Színes

Lady Gagára táncolt a fél násznép a meglepetés-flashmobon

Az amerikai Salt Lake City színházának színésze, Brock Dalgleish nem mindennapi meglepetéssel készült a saját esküvőjére. Miután most vasárnap kimondták a boldogító igent a párjával, Riley Jay-jel, épp a nászinduló ütemeire sétáltak el a széksorok között, amikor hirtelen megszólalt a Stupid Love Lady Gagától.

A vőlegény legnagyobb elképedésére nem csupán Dalgleish kezdett rá a dal látványos koreográfiájára, de folyamatosan kapcsolódtak be a szertartás résztvevői, majd a koszorúslányok, aztán a beavatott vendégek, így a végére már a fél násznép a videoklipből ismert mozdulatokkal táncolt.

A pár 2018-ban ismerkedett meg egy pool party során, másnap pedig már az első hivatalos randijukat is megtartották. Egy perui utazáson, a Machu Picchunál történt az eljegyzésük tavaly, ez a mostani esküvő pedig a koronavírus-járvány miatt korábban elmaradt szertartás pótlása.

Az ötletgazda Dalgleish nagy álma volt egy össznépi meglepetés-flashmob, ugyanakkor a közösségi médiát végletesen megosztja az akció. (Mert miért pont épp ez ne osztaná meg, nem igaz?)
Az egyik tábor szerint egy romantikus, megható és vicces meglepetés volt, a másik tábor pedig ott süllyedne el a megaláztatástól az oltárnál, ha ilyesmire vetemedne friss házastársa, főleg, hogy tánc közben még a nadrágja is szétrepedt.

Részünkről mi az első tábort erősítjük.

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Riley Barrington (@riley.j.flex) on

 

 

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin