Kultúra

Megérkezett Jim Parsons új sorozatának első előzetese

Februárban erősítették meg, hogy az Agymenők (The Big Bang Theory) nyíltan meleg sztárja, Jim Parsons producerként vezényli a Netflix legújabb sorozatát, a Specialt, ami egy agyi bénulással született meleg férfiról szól.

A sorozat Ryan O’Connell memoárján, az I’m Special: And Other Lies We Tell Ourselves-en alapszik, és O’Connellt az a megtiszteltetés érte, hogy magát alakíthatja az alkotásában – írja a Pink News.

 

 

A legújabb és egyben első előzetes alapján leszögezhetjük, hogy a Special komolyabban is foglalkozik olyan témákkal, mint önmagunk elfogadása, az önállósodás és a homoszexualitás. Főszereplője mindemellett úgy érzi, új életet kell kezdenie, és végre megtenni mindazt, amiről eddig csak álmodott.

A nyolcrészes sorozatra még április 12-éig várnunk kell, de az előzetes után máris megérkeztek az első rajongói kommentek, melyekben az emberek kifejezik hálájukat, amiért több reprezentációt kapnak az agyi bénulással élő emberek.

Meleg vagyok, és agyi bénulásom van, mindeközben küzdenem kell azzal, hogy még nem bújtam elő, de közben rá szeretnék találni a szerelemre. Ez a kettőség talán az önsajnálatomon és az önbizalomhiányomon alapszik, amiket pedig a fogyatékosságomnak köszönhetek.

34 éves fekete meleg férfi vagyok, aki a mindennapjait agyi bénulással éli. Alig várom, hogy láthassam, mennyire valóságosan ábrázolja majd mindezt a sorozat.”

 

 

Previous post

„Magyarország gyönyörű hely, rengeteg csodálatos emlékünk kötődik hozzá”

Next post

A világ legboldogabb országai védik LMBTQ közösségeiket