HírekKultúra

Meglepő csók csattant el a legújabb James Bond film forgatásán

Egy film forgatásán akadhatnak nehézségek, amiket meg kell oldani. Az érzelmek túlcsordulhatnak, és az emberek olykor olyat tesznek, amit talán más esetben nem tennének meg. Ez magyarázatot adhat arra, hogyan is csattant el egy csók Daniel Craig és Rami Malek között a forgatáson.

 

Rami Malek

 

Elkezdődtek a legújabb Bond film, a No Time to Die munkálatai, amelynek során a két főszereplő éppen egy próbán vett részt. Rami Malek egy interjún osztotta meg azt a kulisszatitkot, hogy bizony egy a forgatókönyvben nem szereplő csók is elcsattant Daniel Craig és közte, aminek ő kifejezetten örült – számol be róla a Pink News.

Mint kiderült, Malek kedvenc James Bond színésze Daniel Craig, így külön megtiszteltetésnek érezte a pillanatot, ami egy különösen nagy kihívást jelentő jelenet próbája közben történt meg.

„Volt egy eléggé bonyolult jelenetünk, és éppen ezt próbáltuk a rendezővel. Egy asztal felett ültünk órákon keresztül, dobálóztunk az ötletekkel, és végre rájöttünk, hogyan lehetne megoldani a jelenetet. Aztán Daniel megragadott, felemelt, és bár nem tudom pontosan, melyikünk is kezdeményezte a következő pillanatot, ő vagy én, de elcsattant egy csók. Azt mondanám, hogy Daniel kezdeményezte, és engem igen csak meglepett vele.”

A műsorvezető, Stephen Colbert ekkor rákérdezett, hogy vajon Rami Malek szívesen fogadta-e a csókot, amire talán a lehető legtökéletesebb választ kapta:

„Igen, eléggé. Aztán vártam egy pillanatot, összeszedtem magam, lenéztem és azt kérdeztem: Akkor most Bond-lány lettem?”

 

 

Talán azért is érte a csók híre váratlanul mind Colbertet, mind a közönséget, mivel két heteroszexuális színészről beszélünk, akik mind a ketten boldog párkapcsolatban élnek. Míg Rami Malek és a Bohém rapszódiából megismert Lucy Boynton a film forgatása alatt találtak egymásra, addig Daniel Craig 2011 óta él házasságban a szintén színésznő Rachel Weisszel.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin