LMBTQI házra is szavazhatunk a budapesti közösségi költségvetésben
A közösségi költségvetés egy olyan, Budapest főváros önkormányzata által támogatott program, amelynek keretében a település költségvetéséből bizonyos összeg felhasználására a város lakói tehetnek javaslatot. A fővárosi közösségi költségvetés keretében 1 milliárd forintos keretből valósítja meg az önkormányzat a lakosok által beadott ötletek közül a legnépszerűbbeket.
Ezek között idén február 6. és 21. között többek között az LMBTQI Közösségi Házra is szavazhatunk. Adatlapja szerint az LMBTQI Közösségi Ház egy biztonságos, befogadó és hozzáférhető tér lenne, ahol a közösség tagjai találkozhatnak egymással, támogató szolgáltatásokat vehetnek igénybe, és közösséget építhetnek.
A központ helyet biztosítana krízisintervenciónak, támogató csoportoknak, kulturális műhelyeknek és közösségi eseményeknek. Itt zajlanának a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Magyar LMBT Szövetség programjai, tematikus klubok és önsegítő csoportok. A közösségi tér kényelmesebb és tágasabb alternatívát nyújtana a jelenlegi, bizonytalan helyszínekhez képest, és lehetőséget teremtene új kezdeményezéseknek is, elősegítve az LMBTQI közösség fejlődését és láthatóságát.
Az ötletre egy gyors regisztrációt követően itt lehet szavazni, a Kultúra, közösség, sport tematikájú ötletek kategóriában. Fontos, hogy minden kategóriában kell legalább egy kezdeményezésre szavazni, a rendszer csak azután enged továbblépni.
Miért jó, ha megvalósul ez az ötlet? Magyarország jelenleg azon kevés európai országok egyike, ahol nincs közösségi központ az LMBTQI közösség számára. Egy ilyen központ biztonságos, befogadó és hozzáférhető teret nyújtana minden szexuális orientációjú és nemi identitású ember számára. Különösen fontos lenne fiatalok, idősek, HIV-vel élők, transznemű emberek és más marginalizált csoportok számára a közösségépítés, vagy akár az önszerveződés lehetősége.
A Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület jelenleg is számos támogató és közösségi programot működtet, amik egy közösségi központban szintén kényelmesebb és hatékonyabb keretek között történhetnének. A központ célja, hogy enyhítse az LMBTQI emberek elszigeteltségét és erősítse a közösségi összetartást.