HírekPride

Lemondták a szervezők az idei Uganda Pride-ot

Az ugandai Kutchu Times honlapján helyi idő szerint tegnap délután tűnt fel a sajtóközlemény, miszerint a közép-afrikai országban akárcsak tavaly, idén is elmarad a pride ünnepség.

Megtört szívvel és mély szomorúsággal jelentjük be a 2017-es Uganda Pride elmaradását. A rendőrség tavalyi rajtaütését és rendezvényeink felfüggesztését követően idén még nagyobb körültekintéssel fogtunk bele a szervezésbe” – olvasható a közleményben.

Uganda az Afrika-térképen

Közösségünk felismerte, hogy össze kell fognunk, kéz a kézben kell ünnepelni sokszínűségünket. De ami a legfontosabb, felismertük, hogy csak vállt vállnak vetve, kemény munkával, a láthatóságra törekedve tudunk hatni a politikai folyamatokra” – mindezen törekvés ellenére mégis úgy döntöttek, nem kockáztatják meg a tavalyihoz hasonló feloszlatást. A rendőrség már kedd reggel nagy erőkkel kivonult a nyitógála helyszínére, ami első jele volt annak, hogy az esemény meghiúsítását adták ki nekik parancsba.

A nyilatkozat emellett állítja, hogy az erkölcsért és integritásért felelős államminiszter, Simon Lokodo letartóztatással és fizikai erőszakkal fenyegette meg az LMBT-közösség tagjait, ha részt merészelnének venni a pride-on. „A miniszter tagadja, hogy jogunk lenne a gyülekezési- és szólásszabadsághoz. Alapvető jogainkat tiporja a sárba.

A szervezők végül köszönük minden hazai és nemzetközi támogatónak, hogy kiállnak mellettük, akár életük kockáztatása mellett is és bíznak benne, hogy az elmaradt Uganda Pride ismét felhívja az emberek figyelmét arra, hogy nagyon hosszú még az út, amelyet az afrikai országnak be kell járnia.

Magazinunk 2015 tavaszán készített interjúja egy ugandai fiatalemberről arról, hogy milyen az ő országában melegként felnőni, itt olvasható el.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin