Kultúra

Magyar alkalmazás segít a mozizásban

Fantasztikus, romantikus, sci-fi, horror, egy jó thriller vagy egy aranyos mesefilm? Mit nézzünk a moziban következő vasárnap? Ezt a kérdést mindannyian feltesszük magunknak, ám nemcsak a műfajok között válogatunk, hanem a hozzájuk tartozó filmek között is. Előzetesek, leírások és kritikák alapján döntünk, vagy ha befut egy újabb Harry Potter-, esetleg Star Wars-film, úgy rohanunk fejvesztve a vászon elé beülni, mintha kötelező lenne. Előfordul azonban, hogy sokat várunk, mégis óriásit csalódunk. Rájövünk, hogy az előzetesek képkockái alkották az összes izgalmas jelenetet, mi azonban végigszenvedtük az egész mozifilmet, pedig a gondolataink inkább a mosdó körül keringtek, mert a literes üdítőnket már az első fél órában ledöntöttük.

De mi van akkor, ha létezik egy alkalmazás, ami nemcsak összeszedi a filmekről megjelent összes tudnivalót, de ízlésünkhöz is igazítja a kínálatot? Elsőre magam sem hittem, hogy létezhet ilyesmi, még ha tisztában is vagyok az algoritmusok alkotta olyan varázslatokkal, mint amik a Facebook vagy a Google esetében remekül működnek. A filmek világa azonban kemény dió, hiszen ha egy-egy thriller tetszett, az nem jelenti azt automatikusan, hogy az összeset kedvelni fogom. A Kiflee nevű, magyar fejlesztésű alkalmazás azonban nemcsak a saját ízlésünket veszi alapul az ajánlataihoz, hanem a műfajon belül összehasonlítja azt más felhasználók kedvenc filmjeivel. Ehhez azonban legalább öt alkotást nekünk is véleményeznünk kell. A szokásos 5 csillagos értékelés helyett olyan lehetőségek közül lehet választani, mint „soha többet nem nézem meg”, „egyszer nézős”, „jó film” vagy „örök klasszikus”.

Miután értékelünk öt filmet, a rendszer létrehoz számunkra egy listát. Az elejére olyan filmek kerülnek, amelyeket olyan emberek értékeltek jónak vagy örök klasszikusnak, akiknek az ízlése megegyezik a miénkkel a korábbi értékeléseink alapján. Én például örök klasszikusnak jelöltem be a Viharszigetet és a Szerelmünk lapjait, jónak a Legendás állatok és megfigyelésük, a Dr. Strange, és a Démonok között című filmeket, és egyszer nézősnek a Jurassic Worldöt. Ezek után a lista elejére került az Egy csodálatos elme című romantikus dráma, a Trópusi vihar című akció-vígjáték, és az Ifjúság című film. Ezekből az első kettő egy olyan felhasználó ajánlása volt, akivel az ízlésünk 100 százalékosan megegyezett a kiválasztott filmjeim alapján, azokat ugyanis velem megegyezően értékelte ő is.

Ezután jöhetnek a kötelező körök. Megnézhetjük a TMDb adatbázis alapján listázott mozifilmek előzetesét és az alkotásokról készült főbb kritikákat, de dönthetünk akár a filmzenék vagy a stáblista alapján is. Ha mindezeket lusták vagyunk végignézni, végighallgatni, vagy a több oldalas névsort végigolvasni, a filmleírást is átfuthatjuk. Értékeléseink ugyanúgy láthatóak lesznek mások számára, ahogy mi is nyomon követhetjük a velünk egyező ízléssel rendelkező felhasználók kedvenc filmjeit. Így pedig összehozhatunk egy jó kis csapatot a következő mozizáshoz, és végre biztosak lehetünk abban, hogy a választott film a társaság minden egyes tagjának elnyeri a tetszését.

Eredetileg ebből az okból hozta létre az alkalmazást Gáspár Olivér és csapata, akik megelégelték, hogy sosem sikerült olyan filmet választaniuk, amely mindannyiuknak tetszett volna. A Kiflee lehetőséget adott nekik az igazi megtalálására, nem mellesleg új barátokat szerezhettek az alkalmazáson keresztül.

A magyar és angol nyelven is elérhető Kiflee-t 2016 februárjában kezdte fejleszteni az öt fős csapat, az androidos verzió november 23-án startolt. Ezidáig több mint kétszázan tesztelték, és a honlapjukon kilencszázan iratkoztak fel. A Kiflee azóta már a App Store-ból is elérhető.

A Kiflee csapatának tervei szerint a jövőben közösségi funkciók is bekerülnek az alkalmazásba, így a felhasználók tudnak majd egymással chatelni, vagy épp bekövethetik egymást, hogy azonnal értesüljenek az újabb értékelésekről, ajánlásokról. Ezenkívül online videotékákkal is tervezik összekötni az alkalmazást, hogy ne csak értékelni, de azonnal élvezni is tudjuk az ízlésünknek maximálisan megfelelő filmeket.

Vági Bence

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin