Hírek

Meleg férfi lehet az USA új hadügyminisztere

Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok hivatalban lévő elnöke ismét történelmet írt, amikor pénteken bejelentette, hogy egy nyíltan meleg férfit, Eric Fanninget jelöli a Szárazföldi Erők Minisztériumának élére.

Eric Fanning
Eric Fanning

Az Amerikai Hadsereg létszáma jelenleg több, mint 2 millió főre tehető: ennek a fele aktív katona, a másik felük pedig tartalékosként bevethető. Összesen 8848 tank, 41 062 páncélozott jármű, 1934 önjáró löveg, 1299 mozgatható tüzérségi egység és 1331 rakétavető egység áll rendelkezésükre.

E hatalmas arzenál irányítását bízná mostantól Barack Obama a negyvenhét éves Fanningre, aki az elmúlt két és fél évtizedben az amerikai hadsereg számos tisztségét betöltötte, legutóbb a védelmi miniszter tanácsadója volt, de korábban dolgozott például a légierőnél is.

Eric hosszú évek tapasztalatával és bizonyítottan kivételes vezetői képességeivel érkezik a minisztérium élére. Várom a közös munkát és hogy hadseregünket továbbra is megtartsuk a világ legjobbjának” – olvasható az elnök nyilatkozatában.

LMBT szervezetek a remény jeleként fogadták a hírt, bíznak benne, hogy a szexuális kisebbségek láthatósága a hadseregben még inkább érvényesülni fog az új miniszter által. Már csak azért is van nagy jelentősége e kinevezésnek – bár a republikánus, konzervatív többségű Szenátusnak is még meg kell szavaznia -, mert a „Don’t Ask Don’t Tell” törvényt, amely tiltotta a seregben a másság nyílt felvállalását, alig négy évvel ezelőtt törölte ugyanez az elnök.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin