Hírek

Menekülőre fogta a melegeket legjobban gyűlölő afrikai vezető

Yahya Jammeh és családja politikai menedékjogot kért és kapott Egyenlítői-Guineában, miután elismerte, hogy veszített a gambiai elnökválasztáson. A legmagasabb közjogi méltóság mostantól a korábban az Egyesült Királyságban biztonsági őrként dolgozó Adama Barrow-t illeti meg. Bár politikai elemzők aggódtak, hogy a hatalomátadás konfliktusokkal jár majd és akár polgárháborús káoszba taszíthatja az országot, Jammeh meglepően könnyedén vette tudomásul, hogy 22 éves „uralkodása” véget ért.

Pedig a választást megelőzően mindent megtett a győzelemért. A külföldi választási szakértőket kitiltotta az országból és az internetet is blokkolta.

Gambia

A bukott elnök a világszínpadon elsősorban homofób nyilatkozataival és törvényeivel szerzett hírnevet magának. Regnálása során kifejezetten buzdított a homoszexuálisok üldözésére és fizikai megsemmisítésére. Akit letartóztattak és homoszexuális vádjával elítéltek, minimum életfogytiglani börtönbüntetésre, rosszabb esetben halálbüntetésre számíthatott.

Miközben minden vallási könyv elítéli a homoszexualitást, az úgynevezett demokráciák azt hirdetik, hogy jogodban áll melegnek lenni. Ne feledjük, egyik birodalom sem akkor omlott össze, amikor már legyengült, hanem tündöklése csúcsán, amikor szembeszálltak Allah akaratával. Úgyhogy egy napon a homoszexuálisok ördögi birodalma is oda jut ahova való, a pokol szemétdombjára, a mocsokba” – jelentette ki egyszer katonák előtt, egyértelműen az Amerikai Egyesült Államokra utalva.

Két évvel ezelőtt az egész országra kiterjedő mezőgazdasági túra során mondott beszédének fókuszában az a törekvés állt, hogy egészséges környezetet teremtsenek a gambiai fiataloknak. E gondolatmenetre fűzte fel a következőket: “Ha buzi vagy, elvágom a torkodat – ha férfi vagy és ebben az országban hozzá akarsz menni egy másik férfihoz, elkapunk, de úgy, hogy soha senki ne lásson többé és ez ellen a fehér bőrűek se tehetnek semmit.”

Tavaly szeptemberben pedig azt állította, hogy képes gyógyítani az AIDS-et, méghozzá banán segítségével. De csak hétfőnként és csütörtökönként.

Arról egyelőre nincs információ, Adama Barrow LMBT-politikája vajon mennyiben fog eltérni elődjéétől, de végigtekintve az afrikai kontinensen, sajnos sok jóra továbbra sem számíthatunk.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin