Kultúra

„Minden szerep egy sorstörténet” – Interjú Józan Lászlóval

Józan Lászlót az ország nem csak a Barátok közt Nagy Tóbiásaként ismerheti. Tíz éve tagja a Vígszínháznak, ő játssza – többek között – Áts Ferit a Pál utcai fiúkban, illetve ő Willem a Távoli dal című monodrámában. Budapest más teátrumaiban is fellép, nyáron pedig a Szegedi Szabadtéri Játékokon szerepel a Rómeó és Júliában. Józan igazi 21. századi színész: óriási rajongótábora van, amit tudatosan épít a közösségi média segítségével, a hírnevét pedig okosan használja fel jótékonykodásra és példamutatásra. A színésszel szerepeiről, színházról és közösségi médiáról beszélgettünk.

 

Mennyire érzel felelősséget vagy akár nyomást azzal kapcsolatban, hogy Tóbiást játszod?
Nincs semmilyen nyomás. Színész vagyok, felkérnek egy szerepre, én meg eljátszom a karaktert, akit adott esetben Tóbiásnak hívnak. Minden szerep egy sorstörténet. Tóbiásé azt mutatja be, hogyan próbálja valaki elfogadtatni a homoszexualitását egy lakóközösséggel. A szerep maga egy üzenet. A sorozatírók és a producer döntései alapján születnek meg ezek a történetek, amelyek a karaktert körbefonják. Én viszont ugyanúgy kezelem Tóbiást, mint bármely más szerepemet, akár A dzsungel könyvében Mauglit vagy a Távoli dalban Willemet. Ahogyan minden egyes színházi próbára, úgy minden egyes forgatásra felkészülök, és próbálom az adott időben a lehető legjobbat kihozni magamból.

Ettől függetlenül fontosnak tartod ezt a szerepet?
Az életemnek jelenleg négy éve része a Barátok közt és Nagy Tóbiás, én pedig Nagy Tóbiással négy éve vagyok részese a magyarországi estéknek. A körülötte forgó történetek jól ábrázolják, milyen helyzeteken kénytelen keresztülmenni egy meleg fiú, hogyan igyekszik kijönni a környezetével és a szüleivel. És ezek a szituációk néha nagyon jó dolgokra mutatnak rá.

Milyen jó dolgokra gondolsz?
Például a pozitív reakciókra annak kapcsán, ha valaki meleg.

Ért valaha támadás Tóbiás miatt?
Az emberek többsége pontosan tudja, hogy ez egy televíziós sorozat. Aki nem tud különbséget tenni egy szerep és egy színész között, ott nagy a baj. Volt olyan helyzet is, mikor este az utcán néhány fiatal nem éppen baráti hangon üvöltött utánam. Ezekkel nem foglalkozom. Azt viszont szeretem, hogy odajönnek az utcán, fotót és autogramot kérnek, beszélgethetek ismeretlenekkel, esetleg megkérdezik, hogy van Tóbiás gyereke, mi lesz a figurával később – amire persze nem válaszolhatok.

Tudtál építkezni Tóbiásból?
Én biztosan zárkózottabb vagyok, mint ő, ugyanakkor hasonlóan segítőkész. Ha a szakmai részét nézzük, nem csupán óriási ismertséget adott a sorozat, hanem hatalmas rutint is a filmes közegben, hogy naponta forgathatok. Ennek hála ma már nagyon jól rögzítek szöveget vagy mozdulatokat.

Hasonlóan bátor szereped van az Őrült nők ketrecében is…
A „hasonlóan bátor” enyhe kifejezés. (nevet) Tóbiás visszafogott meleg fiú, aki küzd az elfogadtatással, próbálja nevelni a gyerekét, próbál segíteni mindenkinek. Az Őrült nők ketrecében a transzvesztita Jacob egy harsány karakter. Nagyon szeretem Jacobot. Az előadás egyik színfoltja. Tejfölszerep. Olyan szerepre mondják ezt, ami nem főszerep, de jelentős, a nézők imádják, minden poénján nevetnek. Alföldi Róbert rendezte az előadást, ha fogalmazhatok úgy, Jacob a „közös gyerekünk”. Ő is mondott valamit, én is gondoltam valamit Jacobról, és megszületett a figura. Hálás karakter, a nézők abszolút jól veszik az ő különc drámáját. Sokan meg is várnak előadás után pár mondatra.

 

És van egy másik darab is, ami igencsak különleges. Az Oscar-díjas Szabó István rendezte Távoli dal egy monodráma, ami megint csak egy újabb műfaj.
Ez az első monodrámám. Meg is ijedtem, amikor Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója elmondta, hogy egyszemélyes előadást tervez velem a Házi színpadon. Aztán kiderült, hogy Szabó István fogja rendezni, én pedig megnyugodtam: olyan rendező kezében lesz a történet, aki világsztárokat instruált és a színészei Oscar-díjakat hoztak el. Szabó István rendezése felért egy egyetemi kurzussal. Olyan iskolát képvisel, ami manapság már nem létezik, vagy nem így van jelen a magyar színházi világban.

Kicsoda a főszereplő, Willem?
Willem fiatal, majdhogynem velem egykorú. Amszterdamban született, de nagyon hamar New Yorkba költözött, ott csinált karriert, távol került a családjától. A történet kezdetén megtudja, hogy meghalt a testvére. Ez idéz fel benne emlékeket, gondolatokat. Willem meleg fiú, de nem az identitás kérdéséről szól az előadás, hanem a teljes magányról, a társas magányról, bár a magány választása is lassan identitáskérdés. A 21. században a magány lett jellemző az emberek életében, ezért fontos róla beszélni, hogy hogyan lehet túlélni vagy átvészelni a rosszabb napokat és pillanatokat. Fontos témája az előadásnak az elengedés is, ami szintén mindenki életében jelen van. Szerintem az a legfontosabb, hogy az ember képes legyen a boldogságra. Az, hogy meleg, heteró vagy leszbikus, teljesen mindegy. Mert mi az, hogy más? Mit nevezünk másnak? Minden ember más, minden embernek más a személyisége, más a beszédstílusa, más szavakat használ. Az pedig, hogy valaki a négy fal között mit csinál, magánügy. Én is védem a privát tereimet.

Ha jól tudom, itt nemcsak egy szövegkönyvet kaptál meg, hanem te magad is építetted Willem karakterét.
A próbafolyamat előtt fél évig dolgoztunk a szövegkönyvön. Szabó István tanár úr abszolút partnerként kezelt, ha voltak ötleteim, meghallgatott. Nagyon jó érzés, mikor közel 80 ember velem együtt lélegzik abban a közel másfél órában, és hogy előkerülnek a zsebkendők, a nézők átélik Willem helyzetét, amit én teremtek meg. Ez hatalmas dolog. Mert az egyszemélyes előadás az idősebb kollégák műfaja, akik már megértek egy bizonyos kort, eljátszottak bizonyos szerepeket, és már van miről egyedül is beszélniük, hiszen komoly élettapasztalat van mögöttük. Nyilván 31 évesen én is megéltem sok mindent, de kevés dologról tudok úgy beszélni, mint egy nálam akár kétszer idősebb kollégám.

Nem igazán hasonlít egyik szereped sem a másikra.
Pont ettől szép a színház, hogy sok mindent lehet játszani. Jacobot, Willemet, Mauglit, a Pál utcai fiúkban Áts Ferit, vagy a Pinceszínházban Tartuffe-öt, aki egészen más, mint Jacob, ahogy Áts Feri is eltér Nagy Tóbiástól. Rettentően örülök, hogy nem vagyok beszorítva egy skatulyába, hogy ugyanazokat a szerepköröket fussam újra és újra. Sokrétűnek kell lenni, és egy színésznek az az öröm, ha sokfajta szerepet játszhat el.

A társadalom máshogy kezeli a színházi színészeket és a sorozatszínészeket…
(közbevág) Nem, ez változott. Lehet, hogy így volt 20 évvel ezelőtt, de már nem így van. A fiatal színészeknek kevés az esélyük, hogy megmutassák magukat, és ki kell használni minden lehetőséget. Ilyen volt nekem négy évvel ezelőtt a Barátok közt, amire én igent mondtam. Pontosan tudtam, mik ennek az előnyei és hátrányai.

Mi az előnye?
Mondok egy példát. Az év elején szerveztem egy segélyakciót a Facebook-oldalamon. Két tárgyat bocsátottam licitre, és összesen 427 ezer forintot gyűjtöttünk össze, amivel a szülőfalumban, a kárpátaljai Mezőváriban élő embereknek segítettünk a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közösen. Egy beregszászi munkatársuk előre meg tudta kérdezni az ott élőket, kinek mire van szüksége. Kilenc családot ajándékoztunk meg csomagokkal húsvét előtt, illetve a falu beteggondozó szolgálatát is tudtuk támogatni 100 ezer forinttal. Csodálatos élmény volt azt megélni, hogy indítok egy licitet a Facebook-oldalamon, és ezzel nélkülöző családok életét tudjuk másfél-két hónapra megkönnyíteni. Ez olyan érzés, amit az ember nem tud megvásárolni. Felejthetetlen volt látni ezeknek az embereknek az arcát. Az ismertséget így is fel lehet használni, így is meg lehet élni.

És mi a hátránya?
Voltaképpen nincs. Mert mégiscsak pozitívan szabad látni a világot. Próbálok mindig pozitívan állni mindenhez, amihez hozzányúlok, vagy ami megérint engem. Akár a magánéletemről, akár a szakmai életemről, akár a családi életemről van szó.

Ha pedig már említetted a Facebookot: erős a jelenléted a közösségi médiában.
Van egy nagyon erős követőtáborom Instagramon és Facebookon, akik rendszeresen eljönnek az előadásaimra. Amellett, hogy adott esetben nézik a Barátok köztöt, el tudnak vonatkoztatni Nagy Tóbiás karakterétől, és el tudják fogadni és tudják szeretni Willemet és Áts Ferit is. És ez így nagyon jó.

 

 

Miért fontos egy színésznek, hogy ennyire jelen legyen?
Ez ma már elkerülhetetlen. A kor velejárója. A segélyakcióval bebizonyosodott, hogy nemcsak a banális dolgok miatt követik az embereket a közösségi médiában, hanem ez a közeg szép dolgok mögé is oda tud állni. Én például próbálok egészségesen táplálkozni, sokat mozogni, és ezt meg tudom mutatni a fiatal követőimnek: én így élek és így is lehet élni. Ahogy úgy is lehet élni, hogy segélyakciót szervez az ember és segít másokon, és megmutatja, hogyan lehet egy jó ügy mellé állni.

Van bármilyen taktikád? Említetted, hogy a magánéletedet véded. De itt van egy érdekes mezsgye akkor, hogy mit mutatsz meg és mit nem. Van egy Józan László, akit a rajongóknak mutatsz, és van egy másik, aki valójában vagy?
Nem. Amit megmutatok magamból, az mind én vagyok. Nem egy szerepet játszom el, nem csinálom azt, hogy lemegyek egy edzőterembe, fotózok kettőt, aztán hazamegyek, vagy lefotózom azt, hogy futok, miközben két métert sem kocogtam. Az, hogy a napjaimat hogyan élem meg, és hogy mit mutatok meg a nyilvánosságnak, az én döntésem, és összhangban van azzal, ahogy élek. Ha reggel felébredek és csinálok egy szelfit, nem baj, ha látszik, hogy fáradt vagyok, hiszen 6-kor ébredtem. Az is én vagyok. Nem egy irreális életet próbálok megmutatni, hanem saját magamat, ahogy én élem az életemet. Azt pedig teljesen jogosnak érzem, hogy a magánéletemről, családomról, párkapcsolatról nem beszélek, hiszen benne van a szóban, hogy az magán, az csak rám tartozik.

Nyáron vár rád egy nagyon fontos szerep a Rómeó és Júliában, te leszel Benvolio Szegeden. Milyen érzés a Szegedi Szabadtéri színpadán játszani?
A nyári színház különös világ: a szabad, csillagos ég alatt játszani, és adott esetben azért izgulni, hogy ne essen az eső, és le tudjuk játszani az előadást – ezek mindig plusz izgalmat adnak a színészeknek is. Várom már a próbákat, hogy együtt dolgozhassak azokkal, akikkel eddig még nem volt alkalmam, vagy újra egy színpadon legyek azokkal, akikkel már van közös múltunk. Az előadás rendezője Hegedűs D. Géza, aki egyébként az osztályfőnököm volt. Tőle, illetve Forgács Pétertől tanulhattam meg a szakmát: hogyan kell hozzáállni egy szerephez, hogyan kell értelmezni egy verset – olyan dolgokat mondtak, amik elkísérnek az életem végig, amíg színházban dolgozom.

 

Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar

 

 

CC header banner – 2019 júl
Previous post

Az ausztrál induló nyerte az idei Mr. Gay World versenyt

Next post

Nyálcsorgató - A biszexuális répakirály