Itthon

Megvan az idei Budapest Pride Felvonulás időpontja

Közös sajtótájékoztatót tartott a Budapest Pride és az Európai Pride Szervezők Szövetsége (European Pride Organizers Association, EPOA) a Parlament előtti Kossuth Lajos téren ma délután.

A rendőrök eredetileg akadályozták volna a sajtótájékoztató megtartását, a Budapest Pride Facebook Live-ja szerint Hegedűs Máté sajtószóvivőt igazoltatták is, majd arra kérték a szervezőket, hogy várjanak. Végül Máté beszédével elkezdődött a sajtóesemény.

A jelenlegi kormány közösségünket, az LMBTQ-embereket helyezte céltáblájára és ezzel hátrányos megkülönböztetés, diszkrimináció és erőszak veszélyeinek tesz ki minket. Transzfób és homofób nyilvános megszólalásokat hallgatunk évek óta, amivel a többségi társadalmat próbálják ellenünk uszítani. Transz- és homofób törvényhozással lehetetlenítik el közösségünk életének lassan minden területét” – hangsúlyozta ki.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Budapest Pride (@budapestpride) által megosztott bejegyzés

 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendszerváltást követően Magyarország élen járt az LMBTQ jogok előremozdításában: 1993-ban már filmfesztivált és fáklyás felvonulást szerveztek az AIDS áldozataiért, 1997-ben pedig LMBTQ jogegyenlőséget követelő pride felvonulást tartottak Budapest utcáin, megelőzve a kelet-közép-európai régió többi országát (Ausztriát is). „Magyarország ezután egy lassú, de biztos fejlődés útjára lépett LMBTQ-jogok szempontjából, amit a jelenlegi kormány az elmúlt években saját politikai céljai oltárán áldoz fel.

Most mindenkit arra kérünk, hogy csatlakozzon a 2022-es, 27. Budapest Pride Felvonuláshoz. Velünk kell vonulnia mindenkinek, aki egy olyan demokratikus országban szeretne élni, ahol minden leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer ember szabadon és biztonságban élhet, az állam nem szól bele az emberek magánéletébe, végre szabad a párválasztás, szabad a házasság, szabad a családalapítás, szabad az oktatás, szabad az önkifejezés és szabad a nevünk és a bejegyzett nemünk feletti önrendelkezés is.

Hegedűs Máté beszéde végén elmondta, hogy a Budapest Pride Felvonulásra július 23-án, szombaton kerül sor. „Vegyük vissza a jövőnket, és vonuljunk fel együtt azokért az emberi jogokért, amik minden embert, így az LMBTQ-embereket is megilletik.

A sajtótájékoztatón felszólalt Kristine Garina, az EPOA elnöke is, aki kiemelte, hogy az Európai Pride Szervezők Szövetsége szolidaritást vállal a Budapest Pride-dal, és minden egyes magyar LMBTQ emberrel. Hozzátette, hogy “LMBTQ személyek mindenhol léteznek. Lehetnek a szomszédaitok, kolllégáitok, barátaitok, iskolatársaitok és családtagjaitok. Ők is egyenjogúak és ugyanazt a tiszteletet és megbecsülést érdemlik, mint mindenki más”.

A kitűzött dátum egyben azt is jelenti, hogy a 27. Budapest Pride Fesztivált június 24. – július 24. között rendezik meg. A Budapest Pride Fesztivál több mint 100 programjával, amit közel 70 civil szervezet, informális csoport és magánszemély szervez közösen, az elmúlt években az ország legnagyobb civil fesztiváljává nőtte ki magát.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin