Hírek

Megtiltották egy biszexuális férfinak, hogy vért adjon, úgyhogy a veséjét ajánlotta fel

Egy fiatal férfi évek óta jótékonykodik, és bár ezúttal akadályba ütközött, „kijátszva” a rendszert mégis sikeresen segíthetett egy másik emberen.

A huszonnégy éves amerikai Barton Lynch évek óta vesz részt véradáson édesapja tiszteletére, akinél egykor rákot diagnosztizáltak. Miután azonban férfiakkal is elkezdett randevúzni, felvilágosították arról, hogy többet nem adhat. Erre csakis abban az esetben kerülhet sor, ha tizenkét hónapig felhagy a férfiakkal folytatott szexuális kapcsolattal – számol be a Washington Post.

 

Barton Lynch

 

Ez végtelenül felháborító, mert szerintem ez a szabály elavult tudományon és a HIV-től való elavult félelmen alapszik. Más országok már megváltoztatták a véradásra vonatkozó szabályaikat, és mégsem látni káros következményeket.  A HIV kimutatásának technológiája sokat fejlődött a nyolcvanas évek óta” – nyilatkozta Barton Lynch, aki mindenáron folytatni szeretné jótékonykodási aktivizmusát.

A washingtoni Georgetown University Hospital elvégezte a szükséges vizsgálatokat, és engedélyezték Lynch-nek, hogy eladományozhassa egyik veséjét. Két héttel később a fiatal férfi már a műtőasztalon feküdt.

Három napig nem mentem dolgozni, és így valakinek visszaadhattam az életét. Semmit sem tudok arról az illetőről, aki megkapta az egyik vesémet. Küldtem neki egy levelet, és rajta áll, hogy elolvassa-e vagy sem, válaszol-e rá vagy sem. Amennyire tudom, egyelőre egyik sem történt meg. Azt viszont hallottam, hogy a műtét sikeres volt.

Itt azonban Lynch nem áll meg és tovább folytatja bőkezű adományozását. Bár a közeljövőben sem lát esélyt a véradásra, abban reménykedik, hogy hamarosan csontvelőjével segíthet másokon.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin