Hírek

Melegnek kellett hazudnia magát, hogy megtarthassa az állását

képünk csupán illusztráció

 

Egy kézitáskákat árusító divatüzlet korábbi alkalmazottja, Daniel Hart szexuális orientáción alapuló diszkrimináció miatt beperelte korábbi munkaadóját. Csakhogy jelen esetben nem abból adódott gond, hogy az alkalmazott meleg lett volna, éppen ellenkezőleg.

A 31 éves férfi az Egyesült Királyságban található Gateshead egyik divatüzletében dolgozott, ahol felettesei figyelmeztették, mélyen hallgasson arról, hogy biszexuális. A magát emiatt megalázottnak érző Hart beperelte a céget és diszkrimináció miatt 8000 fontos, több mint három millió forintos kártérítést igényelt.

Felettesei szerint a tulajdonos, Linda Zhang ugyanis meg volt arról győződve, hogy kézitáskákat kizárólag nők és meleg férfiak vásárolnak, ezért az alkalmazottakat is eszerint válogatta meg.

“Azt mondták, hogy hallgassak, különben ki leszek rúgva, ha kiderül. Melegnek kellett tettetnem magamat, pedig nem az vagyok. Megalázó volt, hogy el kellett titkolnom azt, aki vagyok, csak azért, hogy megtarthassam az állásomat”

nyilatkozta Hart a Daily Mailnek. A bírósági meghallgatáson azt is elmondta, hogy egyik felettese, Karen Prince figyelmeztette, hogy a tulajdonos “nem lenne képes feldolgozni” Hart biszexualitását.

“Bármit is csinálj, de el ne mondd Lindának, hogy Daniel biszexuális. Csupán egyetlen dologhoz vezetne, hogy el kellene mennie. Lindáról beszélünk, úgyhogy hallgass erről”

figyelmeztette Prince az egyik közös munkatársukat is. A bíróságon az is kiderült, hogy Hartnak kollégái elmondták, hogy a tulajdonos nem szereti, hogy férfiak dolgozzanak az üzletében – kivéve, ha azok melegek. Zhang állítólag azt is utasításba adta, hogy színesbőrű munkatársat sem vehetnek fel.

Hart három hónap után inkább kilépett és beperelte korábbi cégét, a bíróság pedig csaknem a igényelt kártértítés teljes összegét, 7840 fontot ítélt meg neki. Tudor Garnon bíró így kommentálta az ügyet:

“Nem ritka, hogy bizonyos típusú üzletek esetében – ilyenek a női kiegészítőket és kozmetikumokat forgalmazók – úgy vélekedjenek sokan, hogy olyan alkalmazotakkal kell dolgozniuk, akik megértik, mit szeretnének a női vásárlóik.

De egyszerűen nincs indok arra, hogy ezt egy ázsiai vagy fekete nő, vagy egy heteroszexuális férfi kevésbé érhetné meg, mint egy fehér nő vagy egy meleg férfi.”

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin