Hírek

Nem-bináris borbély segíti transznemű és más queer kliensei kényelmét

Egy nem-bináris borbély céljául tűzte ki, hogy segít a transznemű, a nem-bináris és a queer közösségnek biztonságban érezni magukat üzletében, miután gyerekkorában több nehézséggel is szembenézett.

A most ötvenéves C. J. Hernandez a kaliforniai Furey’s Old Town Barbernél dolgozik, ahol új életet kezdhetett nagyszabású tervekkel. Motivációját csakis egyetlen jelentős esetből merítette élete során, mégpedig abból az időszakból, amikor tizennégy évesen kirúgták egy borbélyszalonból, amiért nem férfi – számol be róla a Pink News.

 

Carmen Hernandez

 

„Az a pillanat a mai napig él bennem. Az élet, amit szerettem volna, és amit magam előtt láttam, teljesen elérhetetlennek tűnt számomra. Egy évvel ezelőtt coming outoltam transznemű és nem-bináris emberként, és ez egy teljesen új világot tárt fel előttem. Gyerekként sose gondoltam volna, hogy az emberek ennyire elfogadóak és támogatóak is tudnak lenni. Talán egy kicsit késő már nekem, és sokat vártam az előbújással, de jobb később, mint soha.”

A gyerekkori trauma után Hernandez eldöntötte, hogy egy nap borbély lesz belőle. Mára már belátta, hogy néha meg kell tapasztalnunk az élet nehéz és rossz oldalát ahhoz, hogy arra a helyre kerüljünk, ahová a sors szánt minket. Tapasztalatait felhasználva szeretne segíteni azoknak, akik hasonlóan éreznek, mint ő. Pontosan tudja, hogy olykor milyen nehéz közössége tagjainak például az első borotválkozás, legfőképpen, ha nincs mellette senki, aki segítene neki. Utóbbi érzéstől szeretné megszabadítani az LMBTQ közösséget.

Éppen ezért döntöttek úgy a borbélyszalonban, hogy közösségi oldalaikon a #safeinmychair hashtaget használják, ezzel is megmutatva, hogy szalonjuk biztonságos és békés hely az LMBTQ közösség számára.

Tapasztalatból tudják az ott dolgozók, hogy akadnak borbély szalonok, ahol nem látják szívesen az LMBTQ közösség egy bizonyos részét, sőt, olyan helyek is vannak, ahová nőknek tilos a belépés. A Furey’s éppen ettől a gondolkodásmódtól szeretne megválni, megmutatván, hogy mindenkit szívesen látnak székükben.

„Vannak olyan hímsoviniszták, akik nem engedélyezik nőknek, hogy belépjenek a szalonjukba. De nálunk ez teljesen másként működik. Vannak olyan transznemű vendégeink, akik egyenesen odajönnek hozzám, és elmondják, biztonságban érezték magukat a szalonban és mindennel elégedettek voltak. Nálunk nem kell attól tartaniuk, hogy valakik összesúgnak a hátuk mögött. Éppen ezért vagyok büszke rá, hogy itt dolgozhatok.”

 

 

hirdetés
Previous post

Újabb püspök akarja áldását adni az azonos nemű párokra

Next post

Mindig is örömmel lépett fel melegbárokban Rácz Kati, az éjszaka királynője