 2015-ben a helyi nyelvészek hozták létre az LMBTQ kifejezések helyi megfelelőit.

 

Fiatal buddhista szerzetesek Bhutánban / fotó: Adli Wahid

 

A helyben meghatározó vallás, a buddhizmus nem ítéli el a homoszexualitást. Az ország legfőbb vallástudósa, Dzongszar Dzsamjang Khjence láma erről így beszélt:

„A szexuális orientációnak nincs dolga azzal, hogy megértjük-e vagy nem értjük meg az igazságot. Lehetsz meleg, lehetsz leszbikus, lehetsz heteró, sohasem tudhatjuk, ki világosodik meg elsőként. A tolerancia nem jó dolog. Ha tolerálsz valamit, az azt jelenti, helytelennek gondolod azt, amit eltűrsz. De ezen túl kell látnod – neked tisztelned kell a másikat.”

 

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb