Nagyvilág

Magyarországgal példálóznak a terjedő állami homofóbia kapcsán a csehek

 

A tavalyi prágai pride résztvevői / fotó: Michal Česek

 

Csehországban évek óta napirenden van az egyenlő házasság kérdése, de a politikusok egyre húzzák az időt. A csehek kétharmada támogatja az azonos nemű párok számára 2006 óta elérhető bejegyzett élettársi kapcsolatot, de az elhúzódó törvényhozói döntés közben elkezdett csökkenni azok száma, akik az egyenlő házasságot is támogatnák. Mára ha hajszállal is, de többen ellenzik, mint ahányan elfogadnák az azonos nemű párok házasságát.

Az országban erősödő politikai homofóbiát érzékelnek a helyi aktivisták. Szerintük politikai haszonszerzésből fennáll a veszélye, hogy felüti fejét ugyanaz a homofób retorika, ami Lengyelországban és Magyaroszágon már jelen van. Erről az EU-jogra specializálódott ügyvéd és LMBTQ aktivista, Adéla Horáková beszélt a Radio Prague Internationalnek adott interjújában:

„Mi nem Lengyelország és Magyarország vagyunk, de valós a veszély, hogy arra az útra léphetünk.

Ha egyes kijelentéseket nézünk, például a Polgári Demokrata Párt egyes politikusainak a kijelentéseit, vannak, akik elismeréssel tekintekek arra a politikára, amit a lengyel Kaczynski csinál. Például Alexandr Vondra (a konzervatív Polgári Demokrata Párt képviselője) is dicséri a stílusát. Pontosan tudja, hogy Kaczynski mit művel. Tudja, hogy gyűlöletet szít, tud a demokrácia lebontásáról, tud a demokrácia elhallgatatásáról, és ezeket tudva mégis azt mondja, hogy a lengyelek „jó konzervatív politikát” csinálnak. Bizonyosan nem az ő az egyetlen, aki vagy csodálja Orbán és Kaczynski módszereit, vagy csendben támogatja is abban a reményben, hogy követheti őket. Fel kell szólítani a politikusainkat és felelősségre vonni őket, hogy ne csinálnak követendő példákat ezekből az országokból. Lehetünk velük udvariasak, lehetünk szomszédok, szükséges együttműködnünk velük, de nagyon világosan ki kell jelentenünk, hogy nem ez az az irány, amerre mi megyünk.”

Horáková szerint a csehekre mára közömbösség jellemző az LMBTQ emberek irányába, ami szerinte időnként egyfajta toleranciának is tűnhet. Ez pedig jó kiindulási alap lehet a valódi tisztelet felé – de felelőtlen politikusok könnyen az ellenkező irányba is eltéríthetik.

 

 

Harmincezer felvonuló a Prága Pride-on

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin