Utazás

Melegség a téli hidegben, a két legforróbb európai szigeten

Kissé rapszodikus időjárásunktól eltekintve egyértelműen kijelenthetjük, hogy beköszöntött a tél az öreg kontinensen, vagy legalábbis már nagyon közel jár hozzánk. Ezzel ellentétben Afrika partjai mellett, de még Európában, a Kanári-szigeteken továbbra is tombol a nyár, és szigetei különböző hangulatokat, nagyon sok látnivalót és főleg szórakozási lehetőséget kínálnak. Bemutatásukat az egyik kedvencemmel, Gran Canariával kezdem.

 

 

Gran Canaria, Európa legnagyobb LMBTQ-szigete

Kevés olyan hely van, ahol annyiszor jártam volna az elmúlt öt évben, mint Gran Canaria. Eddig összesen nyolcszor voltam a szigeten, és szubjektív utazási rovatomban, a BoyOnGo-ban is írtam élménybeszámolót arról, milyen meleg is itt az élet és mennyi programmal várnak bennünket az év hidegebb időszakában.

A Maspalomasban található Yumbo Centre a legismertebb találkozási helyszín, ugyanis itt található a sziget melegbárjainak és szórakozóhelyeinek zöme, és az összes nagyobb esemény fő színtere ugyancsak ez. De napközben vásárolhatunk, kávézhatunk vagy ebédelhetünk is az itt található éttermek egyikének teraszán. Több mint kétszáz LMBTQ és LMBTQ-barát helyet találunk ebben a négyszintes komplexumban.

A sziget az LMBTQ rendezvényekben is bővelkedik, és ezek túlnyomórészt olyan időszakban zajlanak, amikor az öreg kontinens időjárása nem nagyon engedi meg, hogy ledobjuk magunkról a textilt és élvezzük a napsütést. A karneváli hangulatot kedvelőknek ajánlom a Maspalomas Carnival eseményt, ami minden évben márciusban kerül megrendezésre és nem sokban különbözik egy pride-tól. Ráadásul ebben az időszakban tartják a sziget Drag Queen Gáláját is.

Éves szinten Európa időrendben első és talán utolsó pride fesztiválja is Gran Canaria szigetén van, ugyanis minden évben május legelején a sziget indítja a pride szezont, majd a Winter Pride Maspalomas esemény zárja az események sorát novemberben. Ha választani kellene a két esemény közül, akkor a téli verziót javasolnám. De a fétiskedvelők se maradnak esemény nélkül, őket a Fetish Week várja minden évben.

A sziget természetesen önmagában is gyönyörű, a fürdeni vágyókat és a vízi sportok kedvelőit számtalan gyönyörű tengerpart, míg a túrázókat a hegyek meghódítása várja.

Gran Canaria kiválóan alkalmas arra, hogy a nyaralásunk egy részében az éjszakai életet élvezzük, míg a többi részében kiránduljunk, és csodás tájakat, hangulatos spanyol falvakat fedezhessünk fel. Viszont egy hegyi kirándulás alkalmával ne feledkezzünk meg magunkkal vinni egy dzsekit is, ugyanis a hegytetőkön már teljesen más klíma vár minket. A gyönyörű táj miatt viszont mindenképp javaslom, hogy ne csak a tengerpartot és a homokdűnéket járjátok be.

Fuerteventura

 

 

 

Az itt eltöltött pár nap után sikerült megfogalmazni magamban, mitől is más Fuerteventura, mint a többi sziget. Az érintetlen paradicsom lenne a legjobb jelző, amivel illetném, ugyanis jelentős turizmusa ellenére nincsenek óriási, kiépített üdülővárosai, és a néhány nagyobb település sem az éjszakákon át bulizó fiatalok zajától hangos. Fuerteventurát inkább pihenés, kirándulás céljából válasszuk. Ha a víz szerelmesei vagyunk, akkor is tökéletes lesz, ugyanis 70 kilométer hosszú, főként fehérhomokos partja nemcsak a fürdőzésre, de vízi sportokhoz is ideális. Kalandozásainkhoz viszont mindenképpen szükség lesz autóra, amelyet interneten tudunk előre lefoglalni, vagy a repülőtéren megrendelni.

Az üdülőközpontok mindegyike a keleti part mentén helyezkedik el, közülük a legnagyobbnak és legnépszerűbbnek Corralejo számít. Ez a kisváros a sziget északi csücskében helyezkedik el, és a korábbi kis halászfalu mára a sziget egyik legszínesebb és legnagyobb, élettel teli városává nőtte ki magát. Rengeteg üzlet, étterem, kávézó és szórakozóhely is megtalálható itt, és ebben a városban a legélénkebb az éjszakai élet. Jandia település Corralejóhoz hasonlóan szintén a sziget nagyobb üdülővárosai közé tartozik. Népszerűségét emeli, hogy a Kanári-szigetek legnagyobb és leghosszabb strandjai közül több itt található.

Az óceánpart mellett húzódó autóutak úgy lettek kialakítva, hogy bármikor le tudjunk húzódni, ha fürdeni szeretnénk, ezért ha megtetszik egy partszakasz, nincs más dolgunk, csak megállni az út szélén, és irány az óceán. A partokon zászlókkal jelölik, hogy az adott helyen a fürdés engedélyezett vagy éppen tiltott. Semmiképp ne egy strandon telepedjünk le, ne egy helyen töltsük az egész nyaralásunkat, mindenképpen fedezzünk fel új helyeket! Úgyis mindegyik új strandnál azt fogjuk majd mondani, hogy „ez még szebb, mint az előző volt.” Mindenképpen látogassunk el az Ajuy strandra, ahol ugyan a fürdőzés nem ajánlott, de a különleges feketehomokos partszakaszt mindenképpen érdemes megcsodálni.

Erdei Zsolt

 

Previous post

Manga pornó készítése miatt kerül börtönbe egy orosz transz nő

Next post

Fotósorozat - Magabiztos transz férfiak a kamera előtt