Nagyvilág

Mégis engedélyezi a szerb kormány a EuroPride holnapi felvonulását

 

EuroPride
Fotó: Epoa.eu

A EuroPride licencével rendelkező European Pride Organisers Association (Európai Pride-szervezők Szövetsége) közleményben tudatta, hogy a szerb kormány mégis engedélyezi a szeptember 17-re tervezett felvonulást. A szervezők a közigazgatási bíróságon fellebbezték meg a korábbi tiltó döntést, és egy 27 ezer aláírást tartalmazó petíciót is benyújtottak.

A belügyminisztérium biztonsági okokra hivatkozva tiltotta meg a szombati utcai felvonulást még kedden, amit még az Európa Tanács emberi jogi biztosa is külön nyilatkozatban ítélt el, úgy fogalmazva, hogy “a szerb hatóságoknak kötelessége biztosítani, hogy a társadalom minden tagja ugyanazon szabadságjogokkal élhessen, egyenlő méltósággal.”

A felvonulás tehát megtartható, a szervezők szerint egy rövidített útvonalon fognak vonulni délután öt órától, az Alkotmánybíróság épületétől. A menet a Tašmajdan Stadionnál ér véget, ahol koncerttel búcsúznak el a belgrádi EuroPride-tól.

„Az EuroPride-felvonulásnak holnap le kell zajlania, a miniszterelnök megígért teljes támogatásával. Soha nem engedünk a zsarnokoknak. Emelt fővel, büszkén vonulunk”, közli a nyilatkozat.

„Ha ma végigsétálunk Belgrádban, boldog, kedves, békés LMBTI+ embereket láthatunk, akik azért érkeztek, hogy támogatásukat és szolidaritásukat fejezzék ki. Nem jelentenek veszélyt Belgrádra, Szerbiára vagy a Nyugat-Balkánra. Azt a progresszív európai jövőt testesítik meg, amelyre Szerbia törekszik.”

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin