Nagyvilág

Meleg miniszterelnök-helyettese lesz Új-Zélandnak

Két héttel ezelőtt választást tartottak Új-Zélandon. Az eredménynek köszönhetően az óceániai ország parlamentje lett a világon a „legmelegebb” és a Jacinda Ardern vezette Munkáspárt újabb három évre kapott kormányzati megbízást.

Az idén 40 éves politikus – aki az első új-zélandi miniszerelnök volt, aki résztvett pride felvonuláson – bemutatta új kormányát: a húszfős kabinetben nyolc nő, öt maori, három csendes-óceáni őslakos és három olyan politikus foglal helyet, akik az LMBT-közösség tagjai. Ardern hangsúlyozta, hogy olyan testület kezdi meg munkáját, amelybe érdemeik szerint kerültek be politikusok és anélkül lett sokszínű, hogy ez lett volna az elsődleges szempont.

 

Grant Robertson

 

A három LMBT-miniszter közül is kiemelendő a kormányfő régi szövetségeseként számontartott Grant Robertson, aki Új-Zéland első nyíltan meleg miniszterelnök-helyettese és emellett tovább fogja irányítani a pénzügyi tárcát is.

Néhány héttel ezelőtt a Belgiumban megalakuló új kormányban Petra de Sutter transz politikus tette le miniszterelnök-helyettesi esküjét – ezzel ő ma a világ legmagasabb rangú transznemű személye.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin