Nagyvilág

Meglepően sok meleg férfi támogatja Trump újraválasztását

Noha kormánya folyamatosan azon dolgozik, hogy megnyírbálja az LMBTQ jogokat, Donald Trumpnak meggyőződése, hogy a meleg közösség odáig van érte. Egy friss közvélemény kutatás szerint sajnos nem is téved olyan nagyot. Annak ellenére sem, hogy például idén tavasszal homofób püspöktől kért áldást, vagy februárban az azonos neműek házasságát a pedofíliához hasonlító embert tüntetett ki.

Egy amerikai kutatás 1200 biztos szavazó queer férfit kérdezett meg arról, kire tervezi leadni a voksát a novemberi harmadikai elnökválasztáson. Míg 51 százalékuk a demokrata Joe Bident támogatja, addig 45 százalék Donald Trumpot látná továbbra is szívesen a Fehér Házban. A különbség tehát közel sem olyan nagy, mint ahogyan azt sokan előzetesen gondolták, vagy remélték.

 

Donald Trump

 

A kutatás kizárólag amerikai állampolgárokat kérdezett – ami érthető, hiszen az ő szavazatuk számít majd idén novemberben.

Érdekesség, hogy a Hornet egészen más arányokat kapott eredményül, amikor hasonló kérdést tett fel. Ők azonban nemcsak amerikaiktól kaptak választ, hanem szerte a világból, 10 ezer felhasználótól. Válaszadóik 66 százaléka támogatta Bident és 34 Trumpot. Csupán két olyan ország volt, ahol a Trump-pártiak voltak többségben: Tajvan (51%) és Oroszország (60%).

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin