Kultúra

MUSE – Májusban Budapesten koncertezik a brit zenevilág egyik legsikeresebb bandája

Aligha van ember, akinek be kéne mutatni a Muse-t. A több mint két évtizede alapított angol rockegyüttes zenéjén már több generáció cseperedett fel, akiknek most igazán jó hírrel szolgálhatunk. A többszörös Grammy-díjas együttes tagjai a február végén indult turné, a Simulation Theory keretén belül 2019. május 28-án hozzánk is ellátogatnak és fellépnek a Budapest Arénában.

A Muse a november 9-én megjelent, Simulation Theory című, nyolcadik stúdióalbumukat reklámozó turnéját május 28-án hozza el Magyarországra a Papp László Sportarénába.  Az Észak-Amerikában február végén induló turné Európában Prága után hozzánk, Budapestre látogat el másodjára. A turné sikerét a rekordgyorsasággal fogyó jegyek mellett az is mutatja, hogy az együttes korábbi koncertjeire sem volt még panasz, a híres angol Q Magazine például „a Föld legnagyobb bulijaként” utalt a fiúk egyik fellépésére, de a The Standard is sokat méltatta a „zenei rombolás mestereinek” koncertjeit.

Bármennyire is híresek és elismertek ma, 1994-ben talán még ők maguk sem mertek álmodni arról, hogy egyszer világhíresek lesznek. A három tag, Matt Bellamy, Chris Wolstenholme és Dominic Howard mind a devoni Teignmouth Community College-ba jártak, itt is alapították az akkor még  Gothic Plague névre keresztelt együttesüket, hogy aztán nem sokkal később átnevezzék Rocket Baby Dollsra. Az együttes elsőként egy helyi zenekari versenyen mérettette meg magát. A versenyt megnyerték, amin alighanem ők maguk lepődtek meg a legjobban. Ahogy azt egy későbbi interjújukban elmondták, nem is gondolták komolyan az egészet, zenéjükkel és külsejükkel leginkább csak lázadni akartak, ám a diadalmuk után komolyra vették a figurát: felvették a Muse nevet és gőzerővel haladtak a hírnév és a saját stúdióalbumuk felé.

 

 

Utóbbira ugyan még pár évet várni kellett, mivel az első korongjuk, a Showbiz csak 1999 októberében jelent meg Nagy-Britanniában. Ezzel a CD-vel azért még nem másztak fel a slágerlisták élére, csupán a 29. helyig jutottak a Szigetországban. Az albumon, amelyről 5 kislemez is forgalomba került, több évig dolgoztak. Mint az tíz évvel később kiderült, nem is hiába, ugyanis 2009-ben a lemezt az utóbbi 20 év legjobb 20 albuma közé sorolta a nagy-britanniai MSN.

A Muse kétszer is elnyerte a Grammy-díjat, mindkétszer a legjobb rockalbum kategóriában arattak diadalt. Elsőként 2011-ben a The Resistance című korongjukért, második alkalommal pedig 2016-ban, a Drones című lemezükért vihették haza a szobrocskát.

A Drones a Muse ötödik stúdióalbuma volt, melyet 2009 szeptemberében adtak ki, és egészen a Billboard 200-as lista harmadik helyéig jutott, a korongról származó kislemezekkel pedig tizenkilenc országban is meghódították a slágerlistákat. A hanganyag nemcsak a rajongóknak tetszett, a szakma is elismerően nyilatkozott róla, ezt bizonyítja a Grammy-díj is.

A három évvel ezelőtt megjelent Drones a fiúk hetedik albuma volt, melyen visszatértek a gyökereikhez és rockosabb hangzással örvendeztették meg rajongóikat. Tették mindezt azután, hogy az ezt megelőző években zenekari és elektronikus zenei irányban is kipróbálták magukat. A Drones 21 országban lett listavezető, a tengerentúlon és Európában is szép sikereket könyvelhetett el.

Az ezt követő albumuk a tavaly megjelent Simulation Theory, mely a sci-fi világából és az 1980-as évek hangulatából vette az ihletet. Nem is akárhogyan: a CD-borítót az a Kyle Lambert tervezte, aki a Stranger Things című netflixes sorozat vizuális megjelenésén is dolgozott.

A Muse ezzel az albumával tényleg valami különlegesen egyedit alkotott. Az együttes a Drones-világturné után szinte egyből munkába állt, hogy felvegyék az új dalokat Angliában. Műfajilag a szintipop, az elektronikus rock és a pop rock közé helyezhető, amire nemcsak a ’80-as évek hangulata, de a mai világunk is hatással volt. Így nevezték meg a fiúk múzsáik közül például Lana Del Reyt, akinek többek között a Video Games című slágere volt ihlető erejű számukra.

A korong első kislemeze a Dig Down volt, mellyel a legjobb helyezést Amerikában, a Billboard alternatív dalok toplistáján tudta elérni, ahol a harmadik helyig tornázta fel magát. A dalhoz készült videoklip is, amely – hasonlóan a CD-borítóhoz – sci-fi témájú, amivel egész biztosan sok Stranger Things-rajongó szívébe is belopták magukat.

A 11 új dalt tartalmazó Simulation Theory-t támogató turné február végén indult útjára, hogy élőben is bemutathassák legújabb szerzeményeiket. Az amerikai turnéállomások után egyből Európa következik, ráadásul nem is kell sokat várnunk, hogy hozzánk érjenek a fiúk: a Muse május 28-án ad koncertet a budapesti Papp László Sportarénában.

A budapesti koncertre jegyek a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon kaphatóak.

Tegdes Péter

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin