Nagyvilág

Négy férfit molesztált a lengyel pap, aki homofób aláírásgyűjtést folytatott

 

Újabb botrány a lengyel katolikus egyházban, amely teljes mellszélességgel támogatja évek óta a kormány LMBTQ-ellenes gyűlöletkampányát. Alig egy hónapja borzolta a kedélyeket, amikor bírósági iratokból kiderült, az egyház egy pap kiskorú áldozatának orientációjára volt kíváncsi, ugyanis úgy vélték, ha a 12 éves áldozat meleg volt, akkor élvezhette a szexuális erőszakot. Most pedig a rippini kerületi ügyészség átadta a bíróságnak annak a papnak az anyagát, akit négy férfi molesztálásával vádolnak. A lengyel médiában csak Henryk K. néven azonosított pap részt vett az úgynevezett „Stop LMBT” kampányban és aláírásokat gyűjtött a petícióhoz.

A pap négy felnőttkorú férfit zaklatott, akik emiatt először a püspökséghez fordultak és egyházi vizsgálatot szerettek volna. A lengyel Wyborcza lap arról ír, hogy ezután keresték meg Joanna Scheuring-Wielgus parlamenti képviselőt, aki értesítette az ügyészséget. Henryk atya ugyanis magánlaksértést követett el, amikor otthonukban zaklatta és megfenyegette azokat, akik a püspöknél jelentették a történteket. Hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális kényszerítés miatt Lengyelországban három évnyi börtönbüntetés szabható ki.

Henryk K. gyanúsítottként való kihallgatásakor nem ismerte el bűnösségét. A lap emlékeztet arra, hogy alig egy évvel ezelőtt még másképp állt hozzá, amikor húsvétvasárnap bocsánatkérő levelet küldött a híveknek „a viselkedésével okozott botrány” miatt. Az egyházi bíróság először bűnbánati lelkigyakorlatot rendelt el számára, kötelezték a részvételre egy alkoholistáknak szóló terápiára, majd minden egyházi tisztségéből elbocsátották.

A helyzet pikantériája, hogy az OKO.press hírportál által 2020 szeptemberében összeállított lista szerint Henryk atya plébániája is gyűjtötte az aláírásokat a „Stop LMBT” törvénytervezethez.

A törvénytervezet úgy módosítaná a gyülekezési jogot, hogy a jövőben a nyilvános gyűléseken nem lehet “megkérdőjelezni a házasságot mint egy nő és egy férfi közötti kapcsolatot”, illetve “propagálni a házasság kiterjesztését az azonos nemű személyekre”. Az olyan demonstrációkat, mint például a pride felvonulások, betiltanák, mert azok “a heteroszexuálistól eltérő szexuális irányultságot népszerűsítik.”

A „Stop LMBT” nevű törvényjavaslat ezeken túl is tiltana minden olyan rendezvényt, amely

– kiáll az azonos nemű párok élettársi kapcsolata mellett,
– támogatja az azonos nemű párok élettársi kapcsolatának törvényi elfogadását,
– támogatja az örökbefogadást az azonos nemű párok esetében,
– a heteroszexuálison kívül bármilyen más szexuális orientációt reklámoz vagy támogat,
– a biológiailag meghatározottól teljesen független nemet reklámoz vagy támogat.

A törvényjavaslat egyébként – a magyar „gyermekvédelmi törvényhez” hasonlóan – szándékosan összemossa az LMBT-jogok kérdését a pedofíliával. A „Stop LMBT’ törvénytervezetnek zöld utat adott a lengyel kormánypárt a parlamentben.

 

 

„Jobban kellene figyelnünk egymásra, mert ugyanolyan problémákkal és ugyanolyan autoriter kormányokkal küzdünk”

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin