Lifestyle

„Minden illat emlékekben marad meg a legjobban.”

Zólyomi Zsolt parfümőrrel, a „magyar orral” beszélgettünk.

Nem volt frusztráló csodagyerekként felnőni?

Nem nőttem fel csodagyerekként. Az, hogy ha valaki gyorsabban úszik a többieknél, mert mondjuk akkora a karja, mint Michael Phelps-nek, hamar kiderül az uszodában. Ha gyönyörű a hangja, korán bekerül a rádió gyerekkórusába. Ha azonban valakinek átlagon felüli a szaglása, nem látszik meg kívülről, eleinte semmiben nem mutatkozik meg. Véletlenszerűen ugyan rá lehet jönni, ha mondjuk a gyerek mindig idejekorán megérzi, hogy szaladni kell a konyhába, mert odaég az ebéd, de másként nem igazán észrevehető. Így hát szerencsére – jó értelemben véve – átlagos kisgyerekként nőttem fel, azaz nőhettem volna fel, ha nem lettek volna egyéb képességeim, amelyeknek sokkal inkább volt olyan hatása, ami miatt csodagyerekként kezeltek. A gimnáziumi és egyetemi tanáraim számára félelmetes volt, hogy mennyire gyorsan vág az agyam. De azt, hogy kivételesen jó a szaglásom, sokáig csak én tudtam, és ez semmilyen szinten nem befolyásolta az önbecsülésemet.
 
zolyomi-01
 
A szülei hogyan viszonyultak mindehhez?

Gyereknevelés szempontjából édesanyám egy maximalista pedagógus, édesapám pedig egy minimalista szemsebész-főorvos volt. Kettejük közül édesanyám volt az, aki jobban féltett attól, hogy el fogok szállni magamtól; talán emiatt is élte meg kvázi világégésként, ha rosszul oldottam meg egy matekpéldát…

És mi tartotta a földön nem mindennapi képességeivel és egyre növekvő sikerességgel a háta mögött?

Ha valaki csinál valamit, nem ér rá azzal foglalkozni, mi annak a külső implementációja, vagy hogy mit gondolnak a többiek.

A parfümőr szakma rengeteg utazással, egy speciális életformával jár. Tudja magát otthon érezni igazán bárhol is?

Tulajdonképpen mindenhol gyorsan otthon érzem magam. Miskolcon születtem, cigánygyerekekkel rúgtuk a bőrt meg öltük egymást. Utána Afrikában éltem, ahol arab gyerekekkel csináltuk ugyanezt – nekem nem nagyon lehet megmagyarázni, hogy ha valakinek nem olyan a bőrszíne, mint nekem, az az ember merőben más. A fekete gyerekek pontosan ugyanúgy nyerni akartak a fociban és szerették a nutellát. Én vagyok az, aki elrepül Barcelonába, részt vesz egy nyakkendős-öltönyös luxuskonferencián, délután meg ledob magáról mindent és egy szakadt farmer rövidnadrágban meg mezítláb elmegy a külvárosba, hogy egy kis ideig együtt éldegéljen a helyiekkel. Nagyon gyorsan barátkozom. Turista sem vagyok a szó klasszikus értelmében; ha elutazom valahova, leginkább az érdekel, hogyan töltik a mindennapjaikat, mit csinálnak az ottaniak. Az biztos, hogy mindenképp elmegyek a helyi kocsmába, temetőbe és beülök a templomba – mindegy is, milyen szertartásra –, aztán meg elbeszélgetek a falusi horgászokkal arról, hogy a környéken hol lehet jó halat kapni.

Ha klasszikus turista módjára nem is készít fotókat, illatokat őriz az egyes helyekről, városokról, ahol járt?

Persze, mindenről. Bár inkább fordítva van: minden illat emlékekben marad meg a legjobban. Mint egyébként mindenkiben, csak az a különbség, hogy ezt én tudatosan építem már kiskoromtól fogva, az emberek zömének pedig kell egy olyan intenzív – negatív vagy pozitív – impresszió, ami előhozza az akár rég elfeledett illatokat, és aztán a hozzá kapcsolódó emlék, mint egy film, lepereg a szemük előtt. Na, az én fejemben folyamatosan pörögnek a képkockák.
 
zolyomi-02
 
Soha nem felejt el egyetlen illatfoszlányt sem?

Biztosan van, amit egy idő után elfelejtek, de ez úgy működik, mint a passzív szókincs. Nekem az a munkám, hogy a meglévő és egyre bővülő illatokból szerkesszek újabb és újabb művészeti alkotásokat, így az orrom, a szaglásom munkaeszköz számomra, akárcsak a festőnek az ecset vagy a szobrásznak a vésője.

A munkájában a művészi inspiráció vagy inkább az egzakt tudományosság kap nagyobb hangsúlyt?

Alkalmazott művész vagyok. A parfümőrök többnyire névtelenül élik az életüket; ha délelőtt a L’Oréal-nak, este Cindy Crawfordnak, a kettő között egy gazdag magánszemélynek és délután még a Pannonhalmi Apátságnak is dolgozom, nehéz eldönteni, melyiküknek is vagyok tulajdonképpen a parfümőre. Legtöbbször a nagy márkáknak nincs is egyetlen saját parfümőrük, megversenyeztetett szakembercsapatokkal dolgoznak a különféle projekteken, ezért nem is kommunikálják, hogy „ki csinálta” ezt vagy azt az illatot. Mi azért tudjuk egymásról.

A saját örömére, megbízástól függetlenül is szokott kísérletezni, mondjuk egy kósza inspiráció nyomába eredve?

Amikor megkapom a megbízást (amiről az elején még általában az ügyfélnek sincsenek pontos fogalmai vagy nehezen tudja szavakba önteni) és elkezdek dolgozni rajta, rengeteg „leágazás” halmozódik fel a munkával töltött hónapok során. Mindazokat, amelyeket végül nem építettünk bele az adott illatba, de engem megfogtak, tovább tudom fejleszteni. A saját dolgaim megvalósítására azonban többnyire sosincs idő. 2017 lesz az az év, amikor saját márkával jelenek meg a piacon, mert bár engem nem igazán érdekel, hogy a nevem szerepel-e egy palackon vagy sem, a szakma mégis kipréseli belőlem.

Amikor évekkel ezelőtt megnyitotta a Ritz-Carlton Budapest Hotelben lévő parfümériáját, beszélt arról, hogy férfiak csak elvétve vagy bátortalankodva keresik fel az üzletet. Változott ez a tendencia azóta?

Igen, hála Istennek, örömteli is látni ezt a változást. Magyarországon és általában a keleti blokk országaiban ez nagyon nagy szó. A legkedveltebb szolgáltatásunk valójában nem is pusztán az, hogy több száz exkluzív illat közül lehet nálunk válogatni, hanem a Személyes Parfümtanácsadás, amelyre most már Szaúd-Arábiától Norvégián át bejelentkeznek. Aki már egyszer volt, iszonyúan imádta és el is viszi a hírét. Én magam is hihetetlenül élvezem; rengeteget lehet abból tanulni, milyen az embereknek az egyes illatokhoz való viszonyuk, milyen emlékeket ébresztenek bennük. Gyakorlatilag az egész életüket fel lehet térképezni egyetlen óra alatt.
 
zolyomi-03
 
Ez nagyon intim lehet.

Abszolút az. Szoktam is mondani, hogy a szexológusuk és a pszichológusuk együtt nem tud annyit róluk, amennyit én, mindezt úgy, hogy nem csinálunk mást, mint egy órán keresztül beszélgetünk és próbálgatjuk, ki hogyan reagál a különféle illatokra.

Az igaz, hogy akinek nem tetszik az illata, azzal nem dolgozik együtt?

Nem így fogalmaznék. Semmiképp nem dolgozom olyanokkal, akiknek a mentalitása taszító számomra, még akkor sem, ha anyagilag jól járnék vele. Ha az illető nem egyenes, sunyi, az a testillatából is lejön.

Be lehet-e csapni az illattal bárkit is?

Akárkit. Mondok egy nagyon általános példát. Bejön hozzám egy ügyfél és azt mondja: két hét múlva egy nagyon fontos tárgyalása lesz azzal az üzleti partnerével, akivel már évek óta gyűrik egymást és képtelenek dűlőre jutni. Ebben az esetben én be tudom őt és a tárgyalótermét illatosítani úgy, hogy a számára minél kedvezőbb megegyezés irányába haladhasson az ügy – mindezt az illat által teremtett hangulaton keresztül. Az illat néha már akkor eldönti a végszót, amikor csak belépnek a terembe. De előfordult már, hogy olyan parfümöt kértek tőlem, ami hozzásegítette az illetőt – történetesen egy sármos diplomatát – ahhoz, hogy megházasodjon. Elképesztően izgalmas feladat volt. Fél év múlva kaptam egy aranykeretes meghívót az esküvőjére.

Mit gondol, mi a jó parfümőr három legfőbb erénye?

Mindenképpen kell, hogy legyen illatfantáziája. Nem elég a jó orr és a jó illatmemória, el kell tudnia behunyt szemmel elképzelni egy nem létező illatot például egy festményhez, amit tíz éve látott a Louvre-ban. El kell képzelnie, milyen illatú lehetett az a nő a 17. századi portrén akkor, amikor lefestették, és aztán persze meg is kell valósítania úgy az esszenciát, ahogy az benne megszületett. Mi parfümőrök másként értékeljük egymás munkáját, mint a piac. Pontosan érezzük, végig tudta-e vinni az eredeti szándékát, elképzelését, vagy mondjuk időhiány miatt félbehagyta egy ponton, vagy hogy lopott ötletből dolgozott. A jó parfümőr tud a luxusban, luxus módon élni – ez azonban nem a külsőségekre vonatkozik, hanem arra, hogy a kapcsolatainkat egyfajta régimódi luxus, nagyvonalúság mentén kezeljük. Olyan erkölcsi-etikai értékrendszerrel dolgozunk, ami valójában már nemigen létezik; mi egy több évszázados vagy évezredes, titkos-szakrális művészet továbbvivői vagyunk. A nyitottság, önzetlenség mindenképpen szükséges, mindemellé pedig olyan időtlenül szép műveket kell tudnunk megalkotni, mint Platón, akit a mai napig olvasunk. Új esztétikai minőséget hozunk létre – vagy épp egy régit ápolunk. Akik minket választanak, akiknek dolgozunk, a szépség szerelmesei; az önmagáért való, pusztán tárgyiasult luxust abszolút semmibe veszik.

Ideálokat kergetnek?

Igen.

De maga is egy kicsit, nem?

Nem kicsit. De ez nem is baj.

 

Szerző: Dömötör Nikolett

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin