Pride

Miért kell a Pécs Pride 2020?

Sajtóközleményben reagált az elmúlt hetek és hónapok híradásaira a 2020-as Pécs Pride-ot szervező Diverse Youth Network. A közleményben többek között megírják, milyen eseménysorozatot és pride felvonulást terveznek, valamint kitérnek arra is, miért fontos a kiállás mindezen ügyek mellett.

Az írást teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük:

A Diverse Youth Network munkatársai megdöbbenve követik az emberi jogi fesztiválunk, valamint a Pécs Pride – ról szóló híradásokat és folyamatokat, melyek mostanra már mindennapossá váltak. A Pécs Pride 2020 innentől kezdve már biztosan közügy, mert az emberek széles rétege beszél róla, hisz róla valamit, véleménye van – amely lehet pozitív, semleges vagy negatív. Szeretnénk néhány pontban reagálni arra, a jórészt ismeretlentől való félelem okozta hisztériára, ami mögött valójában egy igenis égető, és nagyon fontos társadalmi üzenetcsomagot hordozó programsorozat húzódik meg!
1. A Pécs Pride 2020 nem a meztelenkedésről, provokációról, magamutogatásról, vagy bármiféle polgárpukkasztásról fog szólni. A Diverse Youth Network csapata az első vidéki felvonulás kitalálásának pillanatában már abban gondolkodott, hogy ez egy békés, zenés, sétálós, koncerttel végződő, karneváli hangulatot idéző emberi jogi demonstráció lesz. 100 önkéntesünk fogja biztosítani a menetet a rendőrség egysége mellett. Az immár ismert útvonalon a rendőrség a felvonulói létszámhoz viszonyított kötelező aránya lesz jelen. A menetet 3 menetigazgató tereli, akik felelnek sok minden mellett a menet békés természetének fenntartásáért. Mellettük kamerával felszerelt jogi megfigyelők (10 fő) is figyelik az esetleges jogsértéseket, mellettük további 3 jogi megfigyelő az egész hét folyamán itt lesz az összes programunknál. Valószínűsíthető, hogy biztonsági szolgálatot nyújtó cég szolgáltatásait is igénybe fogjuk venni!

2. Szeretnénk mindenkit még egyszer emlékeztetni arra, hogy a békés gyülekezés joga alkotmányos alapjog, ami bárki által gyakorolható, amíg az más alapjogot nem sért. Joga van tehát békésen gyűlni a rockereknek, a motorosoknak, politikai hovatartozástól függetlenül bárkinek. A Pécs Pride 2020 egy békés gyülekezés lesz, amelyen nemcsak az LMBT közösség, hanem azok szimpatizánsai is ott lesznek, akik hisznek abban, hogy a pécsi pride mérföldkő lehet egy társadalmi diskurzus kialakításában, ami tulajdonképpen máris zajlik. E tekintetben közmeghallgatás vagy bármiféle kampánytól, médiatámadásoktól függetlenül a rendezvény meg lesz tartva!

3. A kormányközeli média beleegyezésünk nélkül már közölte a Facebook oldalunk egy olyan képét, ahol nevünkön nevez minket, így már tudhatjátok hogy mi vagyok azok a fiatalok, akik ezt az egészet csináljuk. Ott motoszkálhat egyesek fejében, hogy miért csinálják ezek a fiatalok ezt az egészet.

Büszkék vagyunk rá, hogy egy hat napos emberi jogi és kulturális fesztivált kínálunk fel civil, és önkéntes egyetemistákként, akik szeptember óta gyakorlatilag heti 70 órában szervezik a 36 programelemből álló fesztivált. A Freedom of My Identity Human Rights Festival, új megközelítéseket alkalmazó, rendhagyóan innovatív és sokszínű minden szempontból. Lesznek beszélgetések arról, hogy milyen a nők helyzete a roma és más konzervatív közösségekben, társadalmakban. Panelbeszélgetések lesznek arról az EP képviselőivel, arról, hogy hol tart most a magyar jogállamiság. Ramadan vacsora lesz a Balokányban. Szombatfogadást tartunk péntek este. Beszélgetünk a szivárványcsaládok jövőjéről. Budapesti szervezetek tartanak iskolákban interaktív foglalkozásokat a zsidó életről, antiszemitizmusról, valamint a menedékkérőkről. Emléktáblát avatunk a 2008/9-es roma sorozatgyilkosságok áldozatainak. Nemzetiségi Pikniket rendezünk a belvárosban. Képzőművészeti kiállításokat szervezünk. Mindenki aki regisztrál, megtekintheti ingyenesen a roma holokauszt kiállítást! Angol nyelvű nemzetközi konferenciát tartunk az egyik napon. Kedd este cigány témájú filmvetítésünk lesz az Apolló Moziban. Bárki részt vehet a hajléktanságról szóló workshopunkon. Mentálhigiénés előadást láthat – hallhat bárki Pécsett a hét folyamán. Élő könyvtárat szervezünk, ahol ki lehet kölcsönözni immár vegánokat, punk-okat, kerekesszékeseket, hidzsábot viselő muszlimokat, és még nagyon sok mindenki mást!

A részvétel mindenki számára ingyenes!

Ez még csak a fele sem a programjainknak, ennél még több lesz, amint a hetekben még több civil szervezet csatlakozik hozzánk, úgy mint a Szabad Egyetem, Phiren Amenca vagy az Amnesty Magyarország (A partnerek teljes névsorát hamarosan közzé tesszük). Úgy hisszük, hogy muszáj ezekről a dolgokról, ezekről a társadalmi csoportokról, ezekről a minket is érintő társadalmi kérdésekről beszélnünk, úgy, hogy nélkülünk semmit, mindent csak velünk!

És hogy miért kell a Pride? Hogy miért akarunk egy emberi jogi demonstráció keretein belül több százan, békésen sétálni? Azért, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy:

– ifjúsági cserét akarunk szervezni májusban hat ország fiataljainak, de egy Pécs szélén elhelyezkedő szállás tulajdonosa a megállapodásunk után elállt az együttműködéstől, mert megtudta, hogy valószínűleg lesznek LMBT – tagok a fiatalok között. Elmondta, hogy szerinte nem rólunk szól most az irány, hogy a homoszexualitás bűn, hogy ez egy választott viselkedésforma, és különben is: ez egy illiberális, kereszténydemokrácia, ahol ennek nincs helye.
– több ismerősünk HIV pozitív, akiknek az élete teljesen tönkrement amiatt a feszültség miatt, hogy ez sosem derülhet ki, vagy mert olyan munkát nem tud elvállalni, ahol kérnek egészségügyi vizsgálatot.
– tavalyelőtt januárban a főbérlő kidobta ismerősünket és párját 4 hónap után az albérletből, úgy hogy 3 napuk volt lakást találni. Az egyik szomszéd rájött arra, hogy ők egy pár(2 férfi), ez nem tetszett neki, és elkezdte zaklatni a főbérlőt, hogy állandóan hangosak, holott akkor is csak aludni jártak haza. A főbérlőnek elege lett és kidobta a párt, úgy hogy a kauciót sem akarta kifizetni. A polgári jog szerint 30 napos kiköltözési időt kell biztosítani – nem jött össze. Fordulhattak volna az EBH – hoz, de nem akartak médiát az ügyből, mert a tágabb családi körük nem tud róluk.
– alapítótagjainkat igazgatósági üléseken faggatják arról, hogy mi közük a Pride-hoz, és ott lebeg mindenkiben a félelem, hogyha ehhez köze van, akkor kirúgják.
– a melegek túlnyomó része nem önazonos – a melegséget traumaként éli meg, ami aztán mentális betegségekhez, függőségekhez és öngyilkossághoz vezet.
– ismerősünk azért nem kapott éjszakás kollégiumi nevelői állást, mert meleg.
– ismerősünket azért hajtották el az állásinterjúról, mert „buzis volt a hangja.”
– ismerősünket örökbefogadták, majd 18 évesen zárt osztályra tették azzal, hogy elmondták neki az örökbefogadás tényét, és hogy mivel leszbikus, innentől nem a lányuk.
És ez csak néhány történet, ami éppen eszünkbe jutott. Nem igaz az a már-már mérgezően téves állítás, hogy az LMBT – közösséget nem érinti hátrány egy olyan társadalomban, mint Magyarország. Európától még nagyon messze van Magyarország. A fiatalabb generációk között egyre nagyobb a támogatottságunk”, mi őket is célozzuk meg elsősorban ifjúsági szervezetként. Akik utálják a homoszexuálisokat, azok valószínűleg nem biztos, hogy el fogják fogadni őket. De lesznek olyanok, akik, ha nem is május 16 –a után, de idővel másként tekintenek majd embertársaikra. Azok, akik pedig velünk vannak, és tudják hogy mi az értelme ennek az egésznek, és hogy ennek miért most van itt az ideje, ők azt segítik elő, hogy a jövő generációi már másként lássák a világot, és ne lehessenek meggyőzhetők egy aláírásgyűjtéssel.
Az emberi jogi fesztiválunk immár egy hatalmas civil társadalmi kezdeményezés megannyi együttműködő partnerrel, a társszakmák képviselőivel, értékeinkkel szimpatizáló szolgáltatók és vendéglátóipari egységekkel együttműködésben. Ekkora politikai ellenszélben nehéz, de mégis legalább 100 olyan elkötelezett ember segít nekünk, akiknek a munkája felbecsülhetetlen.
A célunkat – ahogy az elején arra utaltunk – részben már elértük: társadalmi diskurzust elindítani. Egy olyan társadalmi diskurzust, ahol az emberek végre beszélnek arról, ami régóta vagy mindig is a szőnyeg alá volt söpörve. Hogy egyszer majd tudhassuk azt mondani, hogy szeretjük a hazánkat, mert itt egy befogadó – elfogadó társadalomban tudjuk magunkat otthon érezni.
Ez egyelőre nem megy. Segítsetek nekünk ezen változtatni!

2020. március 10.
A Diverse Youth Network vezetősége

Borítókép: szabadpecs.hu

A szervezőkkel tavaly nyáron magazinunk is interjút készített, amely itt olvasható:

 

„Pécs megérett arra, hogy 2020-ban megvalósítsa az első vidéki pride fesztivált”

 

Previous post

Felfedte magát a férfi, aki a világon másodikként gyógyult ki a HIV-ből

Next post

Bocsánatot kért a fociklub a csak szingli heteróknak hirdetett eseményért