Bár magától értetődőnek vesszük, hogy Nyugat-Európában és Észak-Amerikában minden valamirevaló egyetemnek, főiskolának megvan a maga LMBTQ szervezete, Magyarországon ez még a haladó szellemiségű, vagy legalább annak vélt felsőoktatási intézmények esetében sincs feltétlenül így. Törekvések persze voltak a múltban és léteznek a jelenben is. Kérdés, hogy az intézmény vezetése mennyire engedi ezeket virágozni. A bimbózók közé tartozik az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán pár évvel ezelőtt alapított LGBTK, amely mára az egyik legpezsgőbb ilyen jellegű közösséggé nőtte ki magát. Vezetőjével, Török Pankával többek között saját útjáról, az ELTE nyitottságáról, a látható közösség fontosságáról, és az LGBTK programjairól beszélgettünk.
Panka, először is, mesélj kérlek magadról. Milyen környezetben nőttél fel, mikor érezted először, hogy a lányokhoz vonzódsz?
Budapesten nőttem fel, erősen keresztény közegben. A családom mélyen vallásos, és akkoriban, amikor rájöttem, hogy a nőket szeretem, én is az voltam. Tizenhárom évesen szerettem bele először lányba, és nem is tudtam hova tenni a dolgot. Azelőtt sosem éreztem azt, hogy ne tudnék élni valaki nélkül, és mivel ez a rettentően erős hiányérzet határozta meg az élményt, először rá sem jöttem, hogy szerelmes vagyok.
Mennyire volt nehéz a felismerést feldolgozni? Volt kivel megosztanod? Milyenek voltak a reakciók?
Nagyon sokáig tagadtam, hogy szerelmes lennék, és hogy ez azt jelentené, hogy leszbikus vagyok. A család számára úgy derült ki, hogy a tizennegyedik születésnapom előtt sírva fakadtam, és elhasználtam egy egész csomag százas zsepit, miközben a lányról beszéltem. Akkor ők is tagadásban éltek egy darabig, azt mondták, ez csak rajongás. Körülbelül fél évvel később két legjobb barátnőm egy iskolás tábor alatt váratlanul kimondta, amit én nem mertem: „Panka, ha leszbi vagy, mi akkor is szeretni fogunk.” Nagyon megijedtem, nem is tudtam reagálni hirtelen, de ők tartották magukat az ígéretükhöz; nem változott meg köztünk semmi. Viszont arra értem haza a táborból, hogy a szüleim megtalálták a blogot, ahol a lányhoz szóló szerelmes verseimet publikáltam, és teljesen megrettentek; azonnal letöröltették velem az összeset. Ez a reakció cserébe engem ijesztett meg nagyon. Azt sugallta, hogy itt valami nagy baj lehet szerintük, ezért próbáltam elnyomni az érzéseimet, amitől azok persze csak még erősebbek lettek.
Változott az eltelt időben a szüleid hozzáállása?
Még egy darabig próbáltak győzködni, hogy „a megélt homoszexualitás bűn,” meg hogy Isten majd meggyógyít, ha elég kitartó vagyok, de hiába vártam, csak nem történt ilyesmi. Tizenhét éves koromra mindenki számára világossá vált, hogy az az út, amit a szüleim elképzeltek nekem – férj, gyerekek, vallás – egyszerűen nem járható számomra. Elfogadtam a szüleim tanácsát, és kitartottam; csak nem abban, amire ők számítottak. Onnantól kezdve, hogy eldöntöttem, nem fogom tovább megtagadni az érzéseimet, fel is vállaltam őket előttük. Végül, amikor leérettségiztem és már nem tilthattak el semmitől, elfogadták a választásomat, bár a mai napig helytelenítik. Mégsem vitatkoznak; ők is azt szeretnék, hogy boldog legyek.
Jelenleg az ELTE BTK anglisztika mesterszakos hallgatója vagy. Miért az ELTE-t és miért ezt a szakot választottad?
Eredetileg, még BA-s koromban, tolmács-fordító szerettem volna lenni, most már professzor; meglátjuk, abból mi lesz. Az anglisztika szakon két érdeklődésem, szenvedélyem ér össze: az angol nyelv és az irodalom. Jelenleg angol irodalommal foglalkozom, T. S. Eliot versei a szakterületem, és emellett nyelvtanárként dolgozom. Azért az ELTE-t választottam, mert mindenkitől azt hallottam, hogy annak van a legjobb bölcsészkara Magyarországon. Nagyon könnyű odaszokni, szeretem a kampuszt, az embereket, a könyvtárat.
Mennyire tartod befogadónak, nyitottnak az ELTE bölcsészkarát?
A teljes karról nem tudok nyilatkozni, szerintem az elég megosztott. Pár éve volt egy csók-flashmob a BTK-n, amit a Labrisz szervezett. Akkor ott megjelent egy, a kar hallgatóiból alakult szélsőséges, ordítozó ellentüntető csoport; nem tudom, az ő szervezetük megvan-e még, mi azóta szerencsére nem láttuk őket. A flashmob utáni vizsgámon viszont megállt előttem a vizsgáztató tanár, és gratulált a bátorságunkhoz. Azt mondta, az egész Angol-Amerikai Intézet szurkolt nekünk. Az intézet még 2011-ben kiadott egy diszkrimináció-ellenes nyilatkozatot, ami leszögezi, hogy „elkötelezetten támogatja a véleménynyilvánítás szabadságát, valamint az emberi jogok és méltóság tiszteletben tartását etnikai és szocio-kulturális háttér, nem, vallás, szexuális irányultság, fogyatékosság, politikai vagy más vélemény szerinti különbségtétel nélkül.” Én ennek a szabadságát érzem a mindennapokban, nagyon elfogadó környezetben töltöttem az elmúlt öt évet.
Milyen céllal és milyen körülmények között született az LGBTK?
Két barátnőmmel, Enikővel és Adéllal alapítottuk az LGBTK-t, mert amikor az egyetemre értünk, rögtön kerestük volna a többi LMBTQ hallgatót, de csak a szerencsés véletlennek volt köszönhető, hogy találtunk párat. Viszont rájöttünk arra, hogy mindenkinek vannak más LMBTQ barátai is, és nagyon jó lenne mindenkit összehozni, ismerkedni. Három célkitűzésünk volt, amikor eldöntöttük, hogy megalapítjuk az LGBTK-t: a láthatóság, a fiatal LMBTQ emberek támogatása, és egy közösség létrehozása.
Kik lehetnek a tagjai, milyen programokat szerveztek?
A láthatóságunk növelése érdekében az online jelenlét mellett gyakran ülésezünk a Treffort-kertben a kampuszon, illetve a Budapest Pride-ra is szervezünk programot, felvonulni is csoportként megyünk. Egy klasszikus LGBTK kötetlen beszélgetésből, kvízekből és játékokból áll, majd továbbmegyünk együtt szórakozni is. Ha adnak LMBTQ témájú filmet a moziban, azt is meg szoktuk nézni közösen. Bárki csatlakozhat, nem csak BTK-s, nem csak ELTE-s, nem csak egyetemista. Aki szeretne eljönni, találkozni velünk, beszélgetni, azt csak bátorítani tudom.
Miért fontos szerinted, hogy a felsőoktatási intézményekben működjenek látható LMBTQ csoportok?
Mert nagyon sok LMBTQ fiatal akkor kezd el igazán közösséget keresni, programokra járni, amikor egyetemre kerül. Nagyon sok hallgató költözik fel ilyenkor vidékről, ahol nagy eséllyel kevesebb lehetőségük volt LMBTQ programokra járni. Ha nincs láthatóság, sokkal nehezebb ezeket a közösségeket megtalálni. Ezenkívül persze társadalmi üzenete is van: mindenhol vannak LMBTQ emberek, és mindenhol érdekképviseletre szorulnak.
Az LGBTK mellett a Budapest Pride-nak is aktivistája vagy. Hogyan képzeled el a magyarországi LMBTQ közösség és a szervezetek jövőjét?
Az előző kérdéshez kapcsolódva azt jó célnak tartom, hogy az egyetemek nemcsak intézeti, hanem egyetemi szinten is adjanak ki egy diszkrimináció-ellenes nyilatkozatot. Az, hogy nekem az anglisztikán ilyen jó dolgom volt, korántsem jelenti azt, hogy mindenhol ugyanez a helyzet; még sok a teendő. Ehhez kapcsolódóan azt is nagyon fontosnak tartom, hogy az LMBTQ fiatalok mind megtalálják a maguk közösségét, hogy legyen mögöttük támogató közeg, olyanok, akikhez bármivel fordulhatnak. Ez lehet az LGBTK, a BME-n működő GBME, vagy az ELTE TáTK LMBTQ közössége is. Remélem, hogy idővel minél többen leszünk, és minél többünknek lesz lehetősége arra, hogy nyíltan működjünk. Az LGBTK nem hivatalos nonprofit szervezet, ezért szeretem inkább közösségnek hívni. Egy ilyen LMBTQ kör megalapítása és fenntartása nem kerül pénzbe, csak egy kis kreativitásba és belefektetett energiába, úgyhogy bármely egyetem vagy főiskola bármely karának hallgatóit bátorítom a szerveződésre, közösségalapításra.
És a saját jövődet?
Ha minden jól megy, idén nyáron szerzem meg a mesterszakos diplomámat. Még nem tiszta, hogy azután a kalandvágyam el fog-e szólítani más országokba, vagy sem, és hogy mi lesz a PhD-vel, amit T. S. Eliotból szeretnék megírni. Még töröm a fejem azon, hogy milyen téma mellett tudnék négy évre elköteleződni, illetve hol. Jó anglisztikásként főleg a szigetekre vágyom vissza, de amint előzőleg mondtam, idehaza is sok a tennivaló, és élvezem az aktivizmust. Már régóta szeretnék nagyobb szerepet vállalni a hazai LMBTQ életben, de eddig a kutatás volt az első, hiszen ahhoz kötött a karrier, amit elképzeltem magamnak. Akárhogy is legyen, az, hogy kikerülök az egyetemről a nagybetűs életbe, biztosan át fogja rendezni a prioritásaimat.
Az LGBTK-t megtaláljátok a Facebookon.
https://www.instagram.com/waliduda/
