Kultúra

Meztelenre vetkőzött új videoklipjében a meleg popsztár

 

A nyíltan meleg angol énekes, Will Young tavaly májusban még nem volt biztos abban, fog-e még valaha zenélni. A kérdés azóta eldőlt, már az érkező nyolcadik stúdióalbumának beharangozója zajlik, és az első kislemezhez, az All The Songs című dalhoz rögtön olyan videoklip készült, amiben teljes sztriptízt nyom.

 

 

Amikor Will Young 2002-ben megnyerte az angol Pop Idol tehetségkutatót, nagyon úgy tűnt, hogy nemzetközi sztár válik belőle. A kislemezeit itthon is ismerték, a 2010-es évek elejéig a slágerlistákra is felkerültek nálunk, azóta viszont mintha kikopott volna a hazai zenei köztudatból. Pedig Leave Rigth Now című száma itthon is elég nagy slágernek számított anno – és épp erről a dalról nyilatkozta tavaly, hogy a 2003-as dalt a zeneipari fejesek újra felvetették vele, mert az eredeti verziót túl melegnek tartották.

Ez éppen annak fényében volt meredek, hogy Young nem sokkal 2002-es győzelme után coming outolt – de csak azért, hogy megelőzzön egy bulvárlapot, akik megírták volna róla, hogy meleg.

2017-ben pedig elkövette azt a butaságot, hogy elkotyogta, küldött már magáról intim képeket a Grindr-ön. Természetesen a netezők pillanatok alatt megtalálták…

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin