Kultúra

Mi az ország bear DJ-jének a titkos fegyvere? – DJ Perfectóval beszélgettünk

Szilágyi Ferenc, azaz DJ Perfecto nélkül nemcsak a hazai, de a külföldi bear partik is szinte elképzelhetetlenek. A lemezlovas Spanyolországtól Oroszországig szinte már mindenhol megfordult, feledhetetlen bulikat hagyva a háta mögött. A DJ-vel készített interjúból kiderül, melyik fellépésére a legbüszkébb, és az is, milyen zenét hallgat otthon.

 Magyarországon nem beszélhetünk annyira népes bear gay-társaságról. Eddigi tapasztalataid szerint mi a helyzet külföldön?

Bizony, még az olyan országokban is, mint Ukrajna, egy egészen masszív bear community él. A norvégoktól volna mit tanulnunk, ahogyan ők szervezkednek, az példaértékű. Persze, fontos tényező az internet, a társkereső appok is, hiszen ahol ezeket többen és gyakrabban használják, ott kevesebben járnak bulikba ismerkedés céljából.

HIVszűrés.hu fejléc banner

Hogyan indult számodra a DJ karrier?

A ’90-es években kezdtem játszani Depeche Mode-kluboknak, persze mai szemmel nézve eléggé kezdetleges technikával. 2000 tájékán már próbáltam komolyabban foglalkozni a DJ-zéssel, fejembe vettem, hogy én akarok a „magyar bear DJ” lenni. Azt hiszem, ez sikerült is.

 

DJ Perfecto

 

Amikor egy bulin DJ-éskedsz, az munka vagy szórakozás számodra?

Pénzt kapok érte, és komolyan is állok hozzá, tehát munka, viszont mivel magam is bulizok munka közben, naná, hogy ugyanakkor szórakozás is!

Külföldön több helyen is felléptél már. Hol találkoztál a legjobb közönséggel?

Londonban több alkalommal játszottam. Amikor ott több száz ember táncol a zenédre egy teremben, az leírhatatlan élmény. Sitgesben ugyanehhez a látványhoz és érzéshez ráadásként ott a tenger. Na, ezeket a partikat nem felejti el az ember.

Mennyi ideig tart, míg összeállítasz egy dallistát egy bulira? Mi alapján válogatod ki a számokat?

A nagyobb bulikra természetesen készülök, mindig az adott ország ízlése határozza meg, hogy milyen stílust fogok játszani. Ebből a szempontból nagy eltérések vannak Európán belül. A német terület a techno uralma alatt van, a poszt-szovjet országokban a deep house a kedvenc. Dél-Európában pedig leginkább a circuit a sláger, most is egy ilyen szettet készítek elő. Mivel ritkán játszom ilyen stílusú zenéket, össze kell szednem magam, jobban fel kell készülnöm a bulira.

Mindig konkrét dallistával állítasz be egy partiba, vagy van, hogy improvizálsz?

Konkrét setlist nincs, de azért gyakran van a fejemben egy váza annak, hogy mit tervezek játszani az adott estén.

Van olyan dal vagy előadó, akitől sosem játszanál zenét? És olyan előadó, akinek ha felcsendül a hangja, egyből dob egyet a hangulaton?

Igazából csak olyan zenét játszom, ami nekem is tetszik, amire magam is buliznék. Whitney Houston I Wanna Dance With Somebody című számának The Cube Guys remixe a titkos fegyverem! Arra minden buli felpezsdül, szinte mindig pörgetem.

Ha a meleg közösségről általánosságban beszélünk, melyik országban tapasztaltad a legbulisabb, legösszetartóbb társaságot?

A németek eléggé összetartanak, és az oroszok is szintén szorosan kötődnek egymáshoz. Bulizni pedig nyilvánvalóan a spanyolok tudnak a legjobban.

 

 

Melyik bulidra vagy a legbüszkébb?

Óriási dolog, hogy Izlandon a BearsOnIce-on játszhattam, de az, hogy Európa legnagyobb bear eseményén, a MadBearen zenélhettem, és vissza is hívtak, nos, azt hiszem, az mindent visz!

Hol nem zenéltél még, de nagyon szeretnél?

A válasz egyszerű: az USA!

Melyik az éppen aktuális kedvenc számod?

Itthon én is popzenét hallgatok. Gabrielle-től a Shine a nagy kedvenc, az év albuma pedig az új Years&Years CD-je, a Palo Sancto.

Hol bulizhatunk a zenédre legközelebb?

Idén még Madrid vár rám, aztán jövő februárban Oslóba, áprilisban Tallinnba, augusztusban pedig Moszkvába megyek.

Tegdes Péter

Hallgasd DJ Perfecto számait a mixcloudon:www.mixcloud.com/perfecto1

Previous post

A túlnyomó többség nem akar meleg James Bondot látni

Next post

Interjú – Új magyar dokumentumfilm az LMBTQ társadalomról