Hírek

Meleg kisfilmet készítettek fiatal magyar influencerek

Múlt vasárnap debütált Szabyest fiatal magyar influencerekből és tiktokkerekből álló csapatának első kisfilmje Ez vagyok én címmel, amely az előadó legújabb albumán található ugyanilyen című dalának adaptációja. A produkció az elfogadásról szól – önmagunk elfogadásáról és arról, mások hogyan fogadnak el minket melegként. A film cselekménye kitalált történeten alapul és a megjelenő szereplők is kitalált személyek.

A történet főszereplője egy tinédzser fiú, aki úgy érzi, már nem a lányokat szereti. Rájön, hogy meleg és ezzel igyekszik megbirkózni, valamint gondolatait és dilemmáit megosztani közvetlen barátaival is. A film több olyan kérdést is feldolgoz, amely minden hasonló cipőben járó fiatalban is felmerül.

Szabyest a Noizznak elmondta, hogy sok sztereotípia is elhangzik a számban, ami azt a képet akarja erősíteni, hogy ez bárkivel megtörténhet, bárki érezhet ugyanígy és olyan emberekről is kiderülhet ilyesmi, akikről nem is sejtenénk.

A kisfilm már YouTube-on is megtekinthető:

 

 

A film főszereplője Hidvégi Gergő, aki az utóbbi időben az egyik legfelkapottabb tiktokker, és csak a kisfilm kedvéért vállalta a szerepet, hiszen heteroszexuális, de úgy gondolta, hogy maga a történet ér annyit, hogy felvegye ezt a karaktert.

A filmben továbbá feltűnik Makovics Tina, aki a TikTop Gálán az Év közönség díjasa lett, Szaniszló Péter, és a TikTop Év felfedezettjeként díjazott Radics Zsombor, illetve a DreamDewil néven tevékenykedő Tűzkő Szebasztián is.

 

Previous post

Visszakapta kitüntetéseit a seregből kirúgott biszexuális tengerész

Next post

Most egy reklám leszbikus párja borította ki a vallásos anyukák szervezetét