Nagyvilág

Letette hivatali esküjét az Egyesült Államok első transz szenátora

2020. november harmadikán az Amerikai Egyesült Államok nemcsak elnököt választott. A nép döntött a Képviselőház 435 és a Szenátus 35 tagjáról, népszavazási kezdeményezésekről, kormányzókról, polgármesterekről, valamint az ötven állam helyi képviselőházi és szenátusi helyeiről is.

A nyíltan LMBTQ-jelöltek száma minden korábbi rekordot megdöntött: 570-en indultak és 160-an közülük győzelmet is arattak. Az újonnan megválasztottak között van Sarah McBride is, aki történelmi elsőséget tudhat magáénak.

 

Sarah McBride

 

Delaware állam szenátusában foglal majd helyet – ezzel pedig ő az első transznemű személy, aki szenátori pozíciót tölt be az észak-amerikai országban. (Érdekesség, hogy ugyanennek az államnak volt szenátora a Kongresszusban a megválasztott elnök Joe Biden is 1973 és 2009 között.)

McBride hivatali esküjét kedden tette le szülővárosában, Wilmingtonban. Az eseményen ott voltak a családtagok, barátok és több transz aktivista is. Az eskütétel napján több fényképet is megosztott Twitter-oldalán. Az egyikben néhai férjéről, Andy-ről is megemlékezett, aki 2014-ben hunyt el rákban. „Amikor leteszem az esküt, bal kezemmel a Biblián, olyan lesz, mintha Andy is mellettem állna. Tudom, hogy büszke rám.

 

 

Sarah McBride rendkívül népszerű szenátusi körzetében. A demokrata előválasztáson a szavazatok 91 százalékát kapta, republikánus ellenfelével szemben pedig 73 százalékot kapott novemberben a 31 éves politikus.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin