Hírek

Leszbikus csókkal ünnepelte győzelmét a tenniszcsillag a wimbledoni bajnokságon

Az idei wimbledoni tenniszbajnokságon a belga Alison Van Uytvanck nemcsak a pályán bizonyította rátermettségét. A 24 éves, 47. helyen rangsorolt hölgy, miután a harmadik menetben megverte ellenfelét, Anett Kontaveitet, a pálya szélére rohant és szájon csókolta párját, Greet Minnemet.

 

Az örömteli pillanat

 

Nem lenne szabad szégyenkeznünk miatta. Nem érzem magam szabadabbnak sem tőle, de párommal egyetértünk abban, hogy nem akarjuk elfojtani a boldogságunkat. Örülök neki, hogy nem számít, férfit, vagy nőt csókoltam-e meg” -nyilatkozta Alison a csókról a sajtónak. Hozzátette, szülei teljes mellszélességgel támogatják és elfogadják leszbikusként, az pedig különösen sokat jelent számára, hogy szerelme maga is teniszezik. Ennek köszönhetően sok időt tudnak együtt tölteni, hisz a reggeli edzéseket majdnem mindig közösen végzik.

Az idei Wimbledon volt Alison számára az első, amikor bejutott a negyedik fordulóba – Kontaveitet a harmadikban verte meg. Ott azonban el kellett búcsúznia a versenytől, kikapott ugyanis a világranglista 14-ik helyén álló Daria Kasatkinától.

A wimbledoni tenisztorna a legrégebbi és a legtöbb hagyománnyal bíró teniszverseny a világon. Az évente megrendezett négy legrangosabb teniszverseny, a Grand Slam-tornák (továbbiak: Roland Garros Párizsban, Australian Open Melbourne-ben és US Open Flushing Meadows-ban) egyike, és történelme, valamint nagy hagyományai miatt ezek közül is Wimbledon a leghíresebb és sokak szerint a legkiemelkedőbb.

Vibe Papa tribal footer banner
Previous post

A házassági egyenlőség miatt még több a meleg, állítja egy hongkongi politikus

Next post

Hivatalos: Diszkriminálta az uszoda a magyar sportegyesületet.