Nagyvilág

Már milliók követelik a Pornhub betiltását

Fél évvel ezelőtt, a Traffickinghub kampány részeként indított Laila Mickelwait, az Exodus Cry nevű, a szexuális célú emberkereskedelem felszámolásáért küzdő nonprofit szervezet igazgatója a petíciót. A cél nem kevesebb, mint elérni az amerikai igazságügyi minisztériumnál, hogy tiltsák be a világ egyik legnagyobb pornóoldalát, a Pornhubot.

A Pornhub, amely a világ legnagyobb és legnépszerűbb pornóoldala, folyamatosan engedélyez, közzétesz és hasznot húz olyan videókból, amelyek gyermekek megerőszakolását, szexkereskedelmet és a nem kölcsönös megegyezésen alapuló, nőket és kiskorúakat kihasználó tartalmakat mutatnak be. Azt akarjuk, hogy a Pornhubot állítsák le, vezetőiket pedig vonják felelősségre e bűncselekményekért” – olvasható a petícióban.

 

Legnépszerűbb kategóriák Pornhubon 2019-ben, országokra lebontva

 

A kampányt elindító Mickelwait februárban egy nagy port kavaró cikket is írt, amelyben egy 15 éves floridai lány történetét is bemutatta. A fiatal hölgy egy évre eltűnt otthonról, majd úgy került elő, hogy édesanyjának elküldték 58 olyan pornhubos videó linkjét, amelyen férfiak éppen őt erőszakolják. Egy másik nagy visszhangot kapott esetben egy 14 éves ohiói lányt raboltak el, késsel fenyegetve őt, majd az ő megerőszakolásáról készült többórás videó is felkerült az oldalra. A lány ezután hónapokig hiába kérte az oldal üzemeltetőit, hogy vegyék le a videót, ezt csak akkor teljesítették, amikor ügyvédként adta ki magát, és jogi lépésekkel fenyegetett.

Ahhoz, hogy tartalmat tölthess fel a Pornhubra, csak egy emailcímre van szükség, semmilyen hatósági igazolvány nem kell. A Pornhubot nem érdekli, hogy megbizonyosodjon a videók szereplőinek életkoráról vagy beleegyezéséről. Az oldal a kizsákmányolásra épül, és tele van valódi erőszakkal, bántalmazással, nők és gyerekek kihasználásával. A már jelentős mennyiségű bizonyíték még csak a jéghegy csúcsa. A Pornhub minden bizonnyal a szexuális kizsákmányolásról készült bizonyítékok legnagyobb nyilvános gyűjteménye” – írta Mickelwait egy közleményben.

A kampány hatására már több felnőttfilmes elítélte a Pornhubot, az Egyesült Államokban, Kanadában, valamint a Pornhub anyacégének (Mindgeek) luxemburgi székhelyén pedig tüntetéseket tartottak.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb