Itthon

Már biztos: megszűnik az Egyenlő Bánásmód Hatóság

Ma reggel 8:30-ra hívták össze rendkívüli ülésre az Országgyűlés igazságügyi bizottságát, amelynek napirendjén egyetlen pont szerepelt és a Fidesz, valamint a KDNP képviselői egyhangúlag meg is szavazták: a jelenlegi formájában és jogköreivel fel kell számolni az Egyenlő Bánásmód Hatóságot (EBH) – derül ki Sebián-Petrovszki László DK-s képviselő Facebook-bejegyzéséből.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalába való beolvadással 2021. január 1-jén megszűnik, általános jogutódja az alapvető jogok biztosa.” – olvasható az elfogadott javaslatban, amely a diszkriminációs hatósági eljáráson érdemben nem változtat, csak különböző, elsősorban az alapvető jogok biztosát érintő törvényekbe ülteti azt át. A módosításról még az Országgyűlés plenáris ülésének is szavaznia kell, azonban nagy meglepetésre ott sem számíthatunk a kormánypárti többségtől.

 

 

A bizottság elnöke, a KNDP-s Velkey Imre által benyújtott anyag értelmében értelmében jövő év január elsejétől az EBH nem járhat majd el sem diszkriminációs, sem közbeszerzési ügyekben.

A javaslat indoklása maga is kitért arra, hogy a hatóság létrehozása uniós jogon alapult: létrehozására a faji és etnikai hovatartozástól függetlenül a személyek közötti egyenlő elbánás elvének megvalósításáról szóló 2000-ben elfogadott uniós irányelv teremtett kötelezettséget, amelyet 2002-ben a nemi diszkriminációra is kiterjesztettek.

Az előterjesztők szerint ugyanakkor a diszkrimináció tilalma az alaptörvényből eredő, tiszta jogi kötelezettség, az alapjogokat pedig a biztos védi elsősorban.

Az elmúlt 15 évben az EBH számos alkalommal fellépett a diszkrimináció ellen, amely minden bizonnyal már igencsak zavarta a kormánypártokat. Ebbe beletartoznak azok az esetek is, amikor LMBTQ-kérdésekben lépett fel a hatóság.

Csak az elmúlt néhány évből is számos példa sorolható fel (a kiemelt részre kattintva megnyílik a kapcsoló hír):

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin