Leállítja a Johnson & Johnson a HIV-vakcina kísérleteit
A Johnson & Johnson vállalat leállítja a HIV-vakcina késői stádiumban lévő globális kísérletét, miután az oltás hatástalannak bizonyult a fertőzés megelőzésében – írja a Reuters.
A kísérlet sikertelensége újabb kudarcot jelent egy olyan vírus elleni vakcina keresésében, amelyről ismert, hogy gyorsan mutálódik és egyedi módokat talál az immunrendszer kijátszására. A bejelentés több mint egy évvel azután történt, hogy a J&J egy másik HIV-vakcinájának vizsgálata is kudarcot vallott.
„Ez sajnos nem az az eredmény, amit reméltünk” – mondta az amerikai Nemzeti Allergia- és Fertőző Betegségek Intézetének szóvivője. Az intézet a J&J partnere volt a kísérletben.
„A biztonságos és hatékony HIV-vakcina kifejlesztése jelentős tudományos kihívást jelent, de tanulni fogunk ebből a kutatásból, és folytatjuk tovább” – tette hozzá.
A vizsgálat során egy év alatt négy alkalomra elosztva két különböző típusú oltást adtak be, amelyek egy megfázást okozó vírust használnak a HIV genetikai kódjának átadására. A J&J hasonló technológiát alkalmazott a COVID-19 vakcinájához is.
A kísérlet 2019-ben kezdődött, 50 helyszínen, és körülbelül 3900 meleg és transznemű ember vett részt benne – ők számítanak a leginkább veszélyeztetett csoportnak.
Egy másik J&J-partner, a HIV Vaccine Trials Network szerint az oltást csak olyan személyeken tesztelték, akik nem fogadták el a fertőzés megelőzésére szolgáló gyógyszeres kezelést (a PrEP-et). Az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján 2021-ben mintegy 650 000 ember halt meg HIV-vel összefüggő okok miatt, és 1,5 millióan kapták el a vírust. Jelenleg több potenciális HIV-vakcina is kísérleti fázisban van, például a Moderna is fejleszti a sajátját.
Bár a fertőzést megelőző vakcinákkal még csak kísérleteznek, a HIV hatékony kezelésére léteznek gyógyszeres megoldások, amelyek bizonyítottan megakadályozzák a vírus továbbadását is. Azonban miközben az orvostudomány fejlődik, a legfontosabb továbbra is a fertőzés elkerülése.