Kultúra

Melegnek lenni egy hipermaszkulin közegben

 

A grúz nemzeti tánc egészen ámulatba ejtő. A hagyományos helyi folklórból merítő, azt klasszikus táncokkal, látványos színpadi elemekkel és akrobatikával vegyítő „grúz balett” az ország egyik kulturális védjegye. A szinte emberfeletti teljesítményt követelő műfaj folyamatosan megújul és modernizálódik, eközben ragaszkodik a tradíciókhoz: a nőkből áradjon a szűzies ártatlanság, a férfiak pedig legyenek kemények, akár a kőszikla.

„A nemzeti táncban nincs helye a gyengeségnek”

Az És aztán táncoltunk (And Then We Danced) című dráma grúz származású rendezője, a Svédországban alkotó Levan Akin ebbe a hipermaszkulin, tökéletességre törekvő környezetbe helyezi fiatal főszereplőjét, a saját neméhez vonzódó táncost, Merabot.

Az erősen férfiközpontú és konzervatív országban a grúz nemzeti tánc kulisszái között forgatni az első helyi LMBTQ-témájú mozifilmet egy szinte elképzelhetetlenül provokatív lépés – mert ez a tánc egyben a nemzeti büszkeség egyik szimbóluma.

 

 

Nem meglepő, hogy a rendezőnek hatalmas erőfeszítésekbe került megtalálnia a szereplőit, a helyi táncosok közül ugyanis senki sem mert elsőre igent mondani a felkérésre. Ahogy a főszereplőt alakító Levan Gelbakhiani sem. A castinghoz Akin az Instagramon kezdte követni a grúz táncosok profiljait, és végül az Insta algoritmusa ajánlotta a rendező figyelmébe Gelbakhianit. Aki ötször mondott nemet a felkérésre.

 

 

„Grúziában nem könnyű egy ilyen projektet megvalósítani a közhangulat miatt. Féltem a társadalom reakcióitól. Ráadásul nem egyedül vagy, ha beleegyezel – megkapod a kérdéseket a többiektől, felhívod magadra a figyelmet. Beszéltem a családommal és a barátaimmal, és amikor az ő támogatásukat megkaptam, már nem volt mit vesztenem”

– mesélte Gelbakhiani egy interjúban a kezdetekről. Már a forgatás idején életveszélyes fenyegetéseket kaptak, ezért testőrökkel dolgoztak. A szereplők és a közreműködők közül többek a saját biztonságuk érdekében nem is szerepelnek a film stáblistáján, és ők a környezetüknek azt mondták, hogy egy Tbiliszibe látogató francia turistacsoport mellett dolgoznak. Gelbakhiani szerint egyfajta képmutatás érzékelhető hazájában:

„Ha a téma külföldi filmekben fordul elő, az könnyebb, mert ők nem grúzok. A mi esetünkben azonban helyi és valós. Az emberek legtöbbször ismerik ezeket a helyzeteket, aminek megvannak a társadalmi gyökerei. De ezt látni nem akarják.”

Méghozzá annyira nem, hogy a film tbiliszi bemutatóján szélsőségesek ostromolták meg a mozit, a vetítésre érkezőket is bántalmazták, miközben egy ortodox pap egy lángoló szivárványzászló felett imádkozott.

 

 

Pedig Akin alkotása országimázs-filmként is megállja helyét. Fejet hajt a nemzeti táncot művelők erőfeszítései előtt, és a kaukázusi kulisszákból egyfajta mesebeli, egzotikus világot alkot. A dráma eddig tucatnyi díjat bezsebelt, Oscarra is nevezték, de a legfontosabb elismerést mégis talán főszereplő, Levan Gelbakhiani kapta. A gyerekkora óta táncoló, de mindig is a színjátszásról álmodó Gelbakhiani akkor fordult végleg a tánc felé, amikor a helyi főiskolán eltanácsolták a színészettől. Számára bizonyosan elégtétel lehet, hogy alakítását például a Svéd Filmintézet is a legjobb színésznek járó díjjal jutalmazta.

 

 

Az És aztán táncoltunk című film szeptember 12-én 19 órától látható a Művész moziban az 5. Humen Fesztivál keretében.

JEGYVÁSÁRLÁS

 

 

[infobox]

És aztán táncoltunk (And Then We Danced)
grúz-svéd, romantikus dráma, 113 perc, 2019
hang: grúz
felirat: magyar
korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott
Rendező: Levan Akin
Szereplők: Levan Gelbakhiani, Bachi Valishvili, Kakhla Gogidze, Ana Javakishvili

 

[/infobox]

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb