Színes

Minden, amit tudni kell a Pose harmadik évadáról

Steven Canals és Ryan Murphy múlt héten bejelentették: május másodikán érkezik a Pose című sorozat harmadik évada, amely egyben az utolsó is. A produkció először kizárólag az FX csatornán lesz elérhető, ám idővel a Netflix is átveszi.

Hihetetlen utat tettünk meg és elmondtunk mindent, amit el akartunk mondani” – nyilatkozta Canals egy videófelvételen. Murhpy ugyanitt elmondta, hogy pályafutása eddigi legkreatívabb és leginspirálóbb munkáján van túl és kiemelte, hogy a Pose-é minden idők legnagyobb LMBTQ stábja.

De mit lehet pontosan tudni a közelgő záró évadról? Összeszedtük az Out magazin segítségével!

 

 

A harmadik évad rövidebb, mint az előzőek, hét epizódból áll. Az első rész május másodikán kerül adásba, az utolsó június hatodikán. A rövidítés tényleges okai ismeretlenek, de gyaníthatóan a koronavírus a hibás, amely miatt eleve többször el kellett halasztani a forgatás megkezdését.

A fonalat sem ott vesszük fel, ahol az előző végén letettük. 1994-ben járunk, három évvel a második évad vége után. Ezúttal is nagy hangsúlyt fektetnek a HIV/AIDS elleni harcra, kiemelt téma az 1995-1996 táján megjelenő első igazán hatékony gyógyszerek.

Blanca Evangelista élete gyökeres fordulatot vett: már nem a ballroom világára koncentrál, hanem fogadott gyeremkeire, az Evangelista ház jövőjére, új párjára és új munkájára: lemondott a saját szalon tervéről és helyette egy nővér mellett dolgozik.

Pray Tell élete is sokat változott a három év alatt, fő fókusza a saját egészsége megőrzésén van egy olyan időszakban, amikor a 25 és 44 év közötti amerikai férfiak között a fő halálozási ok az AIDS.

 

 

A szereplőgárda új taggal is gazdagodik Jeremy Pope személyében, akit Emmyre is jelöltek a Hollywood című sorozatban nyújtott alakításáért. Sokat nem tudni karakteréről, azt azonban igen, hogy heteroszexuális férfit játszik – talán pont ő lesz Blanca szerelme? Hamarosan megtudjuk!

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin