Életmód

Melegek a XVIII. század Angliájában – A Molly-házak és Mother Clap

Manapság szinte naponta hallani pozitív híreket a világ különböző részeiről LMBTQ-jogok terén: egyre több helyen engedélyezik az azonos neműek házasságát vagy törölnek el jogtipró törvényeket. De nem szabad elfelejtenünk ezek mellett, hogy ez nem volt mindig így, sőt ma is több országban sújtja a törvény keze akár halálbüntetéssel a heteroszexuálistól eltérő irányultságú embereket. Sajnos ez a XVIII. században a világ legtermészetesebb dolga volt, még az azóta sokkalta belátóbb Angliában is. De a leleményes érintettek ennek ellenére is talpon maradtak és küzdöttek. Nézzük meg, miféle kiskapukat találtak elődeink, és mik is azok a „Molly-házak”!

A joggyakorlat ezidőtájt szodómia kifejezés alatt az anális és az orális közösülést, az azonos nemű személyek közötti vagy állatokkal létesített szexuális kapcsolatot értette. Maga a bűncselekmény elbírálása és a szodomiták begyűjtése nem a polgári bíróságok, hanem egyházi szervek feladata volt, ahogy a prostitúció vagy a liliomtiprás ügyei is. A vallás, az egyház meghatározó volt Európa életében, így a család és a házasság fontosságát hangsúlyozandó Angliában létrejött a Societies for the Reformation of Manners szervezete, akik a szodomiták és egyéb szexuális bűnözők felhajtására specializálódtak. Nem volt azonban könnyű dolguk, ugyanis hiába szerveztek besúgókat és kémkedtek meleg közösségekben – ahhoz, hogy bárkit elítéljenek szodómiáért, két szemtanúnak is bizonyítania kellett a behatolás és az ejakuláció (!) tényét. Sajnos még így is sokakat elítéltek, vagy részleges büntetést szabtak ki rájuk.

Az üldözés és kirekesztés idusán fokozott óvatosságra kényszerültek a meleg férfiak, így külvárosokba, veszélyes vagy leromlott negyedekbe szorultak. (A londoni melegnegyed például a hírhedt Sohóban talált helyet.) Ezeken a területeken, vagy elhagyott erdőkben, mezőkön tartották találkozóikat. Így kapta nevét a Moorfields mezejét átszelő, ma is létező út, a Sodomites’ Walk (Szodomiták útja) is.

A már fent említett spionok, köztük sok újságíróval viszont itt is rájuk találtak. Ez vezetett végül a Molly (más írásmóddal mollie)-házak létrejöttéhez. Ezek az intézmények kocsmákban, kávéházakban, adott esetben magánlakásokban létesültek, ahol a meleg, biszexuális, transz vagy queer férfiak nyugodtan összegyűlhettek és társaloghattak, szórakozhattak, és másodlagosan bár, de a szexuális vágyaikat is intim körülmények között élhették meg, a szeparék jótékony félhomályában. A Molly-házak viszonylagos biztonságot nyújtottak vendégeiknek, hiszen a zárt közösségekben feltűnést keltett egy új arc, emellett felkutatni is nehezebb volt ezeket a rejtett helyiségeket. Itt fontos megjegyezni, hogy ezek az intézmények nem a prostitúcióról szóltak, jóllehet a korabeli sajtó és az egyház ezt a képet igyekezett erősíteni a melegekről.

 

 

A Molly-házak nemcsak az alapvető szociális és szexuális igényeknek adtak teret, hanem az azóta is élő sajátos meleg szubkultúra alapköveit is lerakták. Közvetlenül vagy közvetetten a mai melegbárok, a szaunák, a drag queenek, és többek között a Club Kidek is a mollie-k köpönyegéből bújtak elő. A „mol” szó alacsonyabb rangú nőre, prostituáltra használt pejoratív jelző volt, a Molly pedig a Maria név becézett alakja. A szodómiára és a melegek nőies jellegére utalva ragadt meg ez a név a köztudatban, majd kezdték el magukra is használni az odalátogatók.

A „törzstagok”, a vendégek kemény magja mollie-nak hívta magát – ők leginkább színes, nőies öltözetben, hatalmas parókában és sminkben, egyesek lovaglóruhában vagy a brit pásztorok jellegzetes zöld öltözékét viselve jelentek meg. Mindenki viselt női nevet is, ezeken szólították egymást, mint például Aunt England, Pomegranat Molly vagy Old Fish Hannah. A Mother Clapet rendszeresen látogató londoni katonai tábornagyot például a Madam vagy Ladyship megszólítás illette meg.

A mollie rituálék fontos része volt a házassági ünnepség, ahol szemükben elismert frigyre léptek a közösség tagjai. A másik jellegzetes esemény egy látványos színpadi rituálé, a Mock-birth volt, ahol szülést játszva egy mollie bábaként segítette világra szeretője fából készült babáját. Ezek adott napokhoz kötött „ünnepek” voltak, amelyek nemcsak a szórakozást és a közösségépítést szolgálták, hanem a harcot, az öntudat fennmaradását, az összefogást is tüzelték.

Mint a hajdani bordélyokban, itt is a madame-okhoz hasonló tulajdonosok őrizték az odalátogatókat. A leghíresebb közülük Margaret Clap, becenevén Mother Clap volt, akit egy álruhás újságírónak köszönhetően harmanciadmagával le is csuktak, szodómiára való felbujtás vádjával pedig halálra ítélték. Mikor ezzel és a sorozatos hasonló esetekkel tetőzött a melegek és a Molly-házak üldözése, majd két évtizedre visszahúzódtak a mollie-k; a házak nagy részét felszámolták, de nem tűntek el: kitartottak, míg a század vége felé enyhülés állt be a törvénykezésben, amikor is új erőre kaphattak.

Ők voltak tehát elődeink, a mollie-k, akiknek köszönhetően ezeknek a kezdetben szükség szülte, később tudatosan haladó intézményeknek az aktualitásai és a mai LMBTQ-helyzet számos pontján tettenérhető hatásai világosan látszanak, a „drágám”-ozástól az éjféli show-kon át egészen a megfélemlítés elleni harcig.

 

Bali V. Gergő

 

 

Previous post

Betilthatják a popperst Ausztráliában

Next post

Videó: A Humen Fesztivál az RTL Klubon