Színes

Meleg pár fogadta örökbe a menhelyre adott „meleg” kutyát

Fezco / fotó: WCCB

 

Országos hír lett Amerikában a menhelyre adott kutya, Fezco története. A barátságos eb hiába imád az emberek közelében lenni, régi gazdái mégis úgy döntöttek, hogy megszabadulnak tőle, mert állításuk szerint megpróbált “kapcsolatot létesíteni egy másik kan kutyával”. Pedig a kan kutyák (de akár a szukák) esetében a hágó mozdulat lehet pusztán játék, lehet a győzelem kifejezése egy birkózás után, vagy épp a saját dominanciájuk jelzése is.

A menhelyre adott kutya sorsa bekerült a hírekbe, így figyelt fel rá Steve Nichols és a párja, John. Több mint harminc éve élnek együtt, és úgy gondolták, a „meleg” kutyát egy meleg párnak kellene befogadnia.

„Egész közös életünk során ki voltunk téve a hasonló bigottságnak és tudatlanságnak, és nem mindig tudtunk ellene tenni. Egymásra néztünk, és azt mondtuk, most tudunk tenni valamit”

– mondta Nichols a WCCB csatornának. Ostobaságnak tartják, hogy ennyi miatt eldobjanak egy kutyát a régi gazdái, akinek új otthonában új neve is lesz, Oscar Wilde után az Oscar nevet kapja.

Dr. William Pressly állatorvos a tévécsatornának megerősítette, hogy amit az előző gazdik „meleg” viselkedésnek hittek, az egy általános viselkedés, minden kutya csinálja. A menhellyel együttműködő állatorvos arra emlékeztet mindenkit: „Nem szabad kidobni őket. Ha egy állatot kapunk, az egy életre szól.”

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin