Kultúra

Nagyon kor, nagyon társ – Kortárs darabok a Bethlen Téri Színházban

A Bethlen Téri Színház mára Erzsébetváros egyik legüdébb kulturális színfoltjává nőtte ki magát, egyedülállóan változatos programkínálata kifejezetten csalogatja a kulturális felpezsdülésre vágyó nézőket. Eme művészi sokszínűségről sokat elmond a tény, hogy befogadó- és produkciósszínházként működve leküzdik a hagyományos színházi és műfaji kereteket, itt nincs semmilyen megkötés.

Az idei Színházak Éjszakájára is remek programmal készül a Bethlen Téri Színház: az egyedülálló performanszokon túl kivételes társadalmi érzékenyítő kísérletet is tesznek, mindezzel segítve sérült embertársaink könnyebb megértését és elfogadását. A program a Mary és Max különkiadás – Élmény meg tapasztalás címet viseli, és egy izgalmas akadálypályát foglal magába, amelyet színészek és autizmussal élők közösen építettek fel: céljuk a közönség megismertetése ezzel a különleges és sokszor nehézségekkel teli, ám szeretetteljes világgal. Érdemes időben érkezni, ugyanis az akadálypálya 3-6 fős csoportokban látogatható, egészen pontosan délig. Ezen a napon, illetve éjszakán egy izgalmas tűzzsonglőr bemutató is vár minket, továbbá a 88 éves épület minden egyes rejtett szegletére is indul vezetett bejárás.

A színes őszi programkínálat egyik legkiemelkedőbb darabja a „SŐT7”, vagyis a Sissi Őszi Tánchét, mely Sissi személyére nemcsak Erzsébetváros kapcsán reflektál, hanem a magyar királyné táncos rendezvényeire is egyaránt kíván utalni. (Mint az közismert, Sissi az impozáns és változatos táncestek nagy rajongója volt – a szerk.) A programhét megpróbálja követni a királyné táncos közösségformáló hagyományát, a Közép-Európa Táncszínház közreműködésében szervezett hétnapos programsorozat a magyar kortárs táncművészet legjavát sorakoztatja fel. A rendezvény november 18–24. között kerül megrendezésre, a fellépő társulatok szinte az ország minden részéből érkeznek, így ezt garantáltan nem érdemes kihagyni.

A Bethlen számára magától értetődő az új alkotógeneráció felkarolása, a színház az aktív és fiatal művészekkel való együttműködését tartja legfontosabb célkitűzésének. Így Találkozások címmel újra tehetséggondozó pályázatot hirdettek a Manna Kulturális Egyesület társszervezésével, amelynek nyertes pályaművei bemutatásra kerülnek, ugyanakkor a korábbi díjazottak darabjai is repertoáron maradnak az idei évad során. Februárban Vadász Krisztina nyertes rendezése kerül színre Ténai Petra és Márton András szereplésével, Vajdai Vilmos mentorálásával. Ezt tavasszal a Dékány Barnabás által rendezett adaptáció követi majd Cserhalmi György és Osváth Judit előadásában, Bagossy László mentorálásával.

Az idei évadot a Budaörsi Latinovits Játékszín indítja a Godot-ra várva című darabbal, amelyet havi rendszerességgel tekinthetnek meg a nézők, a Spirita Társulat pedig idén is műsoron tartaja az olyan nagy érdeklődéssel kísért színműveket, mint a Macbeth és a Pusztuló. Ám ez még nem minden, két új bemutatóval is készül a társulat, októberben kerül színpadra az iJobs című adaptáció, majd februárban a Szentivánéji álommal erősítik a klasszikus vonalat. A szeptemberben induló évad során az ARTnéző program ugyanúgy folytatódik, így a Bethlenbe váltott belépőjegyek további kedvezményekre jogosítanak más, a kerületben működő kulturális intézmények programjaira: például a Spinoza Színház, az Art+ Cinema vagy a Róth Miksa Múzeum is egyszeri 20 százalékos kedvezménnyel látogatható.

Szeptember 26-tól a Párbeszéd koncertek is folytatódnak, egyedülálló zenei élményt kínálva a hallgatóságnak. Az idei koncertsorozatot Garami Gábor és Bede Péter közös produkciója nyitja meg. A színház kávézója ingyenes klubkoncertekkel várja az érdeklődőket, vasárnaponként pedig bábelőadások és gyermekszínházi programok szórakoztatják a fiatal nézőket és gondviselőiket.

A Bethlen által létrehozott egyedülálló kulturális univerzumot még egy állandó program teszi teljessé. A 17 évad óta működő Bethlen Galériában szeptembertől ismét havonta más és más kiállítás látható – a tánc- és színházi fotó-kiállításoktól a grafikán át a színházi plakátokig és jelmeztervekig – , amelyek központi témája mindig ezzel a sokszínű és befogadó színházzal kapcsolatos.

Bernhardt Dániel

1071 Budapest,

Bethlen Gábor tér 3

tel./fax: +36 1 342 7163

mobil: +36 20 616 1156

bethlenszinhaz.hu

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin