Megvan az ötödik egykori HIV-vel élő, aki kigyógyult a betegségből
Egy 53 éves német férfi, akire személyazonosságának védelme érdekében “düsseldorfi betegként” utalnak, lett az ötödik személy, aki igazoltan kigyógyult a HIV-fertőzésből.
A sikeres kezelés részletei először egy 2019-es konferencián derültek ki, de a kutatók akkor még nem tudták megerősíteni, hogy a férfi valóban meggyógyult. Néhány nappal ezelőtt azonban, miután több mint négy éve nem kap gyógyszert, a kutatók megerősítették, hogy a düsseldorfi beteg szervezetében nincs kimutatható HIV-vírus.
“Ez valóban gyógyulás” – mondta Dr. Bjorn-Erik Ole Jensen egy nyilatkozatban. “Ez a nyilvánvalóan pozitív jel reményt ad, de még sok munka vár ránk“.
A düsseldorfi beteg azon emberek kis csoportjához csatlakozik, akik őssejt-transzplantáció után gyógyultak meg, amely egy olyan magas kockázatú eljárás, amely gyakorlatilag az ember teljes immunrendszerét kicseréli.
Az első dokumentált eset a “berlini betegé” volt 2009-ben. Őt a “londoni beteg” követte 2019-ben, majd 2022-ben a “remény városának betege” és a “New York-i beteg” gyógyult meg.
“Úgy gondolom, hogy e beteg és a hasonlóan HIV-ből kigyógyulók esetéből rengeteg tanulságot gyűjthetünk össze” – mondta Jensen. “A tapasztalatok adnak nekünk néhány támpontot, hogy merre mehetnénk tovább“.
Dr. Todd Ellerin, a South Shore Health fertőző betegségekért felelős igazgatója elmondta: “Amikor az ember ezekről a HIV-gyógyulásokról hall, az szinte hihetetlen, tekintve, hogy milyen kihívást jelent a vírus. De ezek az esetek még mindig inkább kivételek maradnak a szabály alól“.
E kivételek azt mutatják, hogy a teljes lakosságnak csupán 1 százaléka hordozza azt a genetikai mutációt, amely ahhoz szükséges, hogy az őssejtátültetéssel ellenállóvá váljon az ember szervezete a HIV-vírussal szemben.
A tudósok ennek ellenére továbbra is reménykednek. Ellerin hozzátette: “Mindez persze előrelépés a tudományos fejlődésben és abban, hogy valamiféle megértésünk legyen arról, mi kell a HIV gyógyításához“.