Hírek

“Meleg” vodka érkezik az USA legkonzervatívabb államába

Az Amerikai Egyesült Államok Utah államában, ahol a lakosság több, mint a fele a mormon egyház tagja, igazán kreatív módon találták meg a módját, hogyan tegyék különlegessé az idei pride felvonulást.

Egy helyi szeszfőzde, az Ogden’s Own limitált kiadású vodkával szeretné ünnepelni az LMBTQ-közösséget, mégpedig egy már eleve sikeres áru új köntösbe bújtatásával – A Five Husbands, azaz Öt Férjjel.

 

 

A Pride beszámol róla, hogy az eredeti vodka az Öt Feleség névre hallgat, mely továbbra is megtalálható a boltok polcain, de úgy gondolták, a Pride alkalmából valami újat kell mutatniuk. Éppen ezért az üvegen öt nő helyett ezúttal öt férfit láthatunk roppant hiányos öltözetben, kakassal (cock) takarva magukat egy szivárvány zászló felett.

 

Az eredeti vodka

 

A mormonok számára nem idegen a poligámia, melyre a mai napig találunk – bár egyre kevesebb – példát a közösségben, és a forgalmazó Ogden’s Own meggyőződött afelől is, hogy az LMBTQ-közösséget nem érinti-e érzékenyen az új arculat. Mondanunk sem kell, az ötlet sokak tetszését elnyerte, és ez lesz az első alkalom az Utah Pride történetében, hogy a fő italtámogató a helyiek közül lép elő.

Van valami varázslatos abban, hogy az emberek kifejezhetik önmagukat. Akár hiszitek, akár nem, a felszín alatt, Utah egy nagyon is mókás és őrült hely” – biztosított róla mindenkit Steve Colin, az Ogden’s Own igazgatója.

Previous post

Ezek voltak az idei Met gála legextravagánsabb ruhái

Next post

Több mint 10 év után elmarad idén a kubai pride felvonulás