Itthon

Megvan, mikor szavaz a Parlament a szivárványcsaládok betiltásáról

Mint arról mi is beszámoltunk, a magyar kormány november tizedikén, kedden este – néhány órával a felhatalmazási törvény megszavazása után – benyújtott egy tervezetet az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról.

Az anyag számos módosítást tartalmaz, többek között a Polgári Törvénykönyv örökbefogadással kapcsolatos részéről is. Megszavazása esetén az azonos nemű pároknak semmi esélyük nem marad, hogy örökbefogadás útján gyerekük legyen és családot alapítsanak.

Mikor válik a módosítási javaslat valósággá? A Parlament honlapján elérhető november-december havi ülésrend szerint a zárószavazás december 14-15-én lesz, a hatálybalépés pedig körülbelül három hónapra rá, tavasz elején várható. Afelől pedig ne legyen illúziónk, hogy a kormánypárti többség nem szavazza meg.

 

Az utolsó sor a vonatkozó rész | Forrás: Parlament.hu

 

Íme a tervezet azonos nemű párokat érintő része – bár nyíltan nincs kimondva, de kétség sem fér hozzá, hogy a negyedik bekezdésben szereplő “különös méltánylást érdemlő eset” nem a szivárványcsaládokat segítő kiegészítés:

„(1) Gyermeket – a rokonok és a szülő házastársa általi örökbefogadás, valamint a (4) bekezdésben foglalt eset kivételével – csak házastársak fogadhatnak örökbe. Örökbefogadó az a huszonötödik életévét betöltött, cselekvőképes személy lehet, aki a gyermeknél legalább tizenhat évvel, legfeljebb negyvenöt évvel idősebb, és személyisége, körülményei alapján alkalmas a gyermek örökbefogadására. Három év feletti gyermek örökbefogadása iránti kérelem benyújtása esetén az örökbefogadás a gyermek érdekében abban az esetben is engedélyezhető, ha az örökbefogadó szülő és a gyermek között legfeljebb ötven év a korkülönbség. Rokoni vagy házastársi örökbefogadás esetén a korkülönbségtől el kell tekinteni.”

(2) A Ptk. 4:121. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Kivételesen – törvényben meghatározott, különös méltánylást érdemlő esetben és kormányrendeletben meghatározott eljárás lefolytatásával –, az ott szabályozott egyedül örökbe fogadni szándékozó személy örökbefogadásra való alkalmassága is megállapítható.”

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin