Kultúra

,,Magánszínházat működtetni kőkemény munka”

Egy éve nyílt meg a budapesti Hatszín Teátrum. A kétszázharminc férőhelyes magánszínház egyik tulajdonosa a Geoholding, másik gazdája a Móra Könyvkiadó. Napközben főleg gyerekeknek kínálnak programokat, esténként pedig felnőtteknek szóló előadásoknak adnak otthont. Elsősorban befogadószínházként működnek, de megszületett az első, nem is akármilyen saját produkciójuk is. Gálvölgyi Dorka igazgatóval beszélgettünk.

Végeztél az egyéves fennállásotok alkalmából valamiféle számvetést?

– Persze, az ember elszámol azzal, hogy hol tart. A terveim nyolcvan százaléka megvalósult, egy év alatt több mint százezer nézőnk volt, ami szerintem jó eredmény, úgyhogy szép évadot zárunk. Különösen fontosnak tartottam a gyerekszínházat, nullától tizennyolc éves korosztályig. A Janikovszky Éva-mesék, a beavató babaszínházak, a Kerekítő manócska, a Rendíthetetlen ólomkatona mind szép előadások voltak, és bemutattuk a kamaszoknak szóló, Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén című darabot is. Az egyéves születésnapunkat az első saját bemutatónkkal, Daniel Kehlmann Szentestéjével ünnepeltük, két fantasztikus színész, Petrik Andrea és Rába Roland játszott benne, Szilágyi Bálint rendezte. Az előadáson jelen volt a világhírű szerző is, nagy megtiszteltetés volt, hogy a kis színházunkban köszönthettük, és nagy öröm, hogy neki is tetszett az előadás. Szívesen velünk maradt utána, volt egy kis borozgatás a nézőkkel, és dedikált is. A Szentestét tavaly mutatták be Bécsben, az idén Münchenben, német nyelvterületen kívül pedig a Hatszín Teátrum bemutatója volt az első. Mindegyik előadásnak más a vége, mert Kehlmann szabad kezet adott a rendezőknek, és a mi megoldásunkkal is elégedett volt

 

Daniel Kehlmann – Szenteste bemutató a Hatszín Teátrumban az író részvételével. Budapest, 2018.04.22. Fotó: Draskovics Ádám

 

Úgy érzed, felkerült a Hatszín a budapesti színházi térképre?

– Bár ezt a közönség hivatott eldönteni, az elfogult színházigazgató azt mondatja velem, hogy igen. A Pesti Broadway egyik intézménye lettünk.

Mennyi munka van e mögött?

– Rengeteg. Egy éve működünk, de már két és fél éve dolgozom a Hatszín projekten. A teljesítményünk annak is köszönhető, hogy kiváló partnereink vannak, például a Gólem Színház, a Manna Produkció, az Orlai Produkciós Iroda. Az utóbbi nemrég mutatta be nálunk a Second life-ot, amit nagyon vártam, mert a szívemnek különösen kedves színészek, Járó Zsuzsa, Kovács Patrícia, Mészáros Máté, Ötvös András, Schruff Milán játszanak benne. Fantasztikusra sikeredett. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Rezes Judit–Szabó Győző házaspár szintén nagyon jó, Loveshake című előadása is nálunk debütált. A Zsidó Művészeti Napokon a Gólem nálunk mutatja be a Jaj, Istenem!-et Gryllus Dorkával és Kálid Artúrral. Dorkával személyes kötődésünk is van egymáshoz. Évek óta nem találkoztunk, de együtt nőttünk fel, az anyukáink egy időben együtt dolgoztak, és nagy boldogság, hogy a mi színpadunkon láthatom őt újra. Artúr a S.Ö.R.-ben és a G.Ö.R.Cs.-ben is játszik nálunk. A Heisenberg is a Hatszínben megy Ullmann Mónikával és Benedek Miklóssal. Mónival szintén fiatal lánykorunk óta ismerjük egymást, fantasztikus színésznő lett belőle, és nagy öröm, hogy az ,,én színházamban” szerepel. Lesz egy sikervárományos nyári Orlai-bemutatónk, a Varsói melódia. Csupa olyan előadás megy a Hatszínben, amire azt hiszem, büszkék lehetünk.

 

Second Life | Fotó: Takács Attila

 

Mekkora csapattal dolgozol?

– Nagyon kicsi a csapat, marketinges kollégánk korábban nem is volt, az elmúlt két hónapban csatlakozott hozzánk Fábián Barbara. Marketingre jut a legkevesebb anyagi forrás, úgyhogy próbálunk inkább kreatív eszközökkel operálni. Számomra nagyon fontos, hogy karitatív programokban is részt vegyünk. Gyűjtöttünk a pécsi hospice háznak, télen a rászorulóknak főző Heti Betevő Egyesület javára szerveztünk egy sapka-, sál- és kesztyűgyűjtő akciót. Nagy élmény volt, amikor megállt a ház előtt egy téli holmikkal megrakott autó, kiszállt belőle egy hölgy, aki korábban nem ismerte a Hatszínt, és megkérdezte, jó helyen jár-e. Egyáltalán nem marketingfogásnak szántuk a gyűjtést, de akik akkor megtanulták a nevünket, eljönnek az előadásainkra is. Rendszeresen meghívunk hajléktalan és állami gondozott gyerekeket, akiknek másképp esélyük sincs eljutni előadásokra. A színház mindenképpen hozzáad valamit a gyerekek világképéhez, fejlődéséhez, és a színházi nevelésnek egészen pici korban kell elkezdődnie. Legalább ennyire fontos, hogy a gyerekekbe plántáljuk a szociális érzékenységet, az egymás iránti szolidaritást, empátiát. Rajtunk múlik, hogy milyen világban fognak felnőni.

Teljes mértékben önfenntartók vagytok?

– Igen. Kőkemény, folyamatos munka működtetni a színházat és mellette támogatók után kutakodni. A nagyobb színházak, amelyek magasabb jegyárakkal, nagyobb férőhellyel dolgoznak, a TAO-támogatásból is sokkal magasabb arányban részesülnek, mint egy kis színház. Nekünk ráadásul muszáj alacsonyan tartani a jegyárakat, mert különben nem tudjuk a gyerekközönséget, a csoportokat bevonzani. Ez a rendszer teljesen torz, igazságtalan. Magánszínházat építeni borzasztóan nehéz. Minden napra jut fejtörés, megoldandó feladat: kilyukadt a színésznő harisnyája, az öltöztetőnek van-e arra készpénze, hogy vegyen neki egyet; megint kiégett egy lámpa, elem kell a mikroportba, és vég nélkül sorolhatnám a hasonlókat. De a legfájóbb az, hogy sok olyan kiváló ötlettel keresnek meg, amiket fontos lenne megvalósítani, de az anyagi korlátok miatt a mégoly értékes dolgokba sem tudunk beszállni. Azok a színházak pedig, amelyeknek jobban beleférne a büdzséjükbe, még a stúdiószínpadukon sem foglalkoznak ilyesmivel. Orlai Tibor, aki sok követendő példát mutat, azért is tiszteletre méltó, mert olyan kezdeményezések mellé is odaáll, amik mellé mások nem. Bevállalta például a Leszámolás velemet, ami egy meleg fiú megaláztatásainak igaz története. De Tibornak több mint tíz éve van abban, hogy ezt megtehesse. Mi egy év után még nem vagyunk abban a helyzetben.

 

2018.04.03. Szenteste fotóspróba a Hatszín Teátrumban. Fotó: Draskovics Ádám/Hatszín Teátrum

 

A Pride kapcsán befogadtátok a KV Társulat és a Trafó Caryl Churchill Földi paradicsom című előadását.

– Természetesen mint minden mást, amit befogadunk, a Földi paradicsomot is megnéztem előzetesen, és zseniális előadásnak találtam. Schmidt Zoltán és a többiek is nagyon-nagyon jók benne. Számomra alapvetés, hogy mindenkit olyannak fogadjunk el, amilyen. Az emberi létben az a szép, hogy teljesen különbözőek, és valahol mégis csak egyformák és egyenrangúan értékesek vagyunk. Nem foglalkozom azzal, hogy ki meleg, ki heteroszexuális, ahogy azzal sem, hogy barna haja vagy kék szeme van-e valakinek. Nagyon szeretnék olyan világban élni, ahol a Pride-on nem dobálják meg a felvonulókat, ahol a színházba is eljöhet egy meleg pár kézen fogva, és nem nézik ki őket onnan. Ehhez a mi kis intézményünk is hozzá tud járulni a maga szerény eszközeivel.

L. Horváth Katalin

Previous post

Színház keretében is lehet beszélni a nemi fertőzésekről

Next post

"Akárhová mentünk, csak segítséget és támogatást kaptunk"