Kultúra

Megérkeztek a brit RuPaul’s Drag Race versenyzői

Tavaly decemberben jelentette be a BBC, hogy a World of Wonderrel koprodukcióban Nagy-Britanniába érkezik az Egyesült Államokban azóta már 11. évadán is túljutott, többszörös Emmy-díjas RuPaul’s Drag Race transzvesztita tehetségkutató műsor.

A televíziós csatorna augusztus elején erősítette meg, hogy a nyolc epizódos első évad idén októberben veszi kezdetét 10 versenyzővel, akiknek az eredeti showban már megismert feladatokhoz hasonló kihívások során kell bizonyítaniuk: ők a korona jogos birtokosai. A feladatok között lesz, ahol színészi, énekesi, táncosi, vagy éppen varrótehetségüket kell megvillantani.

Most végre a 10 indulóról is lehullt a lepel – debütálásuk egyébként augusztus 24-én a Manchester Pride-on lesz -, lássuk hát őket, a cikk végén videóval megtoldva!

 

a brit RuPaul’s Drag Race versenyzői

 

Baga Chipz

 

 

29 éves drag queen London környékéről, akinek fő ereje a humorérzékében van.

Blue Hydrangea

 

 

High fashion az űrből… A nappal sminkesként dolgozó Blue Belfastból érkezett és drag queenként elsősorban az LMBTQ-emberek helyzetére igyekszik felhívni a figyelmet Észak-Írországban.

Divina De Campo

 

 

A 35 éves versenyzőnek nem ez az első televíziós fellépése idén, korábban ugyanis már a BBC énekes tehetségkutató műsorában, az All Together Now-ban is felbukkant zsűritagként.

Crystal 

 

 

A 10 éve Londonban élő, eredetileg kanadai Crystal igazi cirkuszi mutatvány, aki szívesen „szórakozik az agyaddal.”

Sum Ting Wong

 

 

Wong drag karrierje öt évvel ezelőtt kezdődött – kapásból egy versenyen, ahol a harmadik helyet csípte el. Bízik benne, hogy ezúttal is dobogóra állhat!

Cheryl Hole

 

 

A 25 éves Essex-i queen állítólag mindenkit lepipál, ha lip syncről van szó.

Gothy Kendoll

 

 

Gothy 21 éves és olyannyira benne van a drag témában, hogy már dolgozatot is írt róla. Saját dragje elmondása szerint „sötét, kortárs, lenyűgöző, egyedi és minden ami jellemzi a mai brit drag szcénát.

Vinegar Strokes

 

 

A 35 éves Vinegar színészként kezdte pályafutását – még musicalben is látható és hallható volt a verseny állandó zsűritagja, Michelle Visage oldalán. Bár ez utóbbi nem jelent automatikusan előnyt számára a versenyben.

Scaredy Kat

 

 

Scaredy alig 20 éves, ezzel minden idők legfiatalabb versenyzője, aki alig egy éve kezdett bele a műfajba – otthon. Azóta is elsősorban otthon sminkel és öltözik ki, valamint rendszeresen készít videókat.

The Vivienne

 

 

A komédia királynőjét egyszer már megkoronázta RuPaul – amikor kinevezte a drag brit nagykövetévé. Erősségei közé tartozik énekhangja és hogy 20 másodperc alatt képes meginni egy üveg Jägermeistert.

És a videó:

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin