Kultúra

Mindenki abból indul ki, hogy ez a betegség őt úgysem érinti – Ez bűn

 

Bár az Ez bűn (It’s a Sin) című sorozat ötlete még 2015-ben született, de talán nem is baj, hogy csak most csináltak belőle tévéműsort, mert a koronavírus-járvány némileg más megvilágításba helyezi a cselekményt. Az AIDS most is velünk van, többet tudunk róla és jobban ismerjük, mint évtizedekkel ezelőtt, ugyanakkor mára szinte teljesen eltűnt a napi hírekből. Akarva-akaratlan is párhuzamot vonunk, mert az eltérések ellenére a COVID megjelenése és az arra adott reakciók több ponton is hasonlóságot mutatnak. Amikor egy új, addig ismeretlen betegség üti fel a fejét, majd járványszerűen elkezd terjedni és halálos áldozatokat is szed, az emberek különbözőképpen ragálnak. Vannak tagadók, rettegők, összeesküvés-hívők, haszonlesők, stb., ez általában függ a vérmérsékletünktől, világnézetünktől, neveltetésünktől, iskolázottságunktól, és igen, a politikai hovatartozásunktól is. Ma már itt van nekünk az internet, ahol szinte azonnal értesülhetünk a világ történéseiről a – megbízható és kevésbé megbízható – hírekből, valamint a háttérinformációkról. A nyolcvanas években, ha nem is javában, de már éltem, és bizony minden szempontból érdekes korszak volt, beleértve a világpolitikai eseményeket, a zenét, a mozit, a televíziózást vagy az öltözködést is. Pedig nem volt sem internet, sem okoskütyük. Az AIDS-krízis sem érintett különösebben minket, az első HIV-fertőzöttet itthon 1985-ben, az első AIDS beteget pedig 1986 végén diagnosztizálták, de mindig is az alacsony előfordulási országok közé tartoztunk. Más országok ellenben…

 

 

A minisorozat a nyolcvanas évek Londonjába visz (vissza) minket, és néhány jóbarát sorsán keresztül mutatja be, hogyan is érintette az AIDS felbukkanása a meleg közösséget, illetve a rokonokat, barátokat, ismerősöket. Ritchie (Olly Alexander) azért utazik Londonba, hogy szülei akaratának eleget téve jogot tanuljon, ám ő sokkal inkább színész szeretne lenni. Egy meleg színész, bár ezt kezdetben tagadja. Roscoe (Omari Douglas) építőmunkás (később egy melegbár menedzsere), aki mindennap megvívja a harcát mélyen vallásos és nem kevésbé homofób, nigériai bevándorló családjával, ezért inkább elhagyja őket. Colin (Callum Scott Howells) ismerősöknél száll meg és egy úri szabóságban kezd el dolgozni, ahol főnöke furcsán közeledik feléje. Kollégája, Henry (Neil Patrick Harris) veszi pártfogásba, aki bevezeti őt a londoni éjszakai életbe és ad néhány megszívlelendő tanácsot arra vonatkozóan, hogyan is kell (érdemes) itt melegként élni. A srácok nem sokkal később mind megismerik egymást és barátok lesznek, közösen bérelnek, majd vesznek lakást. Hozzájuk csapódik az elsőéves Jill (Lydia West), aki végigköveti velük az elkövetkező évtizedet. 1981-et írunk, már ekkor hallani egy titokzatos kórról, ami csak a melegeket támadja meg.

 

 

Egyelőre még nagykanállal habzsolják az életet, gyakorlatilag mindenki megvan mindenkinek és ehhez mérten rengeteg forró jelenetet kapunk, majd egyszer csak néhányan elkezdenek elmaradozni a bulikról, találkozókról. Ez már az AIDS, de az emberek kezdetben nem tudnak, mit kezdeni a betegséggel. Az érintetteket, akik a legyengült immunrendszerük miatt olyan tüneteket produkálnak, amit az életkoruk egyáltalán nem indokol és semmilyen előzménye nincs, egyszerűen elzárják a külvilágtól. Életük utolsó részét magányosan töltik, mert senkit nem engednek be hozzájuk és a fertőzéstől rettegő kórházi személyzet is inkább messzire elkerüli őket. Mindent megsemmisítenek utánuk, gyakran a rokonok, barátok, ismerősök sem kapnak semmiféle tájékoztatást, nem beszélve azokról, akiknek eddigre már senkijük sem maradt. Amikor a betegséget a melegekkel hozzák kapcsolatba, mind az orvostudomány, mind a politika, mind pedig a társadalom érdeklődése lanyhul vagy éppen támadólag lépnek fel; a lényeg, maguknak keresték a bajt, amiért most meg kell bűnhődniük.

 

 

Annak ellenére, hogy az első AIDS megbetegedést 1981-ben diagnosztizálták az Egyesült Királyságban (az első regisztrált haláleset ugyanezen év decemberében történt), az első, kifejezetten AIDS-es betegekkel foglalkozó kórházi részlegeket csak 1987-ben nyitották meg és ugyanebben az évben kezdte meg a kormány a betegségről szóló általános tájékoztatást. Jelentősebb lépésekig a 2000-es, de inkább a 2010-es évekig kellett várni, így pl. csak 2010-ben – vagyis közel 30 év elteltével – született meg az a törvény, ami tiltja, hogy bárkit is hátrányos megkülönböztetés érjen amiatt, mert HIV-fertőzött. Ezen nagyon nincs mit csodálkozni, Angliában és Walesben 1967-ben, Skóciában 1980-ban, Észak-Írországban pedig 1982-ben törölték el azt a törvényt, ami bűncselekménynek minősítette a férfiak homoszexuális kapcsolatát, és csak 2016-ban merült fel a kormány részéről a szándék, hogy utólagos kegyelemben részesítsék a homoszexualitása miatt elítélt 49 ezer embert (15 ezren még éltek ekkor). A sokak által a Kódjátszma (1984) című filmből ismert zseniális matematikus, Alan Turing korábban egyedi elbírálásban részesült.

 

 

A walesi születésű Russel T. Davies az egyik legismertebb és legsikeresebb brit forgatókönyvíró és tévéproducer. Többszörösen díjazott és jelölt munkáiban gyakran jut főszerephez a melegség és/vagy a szex (Cucumber, Banana, Tofu, A fiúk a klubból, Casanova, Queer as Folk stb.). Az egy nagyon angolos botrányért (2018) Primetime Emmyre jelölték, de Hugh Grant és Ben Whishaw, valamint a rendező Stephen Frears sem maradtak díjak és jelölések nélkül (Golden Globe, Primetime Emmy, BAFTA, Satellite és az olyan tematikus díjak, mint a GALECA, GLAAD vagy PinkNews).
Davies még 2015-ben jelentette be, hogy egy 1980-as években játszódó forgatókönyvön dolgozik, ami az egyesült királyságbéli AIDS-krízist dolgozza fel, zömében a saját és barátai élményein alapulva (Jill karakterét az édesanyját alakító színésznőről mintázta), és emléket állít a betegséggel érintett generációnak (pl. az 1990-ben, mindössze 40 évesen elhunyt Ian Charlesonnak, aki Eric Lidellt alakította az 1981-es Tűzszekerekben). A témája miatt a forgatókönyvet – melyet már ekkor is sokan méltattak az alapos kutatómunka miatt – többször is visszadobták, végül a Channel fogadta be, de a tervezett 8 rész helyett egy 5 részes minisorozatott forgattak le. A döntést valószínűleg még így sem bánták meg, a bemutatását követő 5 hét alatt 6,4 millióan látták Angliában és Írországban, ami minden eddigi rekordot megdöntött a Channel 4 történetében. A sorozat Boys címen futott volna be, de ezt megváltoztatták a The Boys (2019) miatt. A forgatás során Davies ragaszkodott hozzá, hogy a meleg karaktereket meleg színészek alakítsák (egy rövid szerep erejéig tiszteletét teszi Stephen Fry is), mert szerinte a hetero színészek akármennyire is jók, sosem lesz teljes mértékben hiteles az alakításuk. A terjesztésbe az HBO is beszállt, miután a sorozatban a népszerű amerikai színész, Neil Patrick Harris is helyet kapott.

 

 

Ritchie rögtön a sorozat elején azzal nyit, hogy volt idő, amikor a nők által elkövetett bűnökért a férjet vonták perbe, mert úgy vélték, a nők képtelenek felfogni a tettük súlyát és az erkölcs fontosságát. És igen, valahol az egészet végigkíséri az emberek egy csoportjának kirekesztése, akik aztán egyre inkább igénylik egymás társaságát, míg aztán saját nyelvük (szleng), öltözködésük, ízlésük és kultúrájuk alakul ki, amit a kirekesztők egyre kevésbé értenek, ezáltal a kirekesztettek még inkább kívülállókká válnak. Az információcserére, kommunikációra való igény hiánya, illetve merev elutasítása vezet az egymás meg nem értéséhez, a gyűlölködéshez, az ellenségkereséshez és a tévképzetekhez. Az AIDS megjelenése a közösségen belül is heves érzelmeket és vitákat vált ki, itt is megjelennek a jól ismert magatartásformák és erre jön rá a külvilág félelme, közönye vagy éppen haragja. Mintha a szándékos tudatlanság megfertőzne mindenkit és senki ne akarná megismerni a betegség igazi eredetét, lefolyását és mikéntjét, mintha mindenki abból indulna ki, hogy ez őt úgysem érinti – és különben is. Aztán persze jön a felismerés, a zavarodottság, a vádaskodás, a tehetetlen düh és végül a gyász. A betegség ott van mindenhol, a kultúrában, a gazdaságban, a politikában… vagy a családban.

 

 

A sorozat jól adja vissza ezt a hangulatot, illetve az egész korszak és a hely atmoszféráját, szól a szintipop, az akkori nagy slágerek, jelen van a politika, a művészvilág, a zenészek és a táncosok, a magukat (ön)megvalósító, életigenlő és korlátlan szabadságra vágyó fiatalok, minden színes, harsány és hangos (a kettős életen, a bujkáláson, rejtőzködésen belül). A kezdés megadja az alaphangot, Ritchie a Londonba vezető úton az apjától kapott óvszert a kompról egyszerűen a vízbe hajítja, és anélkül fekszik le mindenkivel. Aztán jön a betegség és senki nem tud semmit, így nem marad más, mint az újságok, híradások, tájékoztatók böngészése, a távolságtartás, a kesztyű viselése, a gyakoribb tisztálkodás és kézmosás, valamint a személyes és/vagy megérintett tárgyaktól való szabadulás biztos, ami biztos alapon. Londonban még mindig nagyon kevés az információ, ekkor kerül sor Colin amerikai útjára, ahol már sokkal nagyobb a sajtója a betegségnek, bővebb és pontosabb információk állnak rendelkezésre. Végignézve mind az öt részt ugyancsak érdekes visszagondolni azokra a korai jelenetekre, ahol mindegyiküket megkérdezik, hogyan látják magukat 5-10 év múlva, a valóság ugyanis felülírja az álmaikat és vágyaikat. A végére pedig kapunk néhány dialógust arról, kinek hol lett volna a helye, mit kellett volna tennie és mondania ebben a helyzetben, de mindez már csak tűzoltás az üszkös romok felett a saját lelkiismeretü(n)k megnyugtatásra.

 

 

Az Ez bűn egyszerre elgondolkodtató és szórakoztató sorozat, ami minden drámaisága ellenére nem nélkülözi a humort. Hűen mutat be egy korszakot és annak egyik legégetőbb problémáját. Őszinte és szókimondó, miközben szép lassan megy át hol dühös, hol pedig szomorkás hedonizmusba, különleges hanglatot kölcsönözve a történéseknek.

Hujber Ádám

 

 

Ez bűn (It’s A Sin)
angol drámasorozat, 1. évad, 5 rész, 45-46 perc, 2021
hang: angol, magyar
felirat: magyar, angol
korhatár: 15 éven aluliaknak nem ajánlott
Rendező: Peter Hoar
Forgatókönyvíró: Russell T. Davies
Szereplők: Olly Alexander, Neil Ashton, Nathaniel Curtis
Producer: Russell T. Davies, Peter Hoar, Nicola Schindler
Vágó: Sarah Brewerton
Operatőr: David Katznelson
Zene: Murray Gold

 

 

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb