Kultúra

„Mind a három nőben ott a motiváció a kitörésre” – Buda Flóra Anna kisfilmje nyerte az LMBTQ díjat a Berlinalén

A február 7. és 17. között megrendezett 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon két rövid animációval képviseltette magát Magyarország. Az A-kategóriás filmfesztivál rövidfilmes versenyprogramjába Buda Flóra Anna Entropia című MOME animáció mestermunkája és Tóth Luca Lidérc úr című magyar-francia koprodukcióban készült alkotása kapott meghívást.

A Berlinalén számos független – nem a fesztivál vezetői által összeállított – zsűri oszt ki díjat. Az egyik ilyen díj a Teddy, az LMBTQ közösség egyik legrangosabb filmes elismerése. A Berlinale programjában megjelenő olyan alkotások és művészek támogatását szolgálja, amelyek, illetve akik a közösség ügyeit  a társadalom széles körében megjelenítve hozzájárulnak a tolerancia, az elfogadás, a szolidaritás és az egyenjogúság erősítéséhez.” Az idén 33. alkalommal kiosztott díjat az Entropia kapta a legjobb rövidfilm kategóriában.

 

Berlinale Press

 

Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a MOME Animáció tanszékén Entropia című – a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával megvalósult – tízperces rövidfilmjével, melynek forgatókönyvét is jegyzi. Az Entropiában fiatal nők élnek három párhuzamos univerzumban. A rendszerbe véletlenül bekerül egy légy, amely képes átjárni a világok között. Meg is nyit egy kaput, amelyen keresztül a lányok elindulhatnak egymás felé. A filmesekből és fesztiválszervezőkből álló zsűri indoklása szerint „szürreális, hipnotikus és friss: szórakoztató rövidfilm, mely a szexualitás és a queer kapcsolatát tárja fel. Az újhullám része, a sci-fiből és a hagyományos magyar animációból ered.” A rendezőnővel az Art+ Cinemában beszélgettem.

Hogyan kerültél az animáció világába?

Az animációs szakmát azért választottam, mert kiélhetem benne a mozgókép iránti szeretetemet, a rajzolás örömét, a divat iránti vonzalmamat, és közben hanggal is foglalkozhatok. Egy időben divattervező szerettem volna lenni, ekkor a Kisképzőben tanultam bőr szakon, mellette pedig fuvoláztam. Bár szakmát váltottam, és épp nem zenélek aktívan, ezeket a tapasztalatokat is fel tudom használni egy film tervezése során. Egyelőre nem találtam ennél komplexebb műfajt, így most animációt rendezek.

A szakdolgozatodat David Lynch-ből írtad, ő régi kedvenc?

Lynch-et – mások mellett – nagyon szeretem. Azért választottam a szakdolgozatom témájául, mert olyan komplex narratív szerkezetet használ, ami engem is érdekel. A filmjei álomszerűen mesélnek el egy történetet, nem egy lineáris, könnyen követhető sztoriról van szó. Arra voltam kíváncsi, hogy a nézők erre hogyan reagálnak, mi zajlik az elméjükben. Ez inkább egy kognitív pszichológiai kutatás volt, mintsem Lynch munkásságának, vagy annak egy részének bemutatása.

Az Entropiához is felhasználtad, amit ebből megtudtál?

A szkriptet már korábban megírtam, de persze, sokat segített a kutatás. Azt például megtanultam, hogy egy komplex narratívájú film megítélése eléggé sok mindentől függ – például attól, hogy a befogadó mennyire nyitott gondolkodású. A kutatás során értettem meg azt, ami sokaknak valószínűleg már egyértelmű, hogy hiába szeretnék minél több embert szórakoztatni, a film nem fog mindenkihez szólni.

Honnan jött az ötlet?

Az motivált, ami éppen akkor történt velem, amit éreztem. Közben egy animációs fesztiválon voltam Ljubljanában (Animateka), ahol levetítették Michel Gondry Is the Man Who Is Tall Happy? (Animált beszélgetés Noam Chomskyval) című 2013-as riportfilmjét. Abban volt egy ilyen mondat, hogy „Mit csinálnál, ha véletlenül hiba lenne a rendszerben és találkoznál önmagaddal?” Feltettem magamnak a kérdést, hogy én mit csinálnék, hogyan tudnám magamat definiálni. Mint sok más fiatal felnőtt, én is eléggé el voltam veszve abban az időben, és ez az elveszettség-érzés elég motiváció volt, hogy megpróbáljam rendezni a gondolataim. Úgy gondolom, hogy ez a probléma egyáltalán nem egyedi, így azt reméltem, hogy mások is tudnak majd azonosulni a főszereplőkkel.

Lehet, hogy nem ez a megfelelő szó, de akkor ez egyfajta terápiaként is felfogható?

Nem rossz szó, teljesen jó ide. Ez egy kutatás volt, de nevezhető terápiának is.

 

 

Megvolt az ötlet. Ilyenkor szabad kezet kaptok?

Úgy kezdődik a filmírás, hogy van egy koncepció, egy logline, amivel el lehet mondani az egész filmet. Ez azért fontos, mert nagyon hosszú időbe telik megcsinálni egy filmet, és az ember óhatatlanul elkezd letérni az útról. Teljesen szabad kezet kaptunk, de nagyon jó, hogy voltak konzulensek, akik figyelmeztettek, ha elkalandoztam, hogy tényleg csak az maradjon a filmben, amire szükség van. Nagyon hálás vagyok nekik ezért.

Mi volt az, amit mindenképpen meg akartál tartani?

A legelső koncepció hasonlít legjobban a végső állapothoz, közben voltak mellékutak, pl. hogy tegyünk bele még több karaktert a bevásárlóközpontban, legyen benne párbeszéd stb. Nem bánom, hogy ez nem így alakult, mert elég lett az, ami benne van. A hernyók már benne voltak kezdettől fogva, de a légy-evolúció egy kicsit később került bele, mint ahogy maga a szkript megíródott, viszont logikusnak tűnt, így beleszőttem.

Mit jelképez a három nőalak?

Az első karakter a boltos volt, aki megszületett, ez gyakorlatilag egy álom volt egy az egyben, persze egy kicsit azért átírtam. A nő frusztrálódik a társadalomban, ahol ő is egy árucikként van jelen. Nem is raktam rá túl sok ruhát, mert néha én is így érzem magam a városban. Az erdő is valahogy természetesen jött és már ott volt az első koncepcióban, hiszen miért ne élhetne valaki ott? Az állati ösztön is része az embernek, és ezt meg akartam jeleníteni valahogy. Aztán volt egy kép a fejemben egy zárt rendszerről, egy szobában lévő lányról, de akkor még teljesen máshogy nézett ki. Csak a bezártság volt meg, ahonnan a gondolatai által tud szabadulni. Mind a három nőben ott a motiváció a kitörésre, ez egyfajta rutin, ami az én világomat is sújtja.

Hogyan született meg a hang és a képi megjelenítés?

A vizualitással kezdeném, mert úgy írtam meg eleve a forgatókönyvet, hogy a színek valahogy a fejemben voltak. Volt egy elképzelésem arról, hogy milyen formák, színek arányok vagy hangok fognak majd kapcsolódni egymáshoz, de eléggé képlékeny volt. Az elején teljesen intuitívan kezdtem el felépíteni a filmet, majd Ruttkay Zsófi segítségével jutottunk el egy logikus struktúrához, ez volt a nehezebb része. A színeket és a hangot is olyan eszközként szerettem volna alkalmazni, ami segít, hogy megértsük, ez tulajdonképpen egy embernek a három kivetülése. Matos Gergőt kértem fel a zene megírására: azt szerettem volna, hogy a zörejek zenei hangokból is álljanak és erősítsék a képek hangulatát. Úgy gondoltam, hogy az ő zenéje olyan, amire rímelhetnek a képeim.

 

 

A három nő egy. Onnantól kezdve, hogy megvan benne a testiség és csókolóznak, az önmagunkkal való egyesülést jelenti?

Igen, ez egyfajta öntudatra ébredés, amikor egészséges keretek között próbálod meg szeretni magadat. Azért csókolóznak, mert ez egy kölcsönös, intim helyzet, ami az összeszokásról, az összetartozásról szól.

A film egy pillanatra nem áll le, mennyire volt fontos a mozgás, a dinamizmus?

Kicsit ideges mozgások vannak benne, ami a feszültségkeltésért van ott. Akkor lesz egy kicsit nyugodtabb, amikor szétesik az univerzum. Végül csak a lányok vibrálnak, így képzelem el az extázist.

Maga a díj mit jelent számodra? Milyen utóéletet vársz a filmnek?

Nagyon-nagyon örültem a díjnak, ami nemcsak nekem szól, hanem annak a harminc embernek, aki ezen a filmen dolgozott. Volt, amikor úgy éreztem, hogy nem tudom végigcsinálni, de ott volt a stáb, akikért megérte megemberelni magam. Már megkerestek fesztiválok, és van olyan, ahova már be is jutott a film. Elindult egy előremutató folyamat, de már a Berlinalés szereplés önmagában megnyitott ajtókat. Van egy filmterv, amit egy nemzetközi workshopon fejlesztek, annak például jót tett. Segít producereket találni, nagyobb érdeklődés van, nagyobb a bizalom felém, hogy van egy ilyen referencia.

Az, hogy a film ebben a kategóriában is indult és díjat nyert, annak köszönhető, hogy sokféleképpen lehet értelmezni (annak ellenére, hogy voltak sokkal direktebb LMBTQ filmek)?

Azt hiszem, itt nemcsak a téma számított, hanem valószínűleg a történetmesélés módja és a látványvilág is, plusz az, hogy van egy ilyen olvasata is a történetnek. Ahogy indokolták, friss és absztrakt, és a sztoriból – amit mindenki úgy értelmez, ahogy szeretne – ezt is ki lehet venni. Szerintem is fontos, hogy ne csak teljesen narratív filmek szülessenek, hanem legyenek komplexebb alkotások is. Szeretem a narratív filmeket is, de azt talán jobban élvezem, ha nemcsak lineárisan működik egy történet, hanem inkább össze lehet rakni, mint egy kirakóst.

A párbeszédek is ezért maradtak el?

Nem ezért, egyszerűen itt nem jöttek természetesen, és nem akartam belerakni őket csak azért, hogy legyenek. Az egésznek a misztikusságát nem biztos, hogy fenn tudtam volna tartani párbeszédekkel. Nem kívántam hozzá, mert mégis, mit mondjanak egymásnak?

Fontos, hogy saját magad írd bele a filmjeidbe?

Azért itt is tettem két lépést hátra, ez elkerülhetetlen. Nem arról van szó, hogy én magamról szeretnék beszélni. Azokból a dolgokból tudok meríteni, amiket ténylegesen megtapasztaltam. Ebből a szempontból elég gyakorlatias vagyok egyelőre; valószínűnek tartom, hogy később  egy teljesen más karakter szemével lássak és láttassak egy filmet, de biztosan abban is benne leszek, akkor is, ha nem akarom. Ennél a filmnél így volt természetes és erre volt szükségem.

 

 

A workshopról mesélnél még?

Részt veszek egy ASF (Animation Sans Frontier) nevű workshopon, ahol lehetőségem van arra, hogy egy új projektet fejleszthessek. Egy ötlettel kell jelentkezni, és a workshop végére eljutunk odáig, hogy egy komplett prezentáció születik belőle, egy pitch, ami producerek jelenlétében zajlik Párizsban, a Gobelins nevű animációs iskolában. Négy modulból áll (az egyik Budapesten volt), most lesz az utolsó márciusban.

Mit csinálsz most?

Most egy horrorfilmet írok éppen, egy rövid (15 perces) animációt, ami a szerelemről fog szólni. Megpróbálom úgy megcsavarni, hogy ne kifejezetten egy zsánerfilm legyen belőle, hanem annál eggyel szürreálisabb. Egyelőre nagyon élvezem a rövidfilm formátumát, de érdekel sok más történetmesélési forma is.

Horváth Ádám

Previous post

Börtönbe küldené a csókolózó férfiakat egy politikus

Next post

Ferenc pápa LMBTQ katolikusokkal találkozott a Vatikánban