Nagyvilág

Lejártak a határidők, egyelőre nem lesz LMBTQ-ellenes törvény Ghánában

A Függetlenségi Diadalív Accrában / fotó: Nana Kwandoh on Unsplash

Az elmúlt években belpolitikai slágertéma volt Ghánában a tervezett LMBTQ-ellenes törvény, a politikai pártok egymással versengve biztosították támogatásukról az előterjesztést. A meghatározó egyházak és vallási csoportok, köztük a ghánai katolikus püspöki konferencia hangosan követelte a bevezetését. Ráadásul még a 2024-es választáson is ezzel kampányolt a végül győztes elnökjelölt.

A törvényjavaslat azonban óriási gumicsont, ugyanis az országban – gyarmati örökségként – törvény tiltja a homoszexualitást, 3 évnyi börtönnel büntethető. Nana Akufo-Addo elnök már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy ő aztán soha nem írna alá egy dekriminalizásáról szóló törvényt. Valamint azt is közölte, hogy amíg ő hivatalban van, addig házasodni se fognak az azonos nemű párok.

Súlyos tételek a törvényjavaslatban

A még 2021-ben tárgyalni kezdett LMBTQ-ellenes törvényjavaslat nem elégedett volna meg 3 évnyi börtönbüntetéssel, minden szerepel benne, ami napjaink transzfób és homofób politikusainak kedves:

  • 6 hónaptól 1 évig terjedő börtönbüntetés az azonos neműek közötti romantikus vonzalom nyilvános kimutatásáért.
  • 6-tól 10 évig terjedő börtönbüntetés azoknak, akik LMBTQ tevékenységeket népszerűsítő anyagot állítanak elő, szereznek be vagy terjesztenek.
  • A transzneműek számára megtiltaná a törvény a nemi megerősítő eljárásokat.
  • Szerepel benne az azonos neműek házasságának tilalma és a nemi megerősítő műtéten átesett személyek házasságkötésének tilalma. Megtiltja továbbá az örökbefogadást és a nevelőszülőséget az LMBTQ emberek számára. De azoknak is börtönbüntetés járna, akik részt vesznek egy azonos nemű esküvőn.
  • 6-tól 10 évig terjedő börtönbüntetés annak, aki 18 éven aluliaknak tanít LMBTQ témákról, vagy arról, hogy kettőnél több nem létezik.
  • Az összes ghánai LMBTQ egyesületet hatóságilag történő feloszlatása, valamint 6-tól 10 évig terjedő börtönbüntetés az ilyen egyesületben résztvevőknek. Továbbá ilyen csoportokat szponzorálni is tilos lenne. Az LMBTQ csoportoknak felületet és helyszínt biztosítókat – legyenek digitális platformok vagy helyiségek tulajdonosai – a tervezet bűnösnek mondaná LMBTQ tevékenység támogatásában.
  • Meglepő módon viszont szerepel benne az is, hogy 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetés járna bárkinek, aki olyan személyt zaklat vagy bántalmaz, akit azzal vádolnak, hogy LMBTQ személy. A kitétel valószínűleg azért kerülhetett bele, mert a tervezetben az állampolgárok és az intézmények számára előírt követelmény, hogy „támogassák és védjék a megfelelő emberi szexuális jogokat és a ghánai családi értékeket”.

Az Amnesty International igazgatója, Genevieve Partington a BBC-nek azt mondta, így bárkit letartóztathatnak, akit tévesen megvádolnak azzal, hogy meleg. „Egyesek azt gondolhatják valakiről a járása vagy a frizurája miatt, hogy meleg. Ez egy szubjektív kérdés, amely ártatlan emberek letartóztatásához vezethet” – mondta.

A pénzügyminiszter figyelmeztet

Miután a parlament 2024 februárjában egyhangúlag megszavazta a törvénytervezetet, a ghánai pénzügyminiszter figyelmeztette az elnököt, hogy az ország a következő öt-hat évben a Világbank 3,8 milliárd dolláros támogatásától eshet el, ha aláírja a törvényt.

Nana Akufo-Addo elnök ezért a legfelsőbb bíróságot kérte, hogy döntsön a törvényjavaslat alkotmányosságáról, de december közepén a bíróság elutasította a beadványát. Csakhogy a december 7-i választást elvesztette Akufo-Addo, és a korábbi parlament által elfogadott, de az elnök által még nem szentesített törvényjavaslatok így hatályukat vesztették.

A választáson győztes John Mahama – aki 2012-2017 között már vezette az országot – az LMBTQ-ellenes törvény elfogadásával kampányolt, és azzal vádolta Akufo-Addót, hogy azért húzza az időt az aláírással, mert fél a pénzügyi következményektől.

Csakhogy most Ghána újonnan megválasztott elnökeként már ő is azt mondja, hogy az országnak nincs szüksége arra az LMBTQ-ellenes törvényjavaslatra, amelyet a korábbi elnök nem volt hajlandó aláírni a tavalyi parlamenti ülésszak vége előtt.

Most Mahama azt mondja, hogy ilyen törvényre nincs is szükség, ha a ghánai iskolák jó munkát végeznek a családi értékek megtanításában. „Ha az iskolában tanítjuk az értékeinket, akkor nem lesz szükségünk törvényjavaslatra, hogy érvényt szerezzünk a családi értékeinknek. Ezért gondolom, hogy még a családi értékekről szóló törvényjavaslatnál is fontosabb egy olyan tantervben való megegyezés, amely ezeket az értékeket beleneveli a gyermekeinkbe, miközben felnőnek, így nincs szükségünk törvényi szabályozásra” – mondta Mahama egy vallási vezetőkkel tartott találkozón. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy kormánya idén akár egy új LMBTQ-ellenes törvényjavaslatot is előterjeszthet még.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin