Kultúra

Neil Patrick Harris egy új varieté műsor házigazdája lesz

Az NBC tévécsatorna október 26-án jelentette be, hogy megrendelték az Angliában 2002 óta sikerrel futó Saturday Night Takeaway című varieté műsor amerikai változatát, Neil Patrick Harris vezetésével.

Neil Patrick Harris

 Ant és Dec (polgári nevükön Anthony McPartlin és Declan Donnelly – akiket a Britain’s Got Talent műsorvezetőiként is ismerhetünk) sztárokat felvonultató, zenés, kabaré és más szórakoztató elemekkel teletűzdelt műsorának sikere nem hagyta hidegen az Egyesült Államok egyik legnagyobb tévécsatornáját sem. A tengerentúli változat vezetésére nem is találhattak volna megfelelőbb személyt, mint a nemrég Tony-díjjal kitüntetett Neil Patrick Harris-t.

„Ahogy néztem a műsort, nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Most, hogy több évadot is láttam, már fáj az arcom.” – mondta el élményeit az eredeti show-ról Harris.

Mindenki Barney-át korábban a CBS is megkörnyékezte, mivel őt szerették volna látni David Letterman utódjaként. Ezt a felkérést elutasította, mivel nem akart egy minden este adásba kerülő műsorban szerepelni – ellenben nyitott lenne egy hetente jelentkező varieté műsor vezetésére. Nem kellett sokáig várnia. Az NBC tíz részt már meg is rendelt az egyelőre cím nélküli sorozatból.

Neil Patrick Harris

 „Ilyet még soha senki nem csinált és a műsor egyedi szerkezete pontosan illik az én random képességeimhez. Alig várom, hogy feltűrjem az ingujjam és szórakozzak egy kicsit!” – lelkesedett új feladatáért a színész.

Harris pályája töretlenül ível felfelé: őt választották a 2015-ös Oscar-gála levezénylésére, szerepet kapott David Fincher Holtodiglan című filmjében és nemrég megjelent az első könyve is.

Forrás: Pink News

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin