Nagyvilág

Már öt éve házasodhatnak az azonos nemű párok Németországban

 

Napra pontosan öt éve, 2017. október 1. óta köthetnek házasságot Németországban az azonos nemű párok. Sokan éltek is a lehetőséggel, a Szövetségi Statisztikai Hivatal (Destatis) adatai szerint azóta több mint 65 600 pár mondta ki a boldogító igent.

Az egyenlő házasságról szóló törvényt a német Bundestag 2017. június 30-án fogadta el, és még ugyanezen év októberében hatályba is lépett. 2001 és 2017 között az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatot köthettek.

Hölgyek előnyben

A statisztikai hivatal adatai szerint a számokat illetően a hölgyek vezetnek: 2021 végéig 32.300 házasság köttetett két férfi között és 33.300 házasság két nő között. Az azonos nemű esküvők csaknem 44 százalékában a korábban megkötött bejegyzett élettársi kapcsolatokat alakították át házassággá. A Destatis számaiból meglepő adat is kiderül: 2020 és 2021 között a koronavírus-járvány visszavetette a házasságok számát, de érdekes módon a csökkenés nem volt egyenletes. Míg a férfi-női házasságok száma tavaly csak 3,9 százalékkal csökkent, addig ugyanebben az időszakban az azonos nemű házasságok száma 12,4 százalékkal.

Az egyenlő házasság bevezetése óta további fontos változások történtek Németországban. 2021 végén jelentette be a német kormány azt a szándékot, hogy az LMBTQ közösség az alkotmányban is védelmet kapjon, idén januárban pedig először nevezeték ki a szexuális és nemi sokszínűség elfogadásáért felelős szövetségi kormánybiztost.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin